Mi a közös lényeg?

2013. január 30., szerda

Lelki és szellemi autonómiára, az elég kultúrájának elsajátítására és a hit alapvető igazságainak ismeretére van szüksége az embereknek napjainkban. Ezeknek az értékeknek mindegyike a reformáció örökségéből ered – hangsúlyozza a Reformátusok Lapjának adott évkezdő interjújában Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

Tavaly ilyenkor azt mondta az akkor előttünk álló 2012-ről, hogy úton leszünk „a vallástétel klasszikus formája, a hitvallás megfogalmazása felé". 2013-at a hitvallás évének hirdette meg a református egyház. Sikerült ezt az utat bejárnunk, eljutottunk a hitvallásig?

Úgy érzem, még mindig úton vagyunk. Ha kicsit távolabbra, a reformáció fél évezredes évfordulójára, 2017-re tekintünk, addigra jó lenne megfogalmazni, mik azok, amiket ma itt, a 21. században is a reformátori örökség hangsúlyos elemeinek tartunk. Francia protestáns testvéreink például egy pályázatot is meghirdettek azért, hogy kiderüljön, mik lennének azok a legfontosabb kifejezések, amelyeket egy mai reformáció a zászlajára tűzne. Fontos, hogy a Heidelbergi Káté születésének ötödfél évszázados jubileumán emléket állítsunk a történelmi jelentőségű dokumentumnak, de az is fontos, hogy a fenti kérdésre megtaláljuk a válaszokat.

A franciák milyen válaszokat találtak?

Abból a rövid tájékoztatóból, amelyet nemrégiben a Rajnai Egyház zsinatának vendégeként adhattak elő, a felelősség és az autonómia fogalmának a fontossága rajzolódott ki számomra.

A magyar társadalom számára a reformáció örökségéből mik lehetnek ma a leghangsúlyosabb elemek?

Az autonómiára, azaz az önálló gondolkodás, véleményalkotás képességére, más szóval az egyén szellemi, lelki és erkölcsi függetlenségére és az ebből fakadó felelősségvállalásra nálunk is nagy szükség lenne a tömegízlés formálta, manipulálta tömegember korában. Aztán jó lenne, ha a reformáció puritánságából fakadóan teret tudna nyerni az elég kultúrája is. Mert ha nem fékezi meg magát az emberiség, ha a modern társadalom még többet akar fogyasztani, az könnyen a civilizációnk végét is okozhatja. A reformáció bevezette a kolostoron kívüli, világi aszkézist. Jó lenne, ha ennek szellemében be tudnánk érni annyival, amennyire valóban szükségünk van az emberhez méltó élethez, és nem harácsolnánk mindig többet és többet. Végül fontos lenne tisztázni, hogy mik azok a legelemibb dolgok, amikre minden embernek szüksége van. A Heidelbergi Káté ezt a kérdést így fogalmazza meg: „Hány dolgot kell tudnod avégett, hogy ebben a vigasztalásban boldogul élhess és boldogul halhass meg?" Tehát arra is rá kellene jönnünk, hogy miként tudnánk a hit alapvető kérdéseit, válaszait a mai ember számára is érthetővé, újra evidenssé tenni. Ez is reformátori örökség, hiszen az a feladatunk, hogy minden népnek a maga nyelvén, a maiaknak  mai magyar nyelven hirdessük Krisztus evangéliumát.

Tavaly a Generális Konvent szombathelyi ülése új, a hitoktatás céljára is alkalmas káté elkészítéséről döntött. Mikor van ideje egy hitvallás megszületésének és egy korábbi meghaladásának?

Nem arról van szó, hogy meg kellene haladni a régit. Csupán arról, hogy a régiben foglalt teológiai igazságokat eljuttassuk a ma emberéhez is. Örülök, hogy ez a döntés ezen a Kárpát-medencei fórumon fogalmazódott meg. Ez azt mutatja, hogy a határon túli tapasztalatok is hasonlóak a magyarországihoz, jóllehet azok a református közösségek sokszor talán még nálunk is jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz.

A hit megvallása a posztmodern társadalomban talán hitelesebb, ha ökumenikus közösségben történik. Az elmúlt ősszel azonban többször utalt arra, hogy az ökumenikus mozgalom visszaszorulóban van, „az ajtók záródnak". Mire gondolt pontosan?

Az ötven évvel ezelőtti II. Vatikáni Zsinat nyitottsága nagy lendületet adott az ökumenének a múlt század második felében. Olyan korszakot ígért, amelyben komoly lépések történhetnek a keresztyénség látható egységének a mielőbbi megvalósulása érdekében. Úgy tűnik, a közeledés üteme napjainkra lelassult.

Mi a lassulás oka?

Valószínűleg az, hogy sok fontos eredmény után a párbeszéd eljutott egy olyan pontra, ahonnan pillanatnyilag nem tudunk továbblépni, nem tudjuk közelíteni az álláspontokat. A közös vonások hangsúlyozása után ma újra a felekezeti jellegzetességek dominálnak. Ez persze nem feltétlenül baj. Úgy tűnik, most egy kis pihenőre, türelemre van szükség. Ugyanakkor vigyázni kell az eddig elért eredményekre. Fontos kérdésnek tartom ebben a légkörben, hogy miként tudunk a reformáció fél évezredes évfordulójára úgy készülni, hogy az ne csak a protestáns felekezetek ügye legyen, hanem a világkeresztyénségé is.

Jól értjük, a katolikusoknak is meg kellene ülniük az ötszáz éves jubileumot?

A reformáció nem a protestáns egyházak eredetéről szól elsősorban, hanem arról, hogy mi az a közös lényeg, amiről nem mondhatunk le egyetlen keresztyén egyházban sem. Ennek az örökségnek inspirálnia kell ma is az összes felekezetet.

A Heidelbergi Káté 80. kérdés-feleletével kapcsolatos tavalyi zsinati döntés is az ökumenikus közeledés lelassulásának a következménye lenne Ön szerint?

Jó lett volna, ha a Zsinat katolikus testvéreink felé gesztust tudott volna gyakorolni legalább azzal, hogy a misét kárhozatos bálványimádásként minősítő mondat alá odaírja: csak a történelmi hűség kedvéért maradt a szövegben. Pozitívan értékelem azonban a Generális Konvent már említett döntését az új magyar református káté megalkotásáról, amelyben ilyen, a 16. századi nyelvhasználatra jellemző indulatos, a másik felet bántó betoldások nyilvánvalóan nem fognak szerepelni.

Ha valaki azt mondja egy darab ostyára vagy egy korty borra, hogy az maga Isten, nem bálványimádás?

Ez azért ennél bonyolultabb kérdés. Ha megkérdezünk egy katolikus és egy református teológust arról, mi a dogmatikai lényege az eucharisztiának, illetve hogyan van jelen Krisztus az úri szent vacsorában, akkor számos hasonló vonást találunk. Ilyen közös vonás számomra az, hogy Krisztus mindkettőben valóságosan jelen van. Az eltérés ott jelenik meg, amikor azt vizsgáljuk, hogyan valósul meg ez a jelenlét. Nem szerencsés ezt a bonyolult kérdést arra a szintre egyszerűsíteni, hogy ki a bálványimádó és ki nem. Erős csúsztatás úgy vitatkozni a másikkal, hogy az én elméleti szinten megfogalmazott igazságomat állítom szembe az ő gyakorlatával. Ebből nem sül ki más, mint az, hogy szerintem titokzatos egyesülés történik, ő meg nem csinál mást, mint imádja az ostyát. Ez nem korrekt. A gyakorlatot a gyakorlattal, a teológiát pedig a teológiával kell összehasonlítani.

Tavaly adventben a közös hitvallás másik formája lehetett volna a Fiú! című film. Ráadásul ebben a kérdésben csak magunkkal kellett volna egyezségre jutnunk.

Tudom, hogy a kétkedőket ez aligha nyugtatja meg, de én úgy látom, hogy a karácsonyi kisfilm túlnyomóan pozitív fogadtatásra talált. Aquinói Tamás különbséget tesz az evangélium előkészítése (preparatio evangelii) és az evangélium hirdetése (proclamatio evangelii) között. A mai környezetben hiányoznak még a legelemibb hitismeretek is, ezért mindenképpen szükség van az előbbire. Ez az alkotás a preparatio evangelii mai eszköze. Miután sikerül felkelteni az emberek figyelmét az evangélium iránt, és elmennek a karácsonyi istentiszteletre, na, akkor jön el a proclamatio evangelii ideje, aminek a felelősségét már senki sem veszi le a gyülekezet, a presbitérium és a lelkipásztor válláról.

Nyilván vannak, akiket ezzel az érveléssel sem győz meg.

Nem ez az első eset, amikor ilyen heves tiltakozást vált ki a református egyházon belül egy újszerű, szokatlan forma. Emlékezzünk vissza a tavalyelőtti 1%-os kampány keltette hullámokra! Összességében mégsem az a baj, hogy vitatkozunk, hanem sokkal inkább az, hogy lezáratlanok maradnak ezek a csörték. Jó lett volna, ha azok, akik az 1%-os kampány kapcsán riogattak és ócsároltak, az akciót hónapok múlva igazoló eredmények láttán tudták volna revideálni álláspontjukat, és köszönetet tudtak volna mondani az alkotóknak.

Egy internetes hozzászólás szerint nem volt egyébről szó, mint egyházpolitikáról, azaz egy Bölcskei Gusztáv és Szabó István közötti csörtéről. Kétségkívül a Heidelbergi Káté 80. kérdés-felelete körüli vitát is sokan így értelmezték.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne ez a kérdés! Persze nyilvánvaló, hogy nem mindenben egyezik az álláspontunk, de ezzel önmagában nincs semmi baj. Baj csak akkor van, ha a különböző álláspontokból olyan következmények fakadnak, amelyek az egyháznak, az egyház megítélésének a kárára lehetnek.

Harmathy András, az Egyházi Jövőkép Bizottság (EJB) elnöke azt mondta egy októberi interjúban, hogy a református egyház izgalmas, nehéz, átmeneti, útkereső időszakot él napjainkban. A karácsonyi film is ennek az útkeresésnek lenne a része?

Feladatunk egyrészt az örökségünk ápolása, továbbadása, másrészt az új utak keresése is. A film kétségkívül az utóbbihoz tartozik.

Ezek szerint számíthat az egyház közössége még hasonló kísérletekre?

Minden egyház keresi az utat az emberekhez. Ez világjelenség. A kérdés csak az, hogy az evangélium szolgálatában tesszük-e ezt, vagy a lényeget feladva. Nem gondolom, hogy a lényeg feladása lett volna ez a próbálkozás. És ha ez így van, akkor miért ne számíthatnánk a jövőben is hasonló kísérletekre? Ki gondolta volna húsz esztendeje, hogy a református fiatalok egy országos ifjúsági fesztiválon találkoznak majd minden második esztendőben? Vagy ki gondolta volna két évtizeddel ezelőtt, hogy a Kárpát-medencei reformátusság mára teljes egységben gondolkozik és cselekszik majd? Meghökkentő, újszerű formák voltak ezek is még pár éve, ma pedig általánosan elfogadottak.

Kiss Sándor, Fotó: Sereg Krisztián

Bocsánatot kért a katolikusoktól Bölcskei Gusztáv január 24-én este a szegedi dómban. A református püspök az egyetemes imaheti prédikációjában a Heidelbergi Káté 80. kérdés-felelete körül kialakult vita miatt kérte a legnagyobb történelmi egyház híveinek elnézését. Az egyházi vezető köszönetet is mondott a szegedi fogadalmi templomban a katolikusoknak, amiért ők pozitívan fogadták a reformátusok karácsonyi filmjét. A püspök az Európa Rádiónak adott interjújában azt mondta: az elmúlt hónapokban több megértést tapasztalt katolikusoktól, mint reformátusoktól. A kátéfordítás kapcsán pedig azt hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy az ökumenikus imahét keretében egy római katolikus templomban tisztázza, mi is történt pontosan a Zsinaton, de emlékeztetett arra is, hogy készül egy modern, senkit sem sértő hitvallás is.

 

Hegedűs Márk

Az interjú a Reformátusok Lapja 2013. február 3-i számában jelenik meg

Istent keresem

5Móz 10

„Ő pedig fölírta a táblákra ugyanazt, amit először: a tíz igét...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →