Múzeumok éjszakája 2016

2016. június 21., kedd

Színes programokkal várja az érdeklődőket a 15. alkalommal megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája. Az országos összefogással szervezett rendezvényen június 25-án 400 intézmény 2200 programjából válogathatnak az érdeklődők. Sok református múzeum, intézmény, és egyházközség is kitárja kapuját ezen az éjszakán, hogy minél többen találkozzanak az egyházi tárgyú értékekkel.

A kiemelt tematikához ebben az évben Budapesten 60, Kecskeméten 11, más vidéki településeken 129 kiállítással vagy színes programmal csatlakoztak az intézmények. A tavalyihoz hasonlóan az idén is lesz kiemelt tematika: Hősök, újítók, felfedezők címmel, és ez alkalommal is van egy kiemelt helyszíne az országos rendezvénysorozatnak: 2016-ban Kecskemét kerül a középpontba.

A Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Nagytemplom idén is színes programokat kínál a Múzeumok Éjszakáján. A kollégium múzeumában többek között „Kincsek Mátyás Király udvarából” kiállítás megnyitója lesz 17 órakor. Mátyás és Szilágyi Erzsébet által kiadott oklevelek, arany-és ezüstérmék mellett most először látható Debrecenben eredeti Corvina-kódex, számos hasonmás környezetében. Madarász Gyula festő- és Kathy Margit textilművész hagyatékából új állandó kiállítás nyílik 20.45 órakor.

A budapesti rendezvényekhez a Ráday Könyvtár és a Biblia Múzeum is csatlakozik. A Bibliamúzeum újonnan megtekinthető kiállítása a Biblia világába vezeti el a látogatót. Megtekinthető az Egry József időszaki kiállítás (Dolgaink) és az Országok, városok, kultúrák régi metszeteken című tematikus kamarakiállítás, továbbá az est folyamán tárlatvezetések lesznek a Ráday műemlékkönyvtárban.

A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei állandó kiállításaival várja a múzeumlátogatókat.

A Múzeumok Éjszakájához sok vidéki református egyházközség és egyházi kötődésű intézmény is csatlakozott, a teljes lista a muzej.hu oldalon elérhető.

Forrás és további információk itt.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.