Mi a célja ennek az egésznek?

2013. január 16., szerda

Illyés Szabolcs áhítata az ökumenikus imahét első napján. Beszélgetés az úton – a pünkösdi teológus gondolatai a Szentlélek kiáradása, a megértés ajándéka alapján (ApCsel 2,1-12).

Ti an theloi túto einai? Annyit tesz: mi a célja ennek az egésznek? Ennyit kérdeztek először azok, ott, több mint háromezren, mikor a hatalmas Isten dolgait a saját nyelvükön hallották. Mi ez az egész? Jöttek, mert már évek (generációk?) óta éheztek és szomjaztak. Ráadásul nem is a szomszédból indultak: lakhelyük százfelé volt a Római Impérium nyugati végétől Mezopotámiáig, és a núbiai Déltől a ködös görög hegyek semmibe vesző, északi széléig terülő szárazföldeken. Sőt, eljöttek még a semmirekellő krétaiak is. Csőstül, ezerszám. Igen ez az akkor számon tartott egész világ, kivéve persze a barbaricum. Ide, a krízis meg a veszély, a lázadás és elnyomás földjére, az ősi, érthetetlen nyelven imádkozó papokhoz, e különcködők Templomába, mert... mert ükatyáik óta tudják, hogy van itt valami. Valami válasz, valami gyógyszer, valami éltető. Csak itt lelnek évről-évre, hosszú generációk óta percnyi nyugalmat ilyenkor, mikor már úgyis vége a zsidók Nagy Ünnepének, a bárányvéres napoknak. Ez, az ötvenes (egymás közt: pentateuchos) fesztivál sokkal érthetőbb, ez nyitottabb. A zsengéké. A ropogós, gyenge, finom, még tejes ízű elsőké. Az újaké, mint szellemi értelemben ők maguk, onnan messziről.

Mert hát, nem akárkik tudakolták a hirtelen minden nyelven érthető prédikáció célját és miértjét, ezt azok ott bent, a bezárt szobából a poros-késő tavaszi Jerusalayim utcájára kiszaladó, lángnyelvektől feltüzeltek is pontosan tudták. Aki ugyanis vállalja a nagy zarándokutat, a legfelségesebb Örökkévaló színe előtt, csak „eulabész", azaz istenfélő lehet. Jöjjön bár Africa Provincia legforróbb kőpoklából, vagy Asia legkeletibb porfészkéből. Eulabész, és ez nem kis szó ám. Eulabeia, azaz „jó, helyes" félelem, olyan lelkület, mely tisztelettel és bizalommal fordul az isteni felé. A Mindenható felé. Pedig lehet, hogy még körülírni sem tudták: ki is Ő. Nagyon mély tisztelet és hegynyi magas bizalom él az ilyen szívében, hiszen aki „eulabész", az jól tudja, hogy rajta már senki más nem segíthet. Elveszett, ha nem érinti meg őt az igazi ÚR kegyelme. Egy ilyen férfiú szívét – és ezt hiszem, hogy Péter sem gondolta másként, aki ekkor szólásra emelkedett – csak a Magasságos tehette fogékonnyá. Ez maga a hit, ami ajándék. Tőle.

Így hát megtörtént a csoda a csodában: a „mindenféle" népek gyermekeitől érkező kérdésére a tekintélyes zsidó férfi válaszolt: „a próféta rólatok beszélt". A prófétán (Jo-él) keresztül pedig maga az Örökkévaló. Az a tűz, ami akkor égett a szívükben, megolvasztotta a régi, patinával terhelt rácsot a választott és az „egyéb" népek között. Persze jól emlékeztek a Názáreti Mesterre, aki akkor még a Syria Provinciából érkezett asszonynak azt kellett, hogy mondja: nincs itt az idő, nem hozzátok jöttem. Ám aznap valami megváltozott. Fentről érkezett, és elpárologtatott mindent, ami különbség volt a szeretett nép és az egész világ közt. Mert azt ott és akkor mindannyian tisztán érezték: Isten szeretete valamiképp egyesítette az „istenfélelemtől" hajtott ezreket és a hitre ébredt választottakat. Már csak a nyelvek csodája is erről szólt. Meg ugye, közel háromezren még aznap meg is tértek a „bűnös nemzedékből". Mert megértették egymást és Őt.

A megértés folyamata azonban most valami más módon működött, egészen eltérően attól, mint amit „humanistákként" gondolhatnánk. Ugyanis ez a gátszakadás nem ember és ember között kezdődött, az persze teljesen lehetetlen lett volna, ahogy a helyzet mindmáig igazolja is ezt az „olajfák alatt". Ez a megértés az Eiréné, a Shalom, azaz a Béke öröme és teljességérzete volt, ami ember és Isten között végre érzékelhetővé válhatott. Őt, a Shalom-ot akkor nem kellett bemutatni. Ő maga volt a csoda zsidónak és nem-zsidónak egyaránt, hiszen Jézus feltámadásának üzenetében „találva érezték magukat", és teljesen befogadták (aszmenósz apodexamenoi) a Péter által kijelentett igazságokat. Jézus kereszten kifolyt vérének váltságán és feltámadásának reménységében megbékéltek. Béke született Isten és ember között, és ebből béke születhetett ember és ember között: valóban szent egyetértés és megértés.

Nem is akárhogyan. Mert azoknak a rácsoknak el kellett olvadni és a gátaknak át kellett szakadni. Ez pedig csak tűz által volt lehetséges. Az a Tűz tette ezt, Aki aznap gyúlt, ott, közöttük. Aki máig ennek a Shalomnak a lángja, az egyház élete, s Lelke. Mert Szent. Szentlélek, s amint tapasztalták valóságos Isten. Ebben találtak lelkesedést és nyugalmat, buzgalmat és enyhülést, tettvágyat és megkönnyebbülést, sőt annál is többet: új életet. Szentlelkes életet. Mintegy háromezren.

És akkor, alig pár lépésnyire a köveket iszamóssá borító vértől és égő zsírtól szagló Templomtól, ahová nagy gonddal elhozták drága, kedves jószágaikat, a gondosan válogatott gödölyéket és báránykákat, amik talán puszta megélhetésüket biztosíthatták volna, ha nem ennek a távoli, idegen nyelven imádott Istennek áldoznák, egyszerűen megálltak. Nem kellett továbbmenniük a Templomhoz, mert az Áldozat – ebben a teljes, Istentől eredő megértésben – immár a lényük része lett. Szentlélekkel eltöltődve bennük élt tovább, mint személyes vezető. És közöttük: a zsidók és nem zsidók között megszülető, ember számára megvalósíthatatlan, szent egységben. Ahogy termést hoz a szelíd olajfába oltott vad vessző is. És nem utolsó sorban a kivágás napján is majd erről a hozamról ítéltetik. A Jó céljából.

Dr. Illyés Szabolcs

A szerző pünkösdi teológiai tanár, a Misszió Magyarországért Szolgálat vezetője.

Beszélgetés az úton. Az ökumenikus imahét első napjának témája a párbeszéd és a beszélgetés gyakorlatának fontosságát hangsúlyozza, amely az elválasztó falak legyőzésének az eszköze. Mind az ökumenikus mozgalomban, mind pedig a világszerte zajló felszabadítási küzdelmekben a beszédnek és a figyelésnek a képessége lényegi elem. Ilyen hiteles beszélgetésben világosabban tudjuk felismerni Jézus Krisztust.

 

Ajánlott igeszakaszok: A bábeli történet, megosztottságunk eredete (1Móz 11,1-9.), „Jertek... figyeljetek": Isten beszélgetésre hív (Zsolt 34,11-18.), a Szentlélek kiáradása, a megértés ajándéka (ApCsel 2,1-12), beszélgetés a feltámadott Jézussal (Lk 24,13-25.).

Istent keresem

2Tim 1,8–14

„Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →