Nagy érdeklődés övezte a hetedik Égjen a láng fesztivált

2016. január 26., kedd

Január 23-24. között hetedik alkalommal szervezték meg az Égjen a láng újévi keresztyén zenefesztivált Marosvásárhelyen. A rendezvény helyszíne ismét a Kultúrpalota Nagyterme volt, melyben a két nap során közel 3500 ember fordult meg.

A zenefesztivált Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője nyitotta meg egy rövid áhitattal. Kifejtette, mit is jelent a rendezvény mottója, igazán, mikor jön elő a mindennapi életünkben. Valamit, valakit szeretni az ember alapvető szükséglete. Szavaink és cselekedeteink által megmutatjuk mit és kit szeretünk igazán, valamint az által is, hogy mit teszünk azért, ami fontos nekünk. A mai mulandó világban egy igazán fontos dolog nem szűnik meg az életünkben – Isten gondoskodása, amely átszövi életünket és bizonyosságába kapaszkodhatunk.

Szombat este a Reménység, a Magvető, a piciSófár és a Worship Team együtesek bizonyságtételét hallgathatta meg a közönség és együtt dicsőítették az Urat. Igazi meglepetést okozott a piciSófár, a Szászregi Református Gyülekezet legifjabb tagiaból álló együttes. Olyan gyerekek lépten színpadra, akik között a legfiatalabb 5 éves, a legidősebb 11 éves volt, de ennek ellenére vállalták a szolgálatot és őszintén, szívből énekeltek.

A rendezvény második napját Batizán Attila, szentgericei református lelkipásztor nyitotta meg. Felhívta a figyelmet, hogy egyre kevesebb ember életében van jelen Isten, a keresztyén emberek jövevények lesznek saját országukban. A Jézussal való találkozás során megváltozik az életünk, ezért mások leszünk, jövevények saját környezetünkben. A keresztyén emberek közössége viszont az Istennek való odaszánás mintájává kell válljon.

Vasárnap a Sola Gratia, a Szela és a Graal együttesek dicsőítették az Urat, a rendezvényt az IMM-PRO együttes zárta. Idén először lépett színpadra kórus a rendezvény keretén belül. A Sola Gratia a Marosvásárhelyi Református Kollégium vegyes kara, amely minden évben a kilencedikes diákokkal bővül, de a végzősök távozásával apad is a létszáma.

Sütő Alpár, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az idei alkalmon hat olyan együttes hallgatott a közönség, akik a tavaly nem léptek fel. E mellett a vizualitás is fontos szerepet kapott, hiszen megújult logó mellé egy új arculatot építettek fel. A közönség az új kivetítési technikának köszönhetően a dalszövegeket is láthatta és együtt énekelhetett az együttesekkel, emellett videók gazdagították a műsort.

A tavalyi évhez hasonlóan a begyűlt adományokat a Hope egyesületnek adják a szervezők, ezzel segítve a leukémiás gyerekek gyógyítását. Idén 2587 lej gyűlt össze.

A mindkét nap telt házzal zárult rendezvény bebizonyította, hogy a közönségnek, főleg a fiataloknak szüksége van egy ilyen jellegű rendezvényre.

forrás: erdely.ma, fotó: Kiss Gábor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.