Segítség az újjáépítéshez

2010. október 11., hétfő

altA Magyar Református Szeretetszolgálat 15 millió forint értékű építőanyaggal járul hozzá az újjáépítési munkálatokhoz, hogy az árvízkárosultak minél hamarabb beköltözhessenek új otthonaikba.

Több száz ház dőlt össze vagy vált lakhatatlanná Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tavaszi és nyári esőzések, áradások miatt. Az ár levonulása után egyre kevesebb híradás szólt az árvíz sújtotta területekről. Elkezdődött a kárfelmérés, tárgyalás a biztosítókkal és egyeztetés a kormány újjáépítési segélyéről. Az árvízben megrongálódott illetve az új házaknak október végéig kell elkészülniük, hogy a tél beállta illetve a nagy hideg előtt a családok visszaköltözhessenek otthonaikba. Az már biztos, hogy Felsőzsolcán nem készülnek el határidőig az épületek.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az építési munkálatok gyorsasításának megsegítésére tizenöt millió forint értékű építőanyaggal támogatja a 205  árvízkárosult családot. A károsultaktól érkező igények alapján a Szeretetszolgálat további tizenöt millió forintos alaptőkével elindította az Árvízi Bútorprogramját, melyben az építőanyag programhoz hasonlóan „bútorjegyekkel” segítenek, melyket egy adott boltban lehet beváltani. 

"Nagyon nehéz évünk volt, és még nincs vége – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. – Épülnek a házak, de a lelki sebek még sokáig nem fognak begyógyulni, ezért nekünk hitben élő embereknek plusz teendőink és feladataink vannak. Meg kell értetnünk, hogy az események mögött mindig az a gondviselő Isten áll, aki nem más, mint a szeretet."

Csomós József elmondta, hogy Tiszáninnenen sikerült egy olyan védelmi készletet összegyűjteniük, amely – ha hasonló katasztrófa történne – ezentúl mindig rendelkezésükre áll.

"Az ember csak akkor tudja meg, mit jelent egy katasztrófa, ha személyesen éli át. Ilyenkor minden segítség jól jön – mondta Felsőzsolcán Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke. – Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben az volt a megható, hogy az emberek össze tudtak fogni, és küldtek adományokat Kárpátaljáról, a Felvidékről, és Erdélyből is. Örülök, hogy annak idején életre hívtuk a Magyar Református Szeretetszolgálatot, mert segíteni csak értelmesen szabad, úgy, hogy az valóban hasznára váljon azoknak, akiknek szántuk."

"Nem is olyan régen még gumicsizmában jártuk az utcákat és osztottunk az élelmet, segítettünk ahol tudtunk. Most jó körül nézni Felsőzsolcán, mert építkeznek – mondta Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke. – Örömmel jöttünk, és örömmel hoztuk a segítséget. Óriási összefogásnak lehettünk tanúi, hiszen csak pénzbeli értékként a borsodi árvízkárosultak részére 65 millió forintot tudott a Magyar Református Szeretetszolgálat összegyűjteni, nem is beszélve az egyéb nem pénzeli adományokról, amelyek hasonló nagyságrendet képviselnek."

Pál Sándor a Devecsert és Kolontárt érintő iszapkatasztrófával kapcsolatban az Európa Rádiónak elmondta, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat 2 millió forint értékben vitt tisztítószereket a térségbe, valamint a balatonfenyvesi és balatonszárszói református üdülőkben közel 200 embert helyzetek el. A szállás és élelem mellett igyekeznek nekik lelki támaszt is nyújtani, hiszen nagy a bizonytalanság, nem tudják, mi lesz velük. Az MRSZ kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy a református gyülekezetekben gyűjtést hirdettek az iszapkatasztrófa károsultjai számára, valamint lehetséges, hogy az árvízkárosultakhoz hasonlóan meghirdetik, a "Fogadj örökbe egy iszapkárosult családot!" programot.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az első gátszakadás másnapján az árvíz sújtotta területen volt, élelmiszerrel, önkéntes munkával és a kitelepített családok részére matracokkal, ruhaneműkkel nyújtott segítséget. A szeretetszolgálat folyamatosan a térségben tartózkodott és az önkormányzatokkal való egyeztetés után mindig azzal segített, amire a legnagyobb szükség volt. Nagy segítséget jelentett az Tiszáninneni Református Egyházkerülettel közös koordináció és segélyezés. Az ár levonulása után húsz tonna fertőtlenítőszert juttattak el hét községbe, ezzel is segítve azokat, akik visszaköltözhettek házaikba. A Szeretetszolgálat támogatói jóvoltából Balatonfenyvesen, Budapesten és Kecskeméten közel 100 gyermeket nyaraltattak, ezzel is segítve a szülők tehermentesítését.

Elindították a „Támogass egy árvízkárosult családot” programot, melynek lényege, hogy egy-egy családot hat hónapon keresztül, minimum 5000 forint értékben lehet támogatni. A támogató megkapja az általa segített család adatlapját, fényképét és elérhetőségeit. Ezzel szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy személyes kapcsolatok és támogatói barátságok is kialakuljanak a program segítségével. Felsődobszán, Gesztelyen, Herdnádkércsen, Kazincbarcikán, Ócsalánoson, Sajóládon, Szendrőládon és Szentistvánbaksán jelenleg több mint nyolcvan családot támogatnak.

A Magyar Református Szeretetszolgálat tovább folytatja gyűjtését az árvízkárosultak megsegítésére, hiszen segítségre még sokáig szükség lesz. Számlaszám: CIB BANK 10702019-85008898-51100005. Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel: „árvíz”.

Képek: Rácsok András

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió