Mondanivaló

2018. március 03., szombat

„Ha jól olvassuk a Bibliát a magunk számára, akkor lesz olyan mondanivalónk egymásnak és a kívülállóknak is, amire érdemes odafigyelni" – Galsi Árpád bibliavasárnapi írása.

„Ha mindenki csupán akkor beszélne, amikor mondanivalója van, csend lenne az egész világon." Noha persze nem teljesen igaz, mégis sokszor eszembe jut ez a gondolat, amelyet egy béka fogalmaz meg gyermekkorom egyik kedvenc hangjátékában (Lewis Carroll Alice Tükörországban című műve alapján). Talán egyre gyakrabban, ahogy egyre erősebbnek érzem a hangzavart, az információáradatot, és egyre nehezebbnek a valódi, értékes, hasznos mondanivaló kiválogatását, megragadását. Ez nyilván a korral is jár – de nemcsak az én (élet)korommal, hanem a korral is, amelyben élünk. Nagyon jó, izgalmas és értékes fejlemény, hogy mindenki könnyebben juthat információhoz, mint eddig bármikor, és mindenki elmondhatja a magáét (legalább a virtuális térben, ha a hús-vér közösségben sajnos nem is mindig és mindenütt; és persze az információ és a szólás szabadságának egyébként sem csak technikai feltételei vannak). Másodpercenként záporoznak ránk mondatok és képek, Coelho- és Dan Brown-idézetek, poénok, hashtagek és jelszavak. A több mondandótól azonban nem lett több a mondanivaló, sőt, tartok tőle, hogy kevesebb is lett – arányában mindenképp. Ember legyen a talpán, aki megtalálja a sok beszédben a valódi mondanivalót, hogy azután kezdeni is tudjon vele valamit.

Bár nem könnyű a feladat – és talán jól is esne, ha néha, legalább pár percre, tényleg csend lenne az egész világon –, az mégsem jó, ha végül mi, keresztyének is arra a következtetésre jutunk, mint az idézett béka. A kérdés az, hogy ebben a „hangversenyben", az információk sűrűjében hogyan találjuk meg azt a mondanivalót, ami valóban számít, illetve hogy nekünk, keresztyén emberként, egyházként – van-e mondanivalónk.

Mindkét kérdés a Bibliához vezet.

Persze bolondság lenne azt gondolni, hogy csak a Bibliának volna valódi, értékes mondanivalója a számunkra. Az emberi civilizáció lenyűgöző mennyiségben és minőségben teremtett és teremt a mai napig fontos, igaz gondolatokat, felismeréseket és értékeket. A Biblia azonban nem csupán azért fontos, mert hozzátartozik ehhez a gazdag emberi kultúrához. Bár természetesen azért is. Nem is feltétlenül százalékosan tartalmazza a legtöbb fontos vagy igaz mondanivalót; nem a legrégibb, nem a legújabb, nem a legszebb, nem a legokosabb, nem a leghosszabb, nem a leguniverzálisabb, nem is a legkönnyebb. Hanem azért, mert a Biblia az elejétől a végéig, örök emberi történeteiben, drámáiban, nagy elbeszélésében és kis részleteiben, a mennyei Atya Jézus Krisztus arcában kirajzolódó képében arról tanúskodik, azt teszi ma is megtapasztalhatóvá, hogy Istennek van mondanivalója a számunkra. Éppen attól vagyok keresztyén, hogy megszólít ez a Krisztusban, a testté lett Igében emberré lett Isten, én pedig hallani akarom azt, amit mond nekem, követni akarom azt, aki az út, az igazság és az élet. Ebben segít a Biblia olvasása: hogy abban az élethelyzetben, amelyben vagyunk, meghalljuk azt, amit Isten mond. A többi igaz, értékes és fontos mondanivaló is úgy lesz felismerhető és igazán hasznos a számunkra, ha először arra figyelünk, akiről tudjuk, hogy biztosan van mondanivalója a számunkra.

Ez az, ami abban is segít, hogy nekünk, keresztyén embereknek, nekünk, keresztyén egyháznak is legyen mondanivalónk. A reformáció arról tanúskodik, milyen volt, amikor a Biblia kezdte újra meghatározni az egyházat. Az egyház addig is beszélt eleget, de most végre megint volt igazán mondanivalója. Mindenki a magáét mondja – ami rendben is van. De mi mondhatjuk az Istenét is. Ha arra figyelünk, amit ő mond, nekünk is lesz mit mondanunk – mind egymásnak, mind azoknak, akik még nem ismerik. Persze nem feltétlenül úgy kell ezt megvalósítani, hogy Coelho helyett a Bibliából vett idézeteket teszünk a naplementés kép mellé, illetve bibliai átkokat szórunk egymásra vagy a világra. De ha jól olvassuk a Bibliát a magunk számára, a szó és a tett – jól ismert, csak sajnos keveset gyakorolt – egységében, akkor valóban lesz olyan mondanivalónk egymásnak és a kívülállóknak is, amire érdemes odafigyelni.

Galsi Árpád

A szerző református lelkész, a Kálvin Kiadó igazgatója

A Magyar Bibliatársulat munkája 2017-ben


Március első vasárnapja egyházunkban a Biblia vasárnapja. Az aznapi perselypénz felajánlásán keresztül minden adakozó református támogatja a Magyar Bibliatársulat Alapítvány (MBTA) bibliamissziós munkáját. A Bibliatársulat fő küldetése a Szentírás terjesztése. Istennek hála 2017-ben a bibliaterjesztési adatok is stabilak és megnyugtatóak maradtak: összesen mintegy negyvenezer biblia került az olvasók kezébe árusítás vagy ajándékozás útján.

 

 

2017-ben megjelent a helyesírási szempontból javított 1908-as Károli-biblia szövegét tartalmazó Újszövetség–Zsoltárok kiadás, amelynek bevezetőjében kultúr-, irodalom- és nyelvtörténeti tanulmányok is szerepelnek. Folytatódtak a jelnyelvi bibliafordítás munkálatai is, Márk evangéliuma után immár az Apostolok Cselekedetei fordításával. Az elkészült filmanyag megtekinthető a www.bibliatarsulat.hu nyitóoldalán. Két év előkészítés után végre megjelenhetett a magyar–ukrán Új­szövetség is, amelynek szomorú aktualitást adott a magyar kisebbséget is sújtó ukrán nyelvtörvény elfogadása. Októberben Beregszászon adták át az Újszövetség ajándékba vitt példányait azokkal a hangzó Bibliákkal együtt, amelyekből 2017-ben mintegy hatszáz példány jutott el vakokhoz és gyengénlátókhoz határainkon belül és kívül egyaránt.

 

Az elmúlt évben két alkalommal hirdetett az MBTA internetes bib­lia­ismereti versenyt fiataloknak, 2017 karácsonyán meghirdetett adománygyűjtő akciójukkal pedig a Bibliatársulat tagegyházaiban működő cigánymissziókat segítik. Ennek részleteit az MBTA legutóbbi hírlevelében és a szervezet honlapján lehet elolvasni. Azokat a gyülekezeteket, amelyek még nem tették, bátorítják a Biblia és a reformáció elnevezésű hordozható kiállításuk kölcsönzésére – ezzel kapcsolatban az info@bibliatarsulat.hu címen kér­hető további tájékoztatás.

Az írás és a beszámoló megjelent a Reformátusok Lapja 2018. március 4-i, bibliavasárnapi számában. Fotó: archívum

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió