Megújulás és énekeskönyv

2011. május 05., csütörtök

A készülő énekeskönyv szerkezete fő vonalakban már kialakult, most a közelmúltban, illetve a korábbi évszázadokban keletkezett énekek tanulmányozása folyik – mondta el Fekete Csaba, az Énekeskönyvi Bizottság elnöke. A tervek szerint a nyomdai előkészítés 2013-ban kezdődik, a megjelenés 2015-re várható.

„Zsinatunk már korábban jóváhagyta az Énekeskönyvi Bizottság döntését, hogy a majdani énekeskönyv – hasonlóan az 1996-os világtalálkozós énekeskönyvhöz – a több évszázados szerkezethez igazodik, követi az egyházi év ünnepeit” – számolt be az új énekeskönyv előkészítését végző testület munkájáról annak elnöke, Fekete Csaba. A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának tudományos munkatársa elmondta, a megtörtént jelenlegi, 1948-ban megjelent énekeskönyv énekeinek ilyen szempontú szétosztása adventtől szentháromság-vasárnapig és folytatódik a többi ének szétosztása.

A tiszántúli egyházkerület küldötte arról is beszélt, hogy különleges hitvalló örökségként az új énekeskönyvnek is része lesz a 150 genfi zsoltár. A zsoltárok egyéb átköltései is egy másik csoportot alkotnak.

Jelenleg a Dunamelléki Énekfüzetek anyagának átvizsgálását végzi a testület. Ezen énekeinek tekintélyes hányada megjelent már az Ó és Új (1996) és a Berkesi Sándor szerkesztette Az Úrnak zengjen az ének című (2006) ifjúsági énekeskönyvben.

Fekete Csaba hozzátette, az énekeskönyvi bizottságnak kiszabott munkát teljes egészében nem végezhetik el a kerületek delegáltjai, ez albizottságokra, szakmai munkaközösségekre vár. Ennek megfelelően az év eleje óta működik a zsoltáros albizottság, amely átvizsgálja a kihagyásokat és változtatásokat. Reménység szerint ezt a munkát ősszel befejezi a testület. Folytatásként előbb a 16–17. századi istenes énekeink átvizsgálása következik, majd a későbbi énekek irodalmi, költészeti szempontú elemzése, versszövegük véglegesítése.

A tízfős munkacsoportot elsősorban irodalomtörténészek és nyelvészek alkotják, a Doktorok Kollégiuma Irodalmi Szakosztályának tagjai, de más is csatlakozhat, a munkában a református istentisztelet megújításán dolgozó Generális Konvent Liturgiai Bizottsága is érdekelt.

„Szerveződik a dallambizottság is, valamint a közös énekeink ügyének képviseletére hivatott evangélikus-református szakcsoport. Ugyancsak közelesen kezdődik német eredetű énekeink átnézése. Vannak előmunkálatok a múlt század végéről, akkor ezek megszakadtak.”

A bizottság vitatott kérdéseket és énekeket folyamatosan tanulmányoz, beleértve ebbe újonnan fordított, nagy európai hagyományú énekeket. Eközben a kialakult, részben már a Liturgiai Bizottságban megfogalmazott alapelvek szükség szerinti módosítása is folyik. Fokozatosan véglegesülnek a közlés szövegi, dallami, lejegyzési és tipográfiai normái.

Előreláthatóan az énekeskönyv nyomdai kéziratának előkészítése, gyakorlati próbája és ellenőrzése 2013-tól indul meg, és reménység szerint a végleges változat 2015-re készül el – adta meg a határidőket Fekete Csaba. Az új énekeskönyvvel kapcsolatos munka azonban ezzel sem ér véget majd: az énekeskönyv nem tanítja meg önmagát. Megismertetésére a gyülekezetek mellett fokozott figyelmet kell szentelni kántorképzésünkben, iskoláinkban és hittudományi egyetemeinken.

Csepregi Botond

Istent keresem

Jak 1,9–18

„Ne tévelyegjetek, szeretett testvéreim:...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →