Megújulás, de nem mindenáron újítás

2010. november 15., hétfő

A zsinati ciklus végére készülhet el az új Kárpát-medencei református énekeskönyv, amely a rendszerváltás óta sokszínűbbé vált egyházi élet új igényeire is választ adhat majd. A tavasszal megalakult énekeskönyvi bizottság munkájáról Bódiss Tamással, az MRE énekügyi előadójával beszélgettünk.

Éppen egy évvel ezelőtt hozott döntést a Zsinat az Énekeskönyvi Bizottság megalakításáról. Tavasszal megalakult a bizottság és ezzel elindult az új énekeskönyv előkészítése. Hol tart most a folyamat?

A munkára felkért bizottság legfőbb feladata a megalakuláson túl egy szempontrendszer kialakítása volt. Ezt a júniusi zsinati ülés elfogadta, de a felvetett kérdések és szempontok részleteiben még nem tekinthetők lezártnak. Úgy gondoljuk, hogy ez az anyag egyelőre arra alkalmas, hogy ki-ki tovább gondolhassa és elmondhassa róla a véleményét.

Mik a főbb pontjai ennek a szempontrendszernek?

A dokumentum utal arra, hogy bár a folyamat a magyarországi keretek között indult el, a végső cél egy Kárpát-medencei énekeskönyv létrehozása. Az alapelvekben nyert rögzítést az is, hogy a zsoltároskönyv olyan örökség, amelyet meg kell őriznünk és használnunk kell, lehetőleg intenzívebben, mint most. A nyilvánvaló kulturális örökség mellett fel kell ismernünk a zsoltárokban rejlő spirituális értékeket is. Megfogalmaztuk, hogy a liturgiai példatár és az énekeskönyv alkosson egységet. Azt a kettősséget is tartalmazza a szempontrendszer, hogy az énekeskönyv megújítása egyszerre legyen tudományos alapozású és gyakorlati szempontú. Fontos szem előtt tartani a gyülekezeti és a társadalmi szerkezetek változását is, melyek a negyvenes években – amikor jelenlegi énekeskönyvünk szerkesztése indult – még egészen más képet mutattak.

Milyen szerepet szán ennek a szempontrendszernek a bizottság?

Úgy vélem, azt mindenki érzi, hogy szükség van egy új énekeskönyvre. Hogy ez hogyan, milyen irányban képzelhető el, azt fogalmazzák meg a szempontok, melyek egyelőre elvi szinten fogalmaznak meg közösen vállalható alapelveket. Éneklésről és énekeskönyvről azonban mindenkinek vannak saját, egyéni élményeiből kiinduló gondolatai és elképzelései, melyek látszólag nagyon különbözők és egymásnak ellentmondóak. Meg kell próbálni eljutni az egyéni szintről az alapelvekhez, majd onnan kiindulva vitathatók meg  a részletkérdések is.

Az elmúlt félév másik fontos fejleménye, hogy az énekeskönyvi bizottság és a Generális Konvent liturgiai bizottsága, egymásra figyelve, összehangolva folytatja a munkát. Miért született ez a döntés?

Amikor elkészült az új énekeskönyv szempontrendszere, a két testület munkája szinkronba került. A megfogalmazott alapelvek funkciójukban hasonlóak a liturgiai bizottságnak a „Reformátusok a kegyelem trónusánál” című, szinte ugyanekkor megjelent dolgozatához, mely nagyobb felületen és hosszabb, közel kétéves előkészítés után fejtette ki az istentisztelet megújításának lehetséges alapjait. A két bizottság szeptemberben közös tanácskozást tartott. Ezen megfogalmazódott, hogy attól függetlenül, hogy a Generális Konvent keretén belül működő Liturgiai Bizottság és a Magyarországi Református Egyházon belül megalakult, Énekeskönyvi Bizottság egymást figyelve és egymással egyeztetve kívánja saját feladatát elvégezni. Időközben a Zsinat döntése értelmében az Énekeskönyvi Bizottság is kiegészült a Kárpát-medencei egyháztestek képviselőivel.

Szakmailag merre halad most a bizottság munkája?

Még mindig az előkészítés fázisában tartunk, de a bizottság már felmérte azt a feladatsort és időkeretet, amelynek nyomán az énekeskönyv várhatóan elkészülhet. Természetesen sok dolog befolyásolhatja még a szerkesztés menetét, de a zsinati ciklus végére lehetséges, hogy megszületik új énekeskönyvünk. Jórészt már a szempontrendszer nyomán megfogalmazódtak azok a fő kérdések, amelyek a közvéleményben is felmerültek az énekeskönyvvel kapcsolatban. Ilyenek a zsoltárok, a régi énekek és szövegek kérdése, valamint az új énekeknek lehetséges helye és szerepe. Ezekről a témákról még igen sokat kell beszélni, szakmai körben és közegyházi szinteken egyaránt, hogy kialakuljon egy mindenkinek elfogadható konszenzus és minden a helyére kerüljön.

A református énekeskönyv a hagyományos megközelítés szerint az istentisztelethez kötődik. Van olyan elképzelés, hogy az új énekgyűjtemény más legyen?

Az énekeskönyv valóban a templomi istentiszteletekhez kötődik. Az utóbbi évszázad hozta létre a külön ifjúsági, bibliaórai és egyéb gyűjteményeket, melyeket kiadványba szerkesztve vagy házi sokszorosítás segítségével használnak a gyülekezetek. Az énekanyag folytonosan változik, sok esetben az adott helyi gyülekezetre jellemző. A hivatalos énekeskönyv ezt nem követheti, még akkor sem, ha – a mai európai és magyar testvéregyházi minták szerint - 30-40 évenként megújulna. Ezért egyrészt fontos, hogy az általánosan ismert énekek bekerüljenek a hivatalos énekeskönyvbe is, de csak akkor, ha teológiai, szövegi és zenei szempontok szerint is alkalmasnak bizonyulnak.

Lehetne helyük ezeknek az új énekeknek, az énekanyag változóbb részének is a megújított gyűjteményben?

A gyülekezetek jelentős része természetes módon igényli az új énekeket. Fontos, hogy az új énekek hozzanak egyfajta megújulást, gazdagodást, de ne szorítsák ki az eddigieket.  Mai egyházi életünk sokkal színesebb és sokrétűbb, mint volt 60 éve a második világháború előtt, de főleg a rendszerváltás előtti években, amikor az gyülekezeteket beszorították a templomfalak közé. Ma a korosztályi és egyéb rétegalkalmakon kívül vannak gyülekezeti napok, kirándulások, konferenciák, táborok, melyeken helyet találhatnak a különböző stílusú újabb lelki énekek. A bizottság már felvázolta az új énekeskönyv szerkezetét, mely egyik fő szempontjaként segíteni szeretné a gyülekezeteket, a kántorokat és a lelkipásztorokat abban, hogy a különböző alkalmakra megtalálják a megfelelő éneket; nemcsak tematikailag, de énektípus és énekstílus tekintetében is.


A szempontrendszer rögzítette, hogy a megújított énekeskönyvnek is része a százötven genfi zsoltár, de a zsinati ülésen is volt vita erről. Mi lehet a zsoltárok és a többi régi ének funkciója a következő évtizedekre készülő énekgyűjteményben?

Úgy gondoljuk, hogy a zsoltárokat és énekeskönyvünk hagyományos énekanyagát a mainál több kötött elemet és egyértelműbb énekválasztási lehetőségeket tartalmazó istentiszteleti rend tarthatja fenn a jövőben. Érdekes egyezés, hogy a holland reformátusok szintén most újítják meg az énekeskönyvüket és – mint egyik munkatársuktól megtudtam – hozzánk hasonlóan nekik is van okuk ragaszkodni a teljes zsoltárkönyvhöz. Nem egyszerűen egy kulturális örökség megőrzéséről, fenntartásáról van szó. A genfi zsoltárok hitünkhöz, református identitásunkhoz tartoznak, nem véletlen azonban, hogy énekeskönyvünkben elkülönült egységet alkotnak. Egészében véve a zsoltárokkal másképp kell élnünk, mint a dicséretekkel. A zsoltárkönyv egy olyan imádsággyűjtemény, mely lelkünk mélyrétegeit, szívünk pozitív és negatív érzéseit felszínre hozva készít fel Isten igéjének meghallására. Úgy is fogalmazhatunk: a zsoltározás olyan, mint amikor egy orvos bemosakodva készül elő egy műtéthez, vagy amikor étkezés előtt kezet mosunk.

A régi énekeknek lenne helyük az istentiszteleten, az újak pedig a más gyülekezeti, egyházi alkalmak énekei lennének? Természetes ez a szétválasztás?

Mint Csomasz Tóth Kálmán életművének kutatója, ismerem és évekkel ezelőtt tanulmánykötetben közzé is tettem számos írását. 1943-ban két cikket írt a „Magyar Református Ébredés” című lapba az újabb evangéliumi énekek és a régi hitvalló dicséretek kérdéséről. Érdemes ezeket ma újra elolvasni és átgondolni, de itt most nincs lehetőségünk erre részletesen kitérni. Csak annyit említek, hogy énekeskönyvünk szerkesztője azon a véleményen volt akkor, hogy ahogyan egy fa neveléséhez elengedhetetlenek a gyökerek, az ébredés munkájából sem lehet kihagyni a hitvalló magyar múlt énekeit. Ma fontos tartalmi követelmény, hogy az istentisztelet minden eleme – nemcsak a prédikáció – képes legyen megszólítani a mai embert. Még nem mindenki előtt világos, hogy ez nem jelentheti a mindenáron és minden tekintetbeni újítást, modernizálást. A megújulás sokszor a régi újra felfedezését (re-formációját) jelenti, és ez érvényes az istentiszteleti rendre, de az énekekre is.

Hogyan kaphatnak szerepet az újabb énekek az istentiszteleti éneklésben?

Úgy látjuk, hogy az istentisztelet első felében alapvetően a hagyományosabb énekeknek van helyük. Ezek legtöbbször a többes számú közösségi hangot szólaltatják meg, míg az újabb – úgynevezett lelki énekek – egyes szám első személyben fogalmaznak. Természetes dolog, hogy a mai emberhez az egyéni hang közelebb áll és még inkább az a megnyilvánulás, amelyik az egyéni hanghoz egy népszerűbb, dallamosabb énekstílust társít. Az istentisztelet második felében – a ráfelelő ének vagy az úrvacsorai énekek helyén – helyet kaphat az egyéni hang is, de az egész alapeleme mégis a közösségi jelleg kell maradjon. Több szempontból is célravezetőnek látszik tehát az alapvetően istentiszteleti és alapvetően bibliaórai énekek szétválasztása, de valószínűleg nem kell ezeket majd külön gyűjteményként kezelni.

Csepregi Botond, fotó: Kalocsai Richárd

Istent keresem

Bír 19,1–21

„Békesség neked! Amire csak szükséged van, az az én gondom.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →