Molnár Mária emlékkonferencia

2011. augusztus 29., hétfő

A Dunántúli Nőszövetség és a Missziói Iroda a Várpalotai Gyülekezettel közösen emlékkonferenciát szervez Molnár Mária külmisszionárius születésének 125. évfordulóján 2011. szeptember 10-én szombaton, délelőtt 10 órai kezdettel a várpalotai református templomban.

A résztvevők nem csupán emlékezni kívánnak, hanem keresni, kutatni és megérteni azt a titkot, ami Molnár Máriát vonzotta annak idején a szigetekre.
Jó alkalom ez arra, hogy fiatalok és idősebbek egyaránt átgondolják saját életüket, Istentől kapott elhívásukat és küldetésüket: Vajon megtaláltuk-e a magunk szigetét, ahol Isten látni szeretne bennünket, mint az Ő üzenetének boldog továbbadóját?

Az ünnepi konferencián és megemlékezésen Márkus Mihály püspök úr hirdeti Isten Igéjét.
Brebovszkyné Pintér Márta lelkésznő, az evangélikus női misszió vezetője és az EKME (Evangélikus Külmissziói Egyesület) elnöke beszél a Liebenzelli misszió szerepéről, Molnár Mária kiküldésének körülményeiről, egyházak kapcsolatáról a Liebenzelli misszióval akkor és ma.
Az eddigi kutatások fontosságáról és eredményeiről számol be Dr. Puskás János professzor úr, a Szombathelyi Egyetem tanára, a Molnár Mária Tudományos Társaság elnöke.
Várpalota lelkésze, Lukátsné Orovitz Piroska a gyülekezet akkori és mai missziói életéről tudósít.  Miklya Luzsányi Mónika írónő mutatja be, majd dedikálja is most megjelent könyvét Molnár Máriáról. A szerző beszél arról is, hogy hogyan hatott rá Molnár Mária személye és szolgálata, miközben kutatta az anyagokat. A könyvből a Harmat Kiadó hoz erre az ünnepi napra, s itt lehet belőle először vásárolni.
Végül szeretvendégség következik, ahol személyes beszélgetésekre is lehetőség nyílik majd.

A gyülekezet lelkésze, Lukátsné Orovitz Piroska lukatsne.piros@gmail.com e-mail címre várja és fogadja azon leveleket, amiben jelzik számára, hogy egy-egy gyülekezetből hányan érkeznek, ezzel nyújtva segítséget a vendéglátás megszervezéséhez. 

 

A Dunántúli Nőszövetség és a Missziói Iroda a Várpalotai Gyülekezettel közösen emlékkonferenciát szervez Molnár Mária külmisszionárius születésének 125. évfordulóján 2011. szeptember 10-én szombaton, délelőtt 10 órai kezdettel a várpalotai református templomban.
 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió