Nagy találkozó a kis Debrecenben

2013. július 16., kedd

Lelkesedést és ötleteket adhat a Csillagpont a nagykunsági fiataloknak ahhoz, hogy visszatérve gyülekezeteikbe tovább tudják folytatni a kortársaik körében végzett szolgálatot – mondta lapunknak Beszterczey András mezőtúri lelkipásztor. A Nagykunsági Református Egyházmegye esperesével a találkozó előtti hetekben beszélgettünk.

Mit jelent az egyházmegye és a mezőtúri gyülekezet számára, hogy itt rendezik meg a református egyház országos ifjúsági találkozóját?

Ajándékként tekintünk rá. Egykor bennfentes egyházi körökben csak romegyházmegyének hívták a mienket, ugyanis voltak évtizedek, amikor a szakmailag problémás lelkészek gyűjtőhelye volt a Nagykunság. Ennek következtében persze mind lelki, mind anyagi szempontból a gyülekezetek is leépültek. A Csillagpont most reflektorfénybe állítja az egyházmegyét, az elmúlt két évtizedben itt elvégzett munkát, és mindenki megláthatja, hogy már itt is van élet. Talán a figyelem a legfontosabb Mezőtúr számára is. A várost valamikor „kis Debrecennek" hívták: kevesen tudják, hogy itt indult el az első református iskola 1530-ban, megelőzve a „Bodrog-parti Athén" és a „kálvinista Róma" kollégiumát is. A rendszerváltás után a gyülekezet élen járt ennek az újraindításában is.

A helyi reformátusok hogyan tudnak hozzájárulni a Csillagpont sikeréhez?

Egyrészt humán erőforrás biztosításával: a középiskolánk ötvenfős – diákokból, tanárokból, lelkészekből álló – csapatot állított ki, amelynek tagjai közvetlenül segítik a szervezőstáb munkáját többek között a regisztrációnál, az infópultnál és a rendezői feladatok elvégzése során. Az infrastruktúránk is a szervezők rendelkezésére áll: a kollégiumunk szállást, az iskoláink programhelyszíneket biztosítanak a rendezvény számára. De a kapcsolatainkat is mozgósítottuk: részt vettünk az önkormányzattal folytatott tárgyalásokban, helyi vállalkozóktól kértünk felajánlásokat, és az egyházmegye közösségét is megszólítottuk annak érdekében, hogy minden gyülekezet képviseltesse magát a találkozón. Tudatosan inkább a munkás részt választottuk, a programokban kevésbé jelenünk meg, de azért a megnyitón egy csángó esti imádság eléneklésével az iskolánk egyik diákja is köszönteni fogja a résztvevőket.

Mit várnak a találkozótól?

Azt, hogy a gyülekezeti ifjúsági csoportok megtapasztalják: lehetnek bár kevesen a településükön, mégis egy nagy közösség részei. Ez erőt, lelkesedést adhat a további szolgálatukhoz, és persze ötleteket is ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudják megszólítani a környezetükben élő fiatalokat.

Kilátogat a rendezvényre?

Végig ott leszek.

A nagykunsági reformátusok büszkék az intézményhálózatukra. Ebben az egyházmegyében működik a legtöbb református oktatási intézmény: két óvodában, nyolc általános és három középiskolában folyik a gyerekek nevelése és oktatása. Csak Mezőtúron mintegy kilencszáz diák jár a gyülekezet fenntartásában működő kollégium intézményeibe. Az egyházmegyében emellett négy idősek otthona is működik.

Kiss Sándor
Fotó: Sereg Krisztián
Megjelenik a Reformátusok Lapja július 21-i számában. 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió