Mi erősek tartozunk azzal…

2013. február 07., csütörtök

Tenni egy lépést, kimondani egy szót. Vannak gyerekek, akiknek ez nem természetes. A VI. Református Jótékonysági Bál teljes bevételét a fogyatékkal élő kárpátaljai magyar gyerekek kapják.

A kárpátaljai reformátusok szeretnének önálló akadálymentes épületet, hogy a beregszászi járásban élő csaknem hatvan fogyatékkal élő magyar gyerekeknek segítsenek. Az épület befejezéséhez nincs elegendő pénzük, ezért döntött úgy a Tiszántúli Református Egyházkerület elnöksége, hogy ezt a kárpátaljai oktatási- nevelési intézményt támogatja.

„Nagyon nagy segítséget jelentene nekünk a rehabilitációs központ, mert az állam elhanyagolt minket" – hangsúlyozta Gáti Gyöngyi, akinek kisfia hét és fél hónapra született gyerekparalízissel. Az anyuka szerint, a református egyház kinyújtott keze az egyetlen lehetőség, ugyanis a beregszászi járásban nem tudják más módon szakemberek segítségével fejleszteni gyermeküket.

A kárpátaljai Hetyenben hat évvel ezelőtt kezdtek el építeni központot, hogy a körzetben élő csaknem kilencven speciális igényű gyermekkel foglalkozzanak. Kozár Valéria számára ez nagy lehetőség, mert így fiával közösségbe járhat. „Apró lépésekkel, de haladunk előre" – hangsúlyozza az asszony egy délelőtti foglalkozáson. „Ez az egyetlen hely, ahová el tudunk járni, korábban szerettünk volna Magyarországon intézménybe járni, de a távolság miatt megoldhatatlan volt - tette hozzá.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület elnöksége szeretne létrehozni egy központot Mezőváriban. A beregszászi járásban így tizenkét gyülekezet ellátásáról gondoskodnának, ugyanis itt ötvenhat fogyatékkal élő református magyar gyermek él – ismertette a számokat a kerület püspöke. Zán Fábián Sándor reménykedik abban, hogy hamarosan a gyerekek és szülők rendelkezésére áll a központ. „Ha leküzdjük azt a problémát, hogy lesz hová bemenni, ahol egészségügyi segítséget kapnak, fejlesztik őket és találkozhatnak egymással, ezentúl biztosítjuk számukra a szakembereket, akikkel magyarul beszélgethetnek, már sok mindent elértünk". A püspök szerint a „küldetésünk feléjük is irányul, segítenünk kell hordozni a gyengébbek terheit: 'Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk és ne a magunk kedvére éljünk' (Róm 15:1)".

A jótékonysági bálból befolyt összegből minden évben határon túli intézményeket támogatnak. Tavaly a csaknem háromszáz résztvevő és adakozó kétmillió forinttal segítette a szilágysági diákokat.

Az VI. református bál része a Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulója alkalmából szervezett programsorozatnak. A bált 2013. február 8-án, pénteken tartják Debrecenben, a Kölcsey Központban. Amennyiben módjuk van támogatni a kárpátaljai fogyatékkal élő gyerekeket, kérjük, hogy adományaikat a 11738008-20011428 –as számlaszámra utalják. A közleményben a következőt szíveskedjenek feltüntetni: Jótékonysági Bál-Kárpátalja
További információ: http://www.reformatusbal.hu/

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.