Mennybemenetel: az emberfelettiség ünnepe

2014. május 28., szerda

Lovász Krisztián lelkipásztor áldozócsütörtöki áhítata.

Néhány napja hatéves fiammal különös élményben volt részem. Távirányítású autómodell-versenyen voltunk egy nagyon egyenetlen pályán. Gyermekemhez, de még hozzám képest is embertelen nagyságú buckák között pattogtak ezek a hihetetlen gyors kicsi járművek. A három lóerős kicsi autó jött, mutatta magát, majd ment, és eltűnt néhány pillanatra egy-egy domb vagy éppen porfelhő titokzatos takarásában, hogy újra jöjjön, mosolyt csalva a feszülten várakozó kisfiam arcára.

Az én 177 centiméterem másként látta és élte meg a pillanatot, mint kicsi vérem az ő 115 centijével. Többet látásom azonban mégsem emelt engem olyan magasba, mint fiamat az ő nem látó várakozása. Nem mondta, de éreztem légzésén, mire gondol: „Ugye jön, Apa?" Hiszen itt, ebben a helyzetben láttam meg még mélyebben, hogy ez a tiszta, gyermeki vágyódás most abból él, hogy ami megy, az érkezik is. Az én kicsim emberfelettivé nőtt. Ehhez a növekedéshez pedig az segítette, hogy kész volt helyet készíteni a pillanatnak.

Ha az ember nem mindig fogékony erre, akkor besegítenek az angyalok, ahogy már megszokhattuk tőlük. Áldozócsütörtökön a tanítványok segítségére siettek. „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1,11b)

A picire zsugorodó embert látjuk, aki csak az elmenőt, a távolodót fürkészi. Látjuk a teremtés koronáját erő, kapaszkodó és reménység nélkül. A felhő pedig jótékony, bár már üdvös takarásával az ő legnagyobb ellenfele. Igen, üdvös, mert elérkezett az a pillanat, amikor nem látásban kell folytatni az életet. Ott és akkor tizenegyen szinte egymás kezét fogták, mégis a lábuk földbegyökerezésével, szemük égre emelésével a világ legelhagyatottabb emberei voltak, akikben csak ez az angyali szó aktiválhatta azt a szent és tiszta várakozást, amely a látás világában gyakran kialszik az emberben. De éppen ez által lehetnek emberfelettiekké. Ehhez arra van szükség, hogy nehogy leragadjanak annál, ami történt, hanem feszült várással legyenek abba az irányba is, ami történni fog. Az angyal korokat átívelő mondata üzeni, hogy ne utána nézzetek, hanem elé; ne búcsúzkodjatok, hanem várjátok őt!

Ezt a távolságot pedig, a múlt és jövendő partját csak és kizárólag a hit hídja képes összekötni. Az ember ezen mozog. Máson aligha mozoghat; ezt akkor különösen fontos tudni, amikor a mindenkori tanítvány léte is arról szól, hogy csak az elmenőt, a távolodót fürkészi. De Isten nemcsak ezen a hídon közlekedik, hanem kihasznál minden csatornát. Ha kell, benne van az időben és a térben. Karácsonykor Fiában érkezik, Húsvétkor valóságosan feltámad a halálból, az általa elrendelt időben és kijelölt helyen. De ha kell, márpedig ez a szükségszerűség hamar bekövetkezik, negyven nap múlva megszabadul az idő és a tér bilincseitől.

Mennybemenetel ünnepén ennek az idő- illetve térhatalomtól, -bilincstől való megszabadulásnak az öröme kell, hogy betöltsön minket. Az angyalok erről szólnak. Jézus megy, majd jön. Megy, mert mennie kell. Azért, hogy jöhessen időtől és tértől megszabadítottan hozzád! Ez teszi a hívő ember életét emberfelettivé! 

„Ami itt történik, az egy végső Isten-hozzád és egyben első Isten-hozott." (Lüthi) Tudod? Vagy túl nagy a felhő? Porból, izzadságból, koszorúból vagy válságból szőtt köntöse eltakarja előled a csodát? Az élet tényleg a jövés-menésről szól. A legnagyobb fájdalom az, amikor valaki földbegyökerező lábbal és magasba emelt tekintettel képtelen mozdulni és haladni. Képtelen örülni és látni. Helyet adni annak, aki áldozócsütörtökön egyszer és visszavonhatatlanul valóságosan utat készített az elveszített atyai hajlékhoz. Mert aki megy, az érkezik is. Ennek az érkezésnek a tudása, nem látása az, ami reménnyel telítetté teheti és teszi is a szívünket. Amikor ezt megérti valaki, akkor megéli, hogy emberfelettivé lesz ereje, ebből fakadóan lesz látása, és egészen másképpen viszonyul a felhőkhöz.

Legyen hát bennünk az a reménység, amely éppen abban bízik a Mennybemenetel ünnepén, hogy növekedéshez segíti őt az, akinek nagyon kedves az ilyen gyermeki, feszült várakozás! Akitől ma, mi is kérdezhetjük, hogy „Ugye jön, Atyám?" Higgyük el, a válaszban nem fogunk csalódni! Ámen.

A szerző hajdúsámsoni református lelkipásztor.

A cikk megjelent a Reformátusok Lapjában.

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →