„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten..." (2 Tim 1,7)

2012. április 04., szerda

20 év alatt a haldokló betegek mellett sok mindent láthattam és megtapasztalhattam Isten kegyelméből. Kevesekkel találkoztam – leszámítva a nagyon idősek többségét -, akik félelem nélkül tudtak a földi életük végére tekinteni és nem félni magától a haláltól. Csak a valóban mélyen vallásos betegek és hozzátartozóik tudták elfogadni, hogy az életünk itt ezen a földön egyszer véget ér, de erre nem kell félelemmel tekinteni, mert Krisztus ígérete a miénk.

A szenvedéstörténet napjainkban talán azért is annyira elriasztó és félelmet keltő, mert nem akarunk szenvedni életünk végen és majd fájdalmak közepette valahogyan meghalni. Bár az orvostudomány óriásit fejlődött a fájdalomcsillapítás terén, mi mégis a fájdalomtól félünk a legjobban. Hetekig jártam egy olyan daganatos beteghez, akinek orvosi szempontból óriási fájdalmakat kellett volna átélnie, mivel semmilyen morfin készítményt nem volt hajlandó bevenni, de ezzel ellentétben soha nem panaszkodott. Azonban mindig imára kulcsolt kézzel láttam és valóban szüntelenül imádkozott.

Ugyan sokaknak megadatik a hosszú élet, de sajnos számosan fiatalon mennek el közülünk és nem kevés küzdelmek árán. Mindig megindítanak azok a betegek, akik arról tudnak beszélni és egyben bizonyságot is tenni, hogy Jézus mennyivel többet szenvedett tőlük és ezt értük tette, így nekik is türelemmel kell lenniük. Csak Krisztusra tekintve lehet a keresztünket és a testi-lelki szenvedésünket elfogadni és elhordozni.

Mikor beszélgettünk utoljára otthon a családunkban életről, szenvedésről és halálról? Arról, hogy mit is szeretnék majd az életem utolsó heteiben, napjaiban, óráiban a társamtól, a gyermekemtől, a testvéremtől, a barátomtól? Szinte egyedüli dolog maradt, amiről nem tudunk, vagy nem akarunk őszintén beszélni: az életünk végső szakasza és a halál.

A haldokló betegek egy része az életük végén elkezd azokkal álmodni, akik már „előre" mentek és hosszú ideje nincsenek velük. Szinte sugárzó szemekkel tudnak arról beszélni, hogy milyen jó volt újra találkozni velük és milyen nehéz volt ebből az álomból felébredni. Nagyon sokan ilyenkor nyugszanak meg és akár változnak meg annyira, hogy már teljes mértékben el tudják fogadni földi életük végességét.

A húsvét igazi öröme, hogy nem kell félni a földi élet végességétől. Ahogyan az első húsvéton, úgy napjainkban is nagyon sokan félelemben élnek és ezért Jézust kell beengedni az életünkbe, hogy meghalljuk az ő köszöntését: ne féljetek.  Megtanulni hittel túllátni a dolgainkon és meglátva megragadni az örökkévalóságot, Jézust. Isten ma is minden embernek „ az erő, a szeretet és a józanság lelkét" akarja adni. Fogadjuk el tőle.

Gecse Attila, kórházlelkész

Istent keresem

Jel 20,1–6

„…vele fognak uralkodni ezer esztendeig” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →