Merünk válaszolni?

2020. február 13., csütörtök

Intimitás, szexualitás, önmegtartóztatás, elfojtás – fogalmak, melyekről még ma sem beszélünk elég hangsúlyosan, miközben rengeteg ezekkel kapcsolatos kérdés szövi át életünket. A Házasság Hete alkalmából ilyen és ezekhez hasonló témákról beszélgettünk Tapolyai Emőke szexuálterapeutával és Ablonczy Áron református lelkipásztorral.

Emőke egyszer úgy fogalmazott, a szex olyan, mint a vontatókötél. Ez mit jelent a való életben?

Emőke: A szexualitás egy gyönyörű kapocs két ember között, ami nem csupán testi kapcsolódás, hanem egy sokkal mélyebb lelki kötődés is. A vontatókötélnek pedig az a különlegessége, hogy sok szálból sodródik össze. A jó szexualitás a jó házasságban szintén nagyon sok szálból fonódik össze, valóban erős tartása van, mert sokat fektettek abba, hogy összesodorják.

Ezt csak a házasságban lehet megélni?

Emőke: Azt gondolom, igen. A házasság egy nagyon különleges kapcsolat két ember között, mert azáltal, hogy szeretetben elköteleződünk, valahol mindketten egy kicsit meg is nyugodhatunk abban, hogy egy életre szántuk el magunkat. Nagyon nagy belső biztonságot ad a holtomiglan-holtodiglan gondolata – ami a házasságon kívül nem létezik.

Áron: Én azt gondolom, hogy azért van a szex helye a házasságban, mert ott van olyan biztonság, amelyben vissza lehet jelezni egymásnak arról, mi jó, mi nem jó. A férj és a feleség olyan intimitást élhet meg, ami nem jön felszínre, amikor megreggeliznek, amikor elmennek bevásárolni, vagy amikor a gyerekekkel játszanak a nappaliban. A szex egy folyamatos tanulási folyamat, mert akkor lesz jó és egyre jobb, ha figyelünk egymásra. Más szituációban nem vagyunk ennyire a másikra utalva. Amikor csak egy éjszakára fekszem le valakivel, oda valószínűleg már viszek valamilyen tapasztalatot, amitől jó vagyok a szexben, ezt hasznosítom, viszont nincs meg az a kapcsolat, melyben a másik biztonsággal visszajelezhetne. Így pedig nincs kommunikáció, nincs fejlődés.

A házasság működhet szexualitás nélkül?

Emőke: Nagyon ritka esetben igen, például, amikor egy betegség vagy komoly probléma az ok. Általános esetben nemleges választ kell adnom, mert a házaséletnek az elkerülése, hiánya arról beszél, hogy a lelkünk már nagyon régóta nem találkozott. A bensőséges lelki együttlét már nagyon régóta nincs jelen, mert ha jelen lenne, akkor testben is találkoznánk.

Amikor két ember őszintén szereti egymást, jelen van a lelki együttlét és készen állnak arra, hogy a kapcsolat testi szinten is beteljesedjen, miért kell várniuk a házasságig?

Emőke: Érdekes ez a kérdés, sokszor hallom különböző változatait és mindig úgy, mint valami hatalmas nagy tiltás. Pedig ez tulajdonképpen egy maga a biztonságba helyezés: a szexuális közösségnek ez a formája, amit a házasságban megélünk, a Bibliában úgy jelenik meg, mint egy elköteleződés. Amikor ketten egy testté leszünk, az egy bonthatatlan szövetség, ami összetart minket, ami hosszútávra szól. Isten az emberrel való szövetségért az életét adta – a házasság és a szexualitás pedig a szövetség szimbóluma.

Áron: Egy hosszútávú kapcsolatban, amiben két ember szereti egymást, miért nem lehet ezt a házassággal kifejezni? Miért nem lehet erre Isten áldását kérni? Ha a szexszel nem, a házassággal miért várnak? Ha azt tudják mondani, hogy annyira szeretlek, hogy lefekszem veled, akkor azt miért nem tudják mondani, hogy annyira szeretlek, hogy mindenki másra és más lehetőségre nemet mondok és veled össze is házasodom? Illetve, ha bevesszük azt a nem elhanyagolható kockázatot, hogy becsúszik egy gyerek, akkor vállaljak-e annak a felelősségét, hogy felnevelik azt a gyermeket? A gyereknevelés pedig évtizedes elköteleződés és itt újra az a kérdésem, hogy amennyiben ezt vállalják a gyermek felé, akkor ugyanennyi időre egymás felé a házasságot miért nem? Szóval szerintem az a kérdés, hogy a hosszú távú stabil kapcsolatot miért nem lehet egymás felé ki is fejezni?

A jegyességben két ember már kifejezi azt szándékát, hogy hosszútávra terveznek. Ez nem elegendő?

Emőke: A fekete-fehér gondolkodás, az igen vagy nem helyett inkább abba az irányba mennék, mennyi mindent szabad nekünk, mennyi mindent élvezhetünk együtt, ami erősíti a szövetségünket. Inkább azt figyelném, mi áldott a kapcsolatunkban: akármilyen szinteket is élünk meg a szexualitásban mint jegyespár, az a legfontosabb, hogy mindkettőnknek öröme és békessége legyen felőle.

Vannak még olyan fiatalok, akik várnának a házasságig?

Emőke: Nagyon sokakat ismerek, csak ők általában hallgatnak, mert ha felvállalják, hogy várni akarnak, akkor gyakran értetlenséggel és csodálkozással kerülnek szembe. Mivel a fiatalok még bizonytalanok, még keresik a saját értékrendjüket, ezt megszégyenítésnek élik meg. De döbbenetes mennyien vannak, akik azt mondják, hogy taszító számukra, hogy mindenkivel „együtt kell lenni”, aki kicsit is vonzó és a mai trendek alapján mindenkinek át kell adniuk a testüket. Nem csak lányok, fiatal felnőtt férfiak is eljönnek hozzám és azt mondják, nem akarnak szórakozóhelyekre járni, mert akkor le kell feküdni a másikkal.

Áron: Én azt tapasztalom, hogy kicsi a számuk, emellett azt se tudjuk, mennyien vannak, akik ezt önfegyelemből teszik és mennyien, akik elfojtásból. De azért vannak – konkrétan is eszembe jut 3-4 név –, akiket ismerek és a hatalmas nyomás ellenére mégis így döntenek. Egy friss felmérésben megkérdeztek egy egyházi iskolában tizenegy, tizenkettedik osztályosokat és nyolcvanegy százalékuk azt mondta, abszolút elfogadható, hogy házasság előtt élnek szexuális életet. Hatvanhárom százalékuk pedig már túl is van az első ilyen élményén. Ugyanígy az egyik Csillagponton is készítettek a résztvevőkkel egy felmérést, ami azt mutatta meg, hogy a megkérdezettek hatvannyolc százaléka szerint fontos a házasság előtti szex. Tehát a hívő fiatalok többsége és a társadalom többsége szerint az a normális, ha szex házasságon kívül is van. Református lelkészként viszont azt gondolom, hogy a normát a Biblia alapján kell meghatározni. Az alapján, hogy Isten mire teremtette az embert és mit tanít a szeretetről. Itt az a nagy kérdés, hogy azok, akik ma kisebbségben vannak, mondhatják-e, hogy ezt a normát valljuk. Mert mindenki más, vagyis a nyolcvanegy százalék azt fogja mondani rá, hogy nem vagy normális, maradi vagy.

Hol van a határ az önfegyelem és az elfojtás között?

Áron: Ami elfojtásból jön, abból egyrészt sérülés lesz, másrészt nem lehet kibírni. Az önfegyelem viszont abból fakad, hogy van egy értékrendszere, világképe az illetőnek, amitől önmaga dönt, hogy következetesen kitart a viselkedése mellett.

Emőke: Az elfojtás általában nem tudatos, míg az önfegyelem meggyőződésből vagy félelemből jön. Így a kérdés inkább az, hogy ez egy félelem alapú vagy egy meggyőződés alapú önfegyelem. Én szeretem azt mondani az embereknek, hogy ki-ki a maga meggyőződésében álljon úgy Isten előtt, hogy azt tudja mondani: köszönöm, hogy élvezhetem, amit te adtál és tudom, hogy amit most élvezhetek, azt te adtad. Ez egy olyan megközelítés, amiben Isten nem az, aki miattunk pironkodik, hanem az, aki azt mondja: én ajándékoztalak meg vele és azért adtam neked, hogy ezzel erősítsd a szövetségedet.

Sokan mégis tiltásként élik meg ezt az egészet, és így kialakul egyfajta szégyenkultúra is.

Emőke: A szabályok leszögezése, betartása stabilitást ad, keretet a kultúrának, a közösségnek, a társadalomnak, a családnak, az egyénnek – a keretrendszer egy jó dolog, védelme a szabályok megerősítését is jelenti. De ahhoz bátorság és nagyon nagy bölcsesség kell, hogy egy bizonyos keretrendszerről ne csak tiltásként beszéljünk, hanem úgy, mint a lehetőségek tárházáról. Ha beszűkítjük az embert, ha rettegünk attól, hogy szabadságot adjunk a felelősség felvállalására, akkor kiskorúságban tartjuk.

Ez nem hajszolja bele a keresztyén fiatalokat a házasságba akár meggondolatlanul is?

Emőke: De, sajnos igen – és ez hitelteleníti a közösséget. A házasság nem arról szól, hogy megszegtem a saját szabályaimat és inkább elveszlek feleségül, mintsem szembe nézzek a döntésem következményével. A házasság egy őszinte szövetség, amelyben a másiknak azt mondom, hogy téged választottalak. Azért mert szeretlek, azért mert veled akarom leélni az életemet, azért mert nekem te vagy a legcsodálatosabb ezen a földön. Nem azért mert nem volt jobb lehetőségem, mert ezt elszúrtam, mert nincs kiút.

Áron: Pont az az evangélium üzenete, hogy van újrakezdési lehetőség, van kegyelem. Attól, hogy elbuktam valamiben – jelen esetben lefeküdtem és ezt bánom – van újrakezdési lehetőség. Ha a házasságkötés önmagam elfojtásból és külső keresztyén kulturális nyomásból történne és nem saját belső meggyőződésből, akkor inkább ki kell szállni a kapcsolatból még a házasság előtt. Van második lehetőség. Van viszont felelősségünk abban, hogy miért házasodnak össze olyan párok, akiknek nem biztos, hogy kellene. Mert nagyon sokszor azt élik meg a fiatalok, hogy keresztyén közegben az a normális, ha házas vagyok, ha harminc évesen már gyerekem van. Ezt a nyomást pedig sokszor a gyülekezeti, keresztyén kultúra sugallja és ez nem egészséges. Emellett a gyülekezet elhagyásba is belehajszolhatja a keresztyén fiatalokat a házasság előtti szex. Egy amerikai kutatás szerint a mai fiatalok ötvennyolc százaléka tizennyolc és huszonkilenc éves kor között elhagyja a gyülekezeteket. Részben azért, mert ötből négyen már lefekszenek másokkal, de ha ezt elmondják a gyülekezetben teljesen őszintén, akár bűnvallással, akkor azt tapasztalják, hogy kinézik, elítélik őket. Nincs megbocsájtás sok esetben. Így tehát elmennek, sebet szereznek, mert nem tapasztalnak felállási lehetőséget és valódi válaszokat. 

Milyen válaszokat ad a Biblia ebben a témában?

Áron: Az Ószövetség például azt szabályozza, hogy ha valaki lefekszik valakivel házasság előtt, akkor azt el is kell vennie feleségül. Erre törvény van, szóval ezt meg is tették. De fontos azt látnunk, hogy a bibliai időkben a pubertás kor környékén házasodott a legtöbb ember.  És itt nagy különbség van. Míg ma 29 évesen házasodik meg átlagban egy fiatal, addig a biblia idejében ez 14-15 évvel korábban történt.

Erre szokták azt mondani, hogy a mai kor már meghaladta ezeket a törvényeket.

Áron: Ezeket igen, azt viszont nem, hogy mit monda Biblia a szeretetről (1Kor 13) vagy arról, hogy miért van férfi és nő és társas kapcsolat (1Móz 2). De a Biblia választ ad még arra is, hogy mit jelent, hogy kinek mi a szerepe a házasságban (1Kor 11) vagy arra is, hogy mikor vonhatjuk meg magunkat a másiktól, mikor nem (1Kor 7,5).

Ez nem vezet olyan gátlásokhoz, szorongáshoz, amelyek aztán később a házasságban is lecsapódhatnak?

Emőke: Ami a szorongásainkat kialakítja, az a büntető Isten kép. Amelyik felettünk áll és kész bármikor lecsapni, hogy ha vétkezünk ellene. Érdekes, hogy a szexre annyira fókuszál a kereszténység, mintha csak ez az egy lenne az egyedüli veszélyes bűn. Az biztos, hogy ez az egyik legmarkánsabb terület, ahol a Sátán megtámadja az embert, a személyiségét, az identitását, a kapcsolatait, de legalább ekkora figyelemmel fordulhatnánk arra is, hogyan pletykálunk a másikról a háta mögött.

A házasság előtti szex feltétlenül bukás?

Áron: Igen, szerintem az. Nem tudom miért félünk ettől a szótól annyira. Miért félünk kimondani azt, hogy bűn bármi, amit teszek. Bűn az is, hogy a feleségemmel bunkón bántam, bűn lenyomni például másokat a munkahelyemen vagy bűn az, hogy önelégült vagyok egy igehirdetést után. Fontos az, hogy ezzel mit teszünk, mert a társadalmunk nem jó a hibázásban. De minden ítélet Istennél van, ezért nem nekünk kell megítélni másokat. Arról szól az evangélium, hogy Jézus azért jött el, hogy ezekért a bűnökért vállalja a halált, hogy ha mi ezeket megvalljuk neki, akkor ott a szabadítás, nem kell benne szenvedni. Mert van második esély, van reménység, szabadság, öröm, nem kell ezt elfojtani. Tehát bukás, amiből van szabadulási lehetőség.

El lehet engedni a korábbi szexuális élményeket?

Emőke: A kereszténység Istene az újrakezdés Istene. Jézus áldozata és velünk való közössége által bármikor újra lehet kezdeni – és nem csak a szexualitásban. A múltat nem elfelejtjük, hanem annak a kísértéseit innentől kezdve Isten erejével próbáljuk legyőzni. Valamikor sikerül, valamikor nem. A szexuális emlékeink nagyon erősek, valóban nagyon nehéz egy együttlét alkalmával, hogy az ember ne hozza magával korábbi emlékeit. Ezeket legyőzni hosszú, folyamatos munka, a kérdés pedig az, hogy az tényleg csak emlék marad vagy engedem, hogy mélyebben bekússzon kettőnk kapcsolatába.

Keresztyén körökben gyakran háttérbe szorul a külsőség a lelkiséggel szemben, miközben az előbbi a szexualitás megéléshez is hozzátartozik. Hogy alkothatunk egyensúlyt a kettő között?

Emőke: Ha hozzám fiatalok jönnek és arról beszélnek, hogy találkoztak valakivel, az első, amit megkérdezek, hogy tetszik-e, vonzó-e, csinos-e, jó-e az illata? Ezek olyan természetes kérdések, amiket nem lehet kihagyni. Amikor azonban a testet elhanyagoljuk és azt mondjuk, hogy ez az egész kettőnk között egy lelki kapcsolat, a másik lelki társam, akkor hazudunk magunknak. Annyira gyönyörű, amikor Ádám először látja Évát, nem azt mondja, micsoda lelkitárs, hanem azt, hogy, „testemből való test”! Tehát rácsodálkozik erre a testi remekműre és csak utána ismeri meg Évát mélyebben. Ez egy természetes vonásunk, amit nem szabad kiirtani.

Áron: Szerintem nagyon jó, ha csinos valaki, ha igényes, ha öltözködik, nem tudom mi a gond ezzel. Ugyanígy a szexnél is, remélem, hogy el tudjuk törölni azokat a sztereotípiákat, hogy például a keresztények csak egy pózban szexelhetnek, egy bizonyos arckifejezéssel. Nem kontrollálja ezt sehol a Biblia, ebben nagy szabadságunk van. Abban viszont van közösségi felelősségünk, hogy ne botránkoztassuk meg egy öltözettel másokat. Erről a Páli levelekben is van szó és itt viszont nem az a kérdés,  mi fér bele nekem, hanem az a kérdés, hogy mi lehet megbotránkoztató vagy a kísértést túl korán felébresztő kinézet. De rengeteg elfojtás is van az öltözködésből, mert ez még mindig tabu. A szülők miért nem mernek a szexről és akár az öltözködésről beszélni? Én azt szeretném elérni a két lányomnál, hogy legyenek elég bátrak kérdezni. És akkor elmondom nekik a történetemet, a bukásaimat, a hibáimat is. Azt gondolom, hogy a fiatalok ma elég bátrak ahhoz, hogy kérdezzenek. A kérdés, hogy mi elég bátrak vagyunk-e, hogy beszéljünk ezekről a témákról.

Bencze Zsófia, fotó: Sebestyén László

Istent keresem

Lk 9,18–27

„ Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink