Mi is csatlakozhatunk a ReforMaraton 500-hoz

2017. június 23., péntek

Október 1-jén útjára indul a ReforMaraton 500, mely során október 31-ig 500 protestáns templom falára, kapujára helyezik ki Luther Márton 95 tételét a szervezők és a projekthez csatlakozók.

A Wittenberg és Bereck (a legkeletibb magyar ajkú protestáns egyházközség) közötti utat 500 óra alatt (október 21-ig) teszik meg a résztvevők, azokat a településeket érintve, ahol a helyi gyülekezetek vállalják, hogy a 95 tételt tartalmazó hirdetményt legalább október 31-ig látható helyre kifüggesztik. Az útvonal: Őrvidék, Nyugat Magyarország, Muravidék, Drávaköz, Délvidék, Közép Magyarország, Felvidék, Kárpátalja, Kelet Magyarország, Partium, Erdély, Székelyföld.

A tervek szerint a templomokhoz gyalogosan vagy szaladva érkeznek a csapatok, melyekhez a helybeliek is csatlakozhatnak. Legalább 500 lépést kell megtenniük a rendezvény keretein belül a bekapcsolódóknak. „Az esemény az X, Y és kiemelten a Z generációnak szól, hiszen ők a reformáció 550. évfordulóján is emlékezni fognak erre” – véli az egyik szervező, Bardócz Csaba lelkipásztor.

A fiatalos megemlékezés lehetőséget kínál minden érdeklődőnek, hogy bárhol éljen is a Kárpát-medencében, csatlakozhasson és része lehessen a történéseknek. Másrészt a szervezők célja annak segítése, hogy az 500 éve az evangélium szerint megreformált egyház az elkövetkezendő 500 évben is az evangélium útján maradjon.

A szervezők ezen a felületen várják gyülekezetek jelentkezését. Részletek a kezdeményezés közösségi oldalán.

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.