Mi tudható meg a népszámlálási adatokból?

2012. augusztus 16., csütörtök

A legnagyobb küzdelem a lelkészek félelmeinek eloszlatása  a szociológiai, demográfiai munkával szemben - írja elemzésében Riskó János, aki a 2011-es népszámlálás hamarosan megjelenő eredményei elé szánta gondolatait.

1./ A népszámlálási adatok részletes elemzéséből sokkal többet tudhatunk meg annál, mint hogy hová költöztek a reformátusok, melyik településen élnek többen, melyiken csökkent a református lélekszám! Sajnos sokan  nem is sejtik, hogy a 2001-es népszámlálás 26 kötetnyi anyagából ennél sokkal többet lehet megtudni az egyházak életéről, az egyes területen élők lelkületéről, a felekezetek tagjainak válási arányáról, iskolázottságáról, stb.

2./ A népszámlálási adatokat  hatékonyabban tudjuk értelmezni, ha összevetjük népmozgalmi adatainkkal. Ebből arra lehet következtetni, hogy egy adott  területen élő, magukat reformátusnak vallóknak hány százalékát éri el a gyülekezet a keresztelések, temetések, házasságkötések alkalmával. (Az 1949-es népszámlálási és népmozgalmi adataink ezen összefüggését a 80-as években vizsgáltam.) Illetve meg lehet állapítani, hogy a népszámlálási adatok szerint egy adott területen, településen a magukat reformátusnak vallóknak hány százaléka vesz részt vasárnaponként az istentiszteleten.

3./ Sokkal jobban értelmezhetőek a népszámlálási eredmények, ha tudjuk: hogyan változtak meg a településeken a felekezeti arányok a megelőző 10, 20, 30, 120 esztendő alatt. Nem elsősorban azokra a demográfiai folyamatokra gondolok, amelyeket a beköltözés, elköltözés-, hanem amelyeket a helyben maradó lakosság felekezeti arányainak megváltozása okoz, és amely a ily módon a településen élők egyházuk iránti elkötelezettségének a tükre. A KSH adta közre a mai településhálózatnak megfeleltetve az 1880 és 1949 között 10 évenként ismétlődő népszámlálási adatokat, és a 2001-est is. Ezek tartalmazzák hazánk minden településén az egyes  felekezethez tartozók számát. (Az 1949-et követő 4 évtizedben nem kérdeztek rá a felekezeti hovatartozásra.)  Ezekből megfigyelhető: általában ahogyan elindultak a felekezetek vallási arányait mutató számsorok a kommunizmust megelőző években, ugyanúgy folytatódtak azután is, egészen a 2001-es népszámlálásig. A 2011-es népszámlálás eredményeiből, reméljük, még tisztábban lehet majd látni a trendszerűséget és a felekezetek egymáshoz képesti eltolódását. Az a tapasztalatom, hogy ahol a demográfiai folyamataink jók, ott a válási és az öngyilkossági mutatók, mutatóink is jobbak. Tehát kimutatható, hogy összefügg a hithez való ragaszkodás a válási aránnyal. Amely felekezet tagjai ragaszkodnak őseik egyházához, gyermekeiket ugyanúgy keresztelik meg, mint apáik, nagyapáik - tehát a népmozgalmi adataik jók -, azoknak a válási (házasságok felbontása) statisztikái is jobbak.

Településről településre haladva körül lehet cövekelni azt a területet, ahol a legjobbak a népmozgalmi mutatóink. Majd' egy megyényi terület ez Szabolcs, Bereg, Bihar Abaúj, Zemplén vidékein. A napjainkban itt élők ugyanolyan arányban reformátusok, mint az apáik, nagyapáik nemzedéke volt, ezzel együtt sokkal jobbak mind a válási, mind az öngyilkossági mutatóik, mint a többi református vidéken. Talán a népszámlálási adatok feldolgozásának ez a legnagyobb hozadéka; az országos átlagról kialakult kép helyett elkülöníteni azon vidékek adatait, ahol romlóak a folyamataink azoktól, ahol a legkiválóbbak.

A népszámlálási adatok feldolgozásának nem az a célja, hogy felmutassa községről községre haladva a reformátusság nyomorúságait. Pontosan ellenkezőleg: a negatívumok elkülönítése segít, hogy kiragyogjék az a vidék, ahol mind a népmozgalmi, mind a lelkületi tendenciák a legpozitívabbak.  A 2011-es adatokból arra szeretnék választ találni: megmaradtak-e ezek a pozitív arányok a második évezredben is.

Ha valaki ott helyben lelkész, talán mindezt nem látja olyan „fényesnek" a nagyméretű elvándorlás miatt. Talán el sem hinnék az ott szolgálók, hogy milyen hagyományozott „kincsnek" a letéteményesei.

Csak a terület határainak felrajzolása történhet meg demográfiai eszközökkel, de a lényeg: az itt élők lelkületének, hagyományainak, kultúrájának és társadalmának megismerése - csak a valláslélektan, vallási néprajz és a társadalomnéprajz egészének segítségével lehetséges. Ha sikerül megérteni, hogy miért jobbak ezen a vidéken a reformátusságot jellemző számok, mint a hasonlóan határ menti, hasonló településszerkezettel és gazdálkodási formával rendelkező országrészeken, akkor a kutatási eredmény segítséget jelenthet, hogy az ország egészében mindebből tanulnilehessen. Nem hiszem, hogy csak a külföldi példák átvétele kell, hogy a missziói látásunkat jelentse. Azok közül némely nyugaton sem vált be. Ráadásul ezek a külföldről átvett minták gyakran szalmaláng életűek. Jobb lenne abból a modellből újra meríteni, ami évszázadok óta bevált, sajátunk volt, s akik aszerint éltek, azokat Isten megtartotta számarányában is, és a mentális nehézségektől is.

4./ Meglepő, hogy Tiszántúl egyes vidékein nemcsak egyszerűen szekularizálódnak emberek, hanem a reformátusok aránya csökkent a római katolikusokéhoz képest nemcsak a mi generációnk idején, hanem már a megelőző évszázadban is. Például Jász-Nagykun-Szolnok megyében 1880 óta a reformátusok aránya 40,15%-ról 26,18%-ra csökkent, miközben a katolikusoké 55,82%-ról 71,46%-ra növekedett.

Nem ennyire rossz az arány Hajdú-Biharban, de ott is a két katolikus egyház aránya a vizsgált 120 évben 1/4-ről 1/3-ra növekedett, miközben a reformátusoké a 3/4-ről 2/3 alá csökkent. Békésben kisebb mértékben növekedett a katolikusok aránya a reformátusokkal szemben. Ha csak a magunk statisztikáit néznénk, azt is hihetnénk, hogy szekulárisak lettek a hajdani reformátusok unokái. Ám, ha megnézzük a többi felekezet adatait is, láthatjuk, nem egyszerűen szekulárisak lettek az emberek, nem Istent hagyták el, hanem a katolikus egyház modelljével hatékonyabban  szólították meg őket. Meg kellene kutatnunk  az okait, hogy ezen vidékeken miért szenvedtünk el mi reformátusok   veszteséget a 120 év alatt, miközben a római katolikusok aránya növekedett, egyes helyeken pedig kisebb számban az újprotestánsoké is?

5./ Mi okozza sok esetben, hogy amely településen a legjobb intézményrendszerrel rendelkezett az elmúlt 120 évben egy protestáns felekezet, éppen ott romlóak a statisztikái? Ezzel szemben ugyanezen településeken az intézményekkel nem rendelkező másik történelmi protestáns felekezet tendenciái javulóak? (Mindezt  Theológiai Szemle 2012/1 számában  írt cikkemben „a másik protestáns" című  fejezetben részletesen is tárgyaltam, és megpróbáltam feltárni, hogy mik lehetnek az okai e diszfunkciónak.)

6./ A népszámlálási adatokból megszemlélhető: milyen az iskolai végzettsége, munkaköre, lakáshelyzete, családi állapota az egyes felekezethez tartozóknak. A 2001-es és a 2011-es adatok kontinuitásából egyrészt kimutatható lesz ennek a változása:  Másrészt az is, hogy miként alakul a reformátusok számaránya az iskolázottság függvényében a legnagyobb iskolavárosainkban, illetve az ország egészében. Harmadrészt: hogyan változott a beágyazottságunk az egyes társadalmi rétegek esetében. (Mely iskolázottságú, társadalmi státuszú csoportok esetében növekedett a reformátusok aránya,  s melyeknek misszionálására kell jobban koncentrálnunk.)

7./ Az egyes felekezethez tartozók iskolai végzettségét, munkakörét, lakáshelyzetét, családi állapotát tartalmazó táblázatokból továbbá felrajzolható egyes újprotestáns felekezethez tartozók „arcéle". Ez segítség lehet, saját felekezetünk megtartó képességének a fokozása céljából készítendő stratégia megfogalmazásában.

8./ Ezzel együtt szükséges lenne a népszámlálások évében kimutatni a parókusi állások számát is. Ugyanis az önálló gyülekezeti státus megtartása sokak számára olyan erős elvi kérdés, hogy akkor is ragaszkodnak ennek a kinyilvánításához, ha már évek óta nem lakik helyben lelkész. Ezért egyszerűbb az önálló gyülekezetek helyett a parókusi állásokat számba venni. Ez már nem ideológiai töltöttségű, mégis elégséges minden kutatáshoz. Visszamenőleg is tudatosítani kellene, hogy hány parókusi állást tartottak nyilván 1941-ben és 1960-ban. Ezek az adatok a későbbiekre nézve is bázisul szolgálhatnának.

9./ A népszámlálási adatok alapján az egyházak egymáshoz képesti eltolódásából arra tudunk következtetni, hogy milyen modell szerint lehet az embereket megszólítani nem csak pillanatnyi érdeklődést felébresztve bennük, hanem hosszú távú folyamatokat elindítva. (A modell kifejezést Avery Dulles értelmében használom) Ugyanis, ha megtisztítjuk az adatainkat a ki- és bevándorlásoktól, az is látható, hogy melyik egyház növekedett az elmúlt 120 év alatt, s melyik tendenciája a csökkenő. Igaz, hogy minden egyházban megjelenik minden modell, de mindegyik egyházban más-más a dominánsabb. Tehát az egyházak növekedéséből következtetni lehet arra, hogy melyik domináns modellel lehet a legjobban megszólítani az embereket. Persze ebből nem arra a kérdésre nyerünk feleletet, hogy melyik egyház az igazabb vagy evangéliumibb, hanem csak arra, hogy melyik modell a leghatékonyabb az emberek megszólíthatóságának tekintetében. A 10 milliós feldolgozottság már lehetővé teszi az igen piciny elmozdulások felismerését. A mostani népszámlálásból megállapítható lesz, hogy tovább folytatódik-e a korábbi eltolódás. (Persze, ehhez ki kell lépni abból, hogy előítéletesen fogalmazzunk a másik felekezettel kapcsolatban. Tehát az adatok feldolgozását  ökumenikusan kell elvégezni, mivel egyházunkról sokkal többet tudhatunk meg, ha más felekezetek trendjeihez mérjük.)

Ehhez figyelembe kell vegyük egyrészt a határon túlról áttelepült reformátusok  számát. Trianon óta  2000-ig 268 908 református fő telepedett le hazánkban, akik általában nagyobb felekezeti elkötelezettséget mutatnak, mint az ideátiak. 2000 és 2009 között pedig 65 441 református fő telepedett le hazánkban. Összesen 334 349 református  fő, ami jobb arány, mint a római katolikusoké.

Másrészt figyelembe kell vennünk azt is, hogy az előző századfordulón sokkal magasabb arányú volt az evangélikusok, római katolikusok kivándorlása Amerikába, mint a reformátusoké, és magasabb volt az ún.. „disszidálás", majd Németországba telepedés, mint a reformátusok esetében. A határon túli  reformátusok idetelepedése és az evangélikusok, római katolikusok elvándorlása együtt okozzák, hogy a két felekezet trendjei ennyire eltérni látszanak egymástól, s valójában nem olyan nagy a belső fejlődésből eredő különbség.

***

A számok tanulmányozása közben egyformán látom mind a kicsiny, szórványosodó, mind a városokban szigetté zsugorodó nagy gyülekezetek gondját. Eszembe sem jutna ezt a kettőt egymással szemben kijátszani. Sőt, elkészítettem néhány tanulmányt, amelyeket szeretnék publikálni mind a szórványokat, mind az új gyülekezetek alapítását segítendően.

A legnagyobb küzdelem a lelkészek félelmeinek eloszlatása  a szociológiai, demográfiai munkával szemben.  Sajnos sokan úgy tekintenek a gyülekezetüket érintő adatokra, mint saját tulajdonukra, mások pedig úgy, mint a saját szégyenükre, amit kipellengérezve látnak viszont az adatokban. Ezek olyan félelmek, amelyek nagyban akadályozzák a kutatást. Például templomlátogatási adatokhoz egyszerűen nem is tudok hozzáférni, csak elenyésző mértékben.  Nehéz  elfogadtatni vizsgálódásomnak éppen azt a tanulságát, hogy  folyamataink 120 évesek!  Tehát nem szükséges, hogy a jelenleg szolgálók pszeudo-lelkiismeretfurdalással kimondatlanul is magukat okolják a bajokért, hiszen nem ők az okai a 120 éves folyamatoknak,  sokkal inkább elszenvedői.

Azt is felismertem, hogy nagyban akadályozza a demográfiai  eredményekkel való szembenézést az a tévképzet, hogy a demográfusok egy sötét szemüveg mögül „gyönyörködnek" a negatívumokban, mivel néha negatívumokat is le kell írniuk.  Persze az elmúlt évtizedek számainak az elemzése nem lehet sem optimista, sem pesszimista. Úgy gondolom, hogy ez a két látásmód nem a múlt, hanem a jövő dimenziója. A múlttal kapcsolatban inkább az a kérdés, hogy a leírtak, hitelesek és szakmaik-e, mert csak az ily módon megfogalmazottak segíthetnek egy közösséget, hogy őszintén szembenézzen a nehézségeivel, és képes legyen változtatni a rossz tendenciáin. Természetesen az, ahogyan valaki egy múltbeli tényről ír,  lehet deprimáló, és lehet megerősítő is. Például egy leesett tetőcserép esetén lehet arról is írni, hogy minden beázik, micsoda romlás lesz a következménye, és lehet arra is figyelmeztetni, hogy valaki tegye fel a tetőcserepet... A tényszám nem változik, egy cserép esett le... Csak a hozzá fűzött értékelésben állhat különbség. A példaillusztrálhatja szemléletmódomat arra vonatkozóan, hogy sohasem szabad „lakkozni" a számokat. Ami tény, azt tényként kell leírni, de a többieket megerősítő céllal, hogy még bátrabban hozzákezdjenek a meglazultak helyreállításához.

Mindezt csak példának szántam a pesszimizmus, optimizmus illusztrálására, mivel magam a futurológiához nem értek, de annyit látok, bár gyakran nem teljesednek be a futurológusok „jóslatai", mégsem hiábavalóak, mert szembesítenek, vagy felébresztik a felelősségtudatot.

Munkám végső céljának én is a reménység erősítését látom. Rá szeretnék mutatni Isten hatalmas kegyelmére, amellyel mindezek közepette eddig is megtartott minket. Talán nem naivitás tőlem, ha a hamis remény elutasításával próbálom még jobban odafordítani a figyelmet az Istenben való élő reménység felé. Egyszerre nem lehet a hamis és az élő reménységben bizakodni! Úgy gondolom, hogy a reménynek valóságos lábakon kell állnia, különben álmodozás, optimizmus.

A népszámlálási adatok elemzésénél tudatosan is őrizkedem attól, hogy a múlt összefüggéseinek megértését és a jövő extrapolálását össze ne keverjem, sőt  kerülök  minden mondatot, amelyeknek  futurológiai látszata lenne.

Ha mi nem dolgozzuk fel az egyházunkra vonatkozó adatokat, félő, hogy „szemináriumi" dolgozat szintjén meg fogják ezt mások tenni, de az egyházak iránti elkötelezettség nélkül, egyes részadatokat kihangsúlyozva, szenzációhajhász módon, esetleg hamis következtetéseket levonva. Meggyőződésem szerint érdemes az egyházaknak is elvégezni a KSH által ingyen rendelkezésre bocsátott adatok elemzését. Már most is, a 2001-es és a 2011-es népszámlálások eredményeinek összehasonlítása alapján is reméljük, hogy  nagyon sok új összefüggést ismerhetünk meg egyházunkról. De a 2021-es népszámlálás eredményei alapján még több bizonyossággal lehet majd a trendeket felrajzolni és összevetni a  120 évvel korábbi folyamatokkal. Remélem, hogy a fiatalabbak közül lesznek, akik 9 év múlva, a 2021-es népszámlálásnál  is folytatják a tendenciák elemzését, amelyet több, mint három évtizede végzek.

Riskó János

Istent keresem

2Krón 30

„...tartsanak páskát Izráel Istenének, az Úrnak a tiszteletére” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →