HVG: Módosulhat az egyházügyi törvény

2011. október 06., csütörtök

Módosítani készül az idén júliusban elfogadott egyházügyi törvényt a parlament, olvasható a Heti Világgazdaság október 8-i számában. A HVG beszámolt a tervezett módosításokról, felsorolta azon egyházakat és szervezeteket, melyek várhatóan megkapják az állami elismerést.

„A HVG értesülései szerint már a következő kormányülésen napirendre kerül a téma, az előkészületeket azonban teljes titoktartás övezi″ – írja cikkében Dobszay János, aki az egyházügyi törvény problémás részeire mutat rá.

Az új jogszabály tizennégy egyházat, vallásfelekezetet ismert el, túl szigorú, mondják kritikusai. A felsorolásból kimaradt több tekintélyes muszlim, buddhista és keresztyén vallási közösség is, mint például a Magyarországi Metodista Egyház. Kritizálják azt is, hogy a bejegyzést kérelmező egyházak státuszáról az eddigi gyakorlattal ellentétben nem bíróság, hanem az országgyűlés dönt. Kritikusok szerint ez politikai színezetet ad a folyamatnak, melyben egyébként is vannak alkotmányellenes elemek.

Mely egyházakat ismer majd el a módosított jogszabály? Melyik közösségek esélyesek az elismerésre regisztrációs kérelem esetén? Ezzel a kérdéssel foglalkozik a szerző cikke második részében. A HVG összeállította saját listáját, előrejelzését az adott vallási közösségek közéleti tevékenységére, országos lefedettségére, nemzetközi kapcsolataira, a korábbi törvényjavaslatokra és módosító indítványokra alapozva. A tét nagy, hisz az idén nem regisztrált egyházak várhatóan elesnek a jövő évi személyi jövedelemadó egyházaknak felajánlható egy százalékától.

FGy

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió