Ne csak szóval szeressünk!

2010. május 04., kedd

 

Ami tőlem telik, átvihetek a jelképes folyókon – írja köszöntőjében az idei Szeretethíd önkéntes nap egyik fővédnöke, Csűry István királyhágómelléki püspök.

"Megtisztelő számomra, hogy a Szeretethíd szervezői felkértek a fővédnöki szolgálatra 2010-ben. Megtisztelő, ugyanakkor önvizsgálatra késztető is. Hosszú álmatlan éjszakai órák töprengései között gyakran felmerült bennem, hogy mit is jelent számomra a megbízás, mit üzen a Szeretethíd, mint életre támadó és megelevenítő gondolat.

Mostanában gyakrabban visszaköszöntött egy félévszázados emlék, amely mindig is kísérte életemet, de most mintha több jelentésre figyelmeztetne. Történt gyermekkoromban, hogy lelkészfeleség édesanyám nem taníthatott a faluban, ahol édesapám szolgált. Az akkori hatalom, hogy embertelennek ne tűnjön, megengedte, hogy átjárjon az egyik szomszédos faluba, amellyel egy száraz időben is alig használható földút kötötte össze. A két falu között a Berettyó folydogált már akkor is, az alföldre érkezők nyugalmával. Édesanyám mindennap megtette ezt a néhány kilométert apám kíséretével egészen tavaszig, amikor a megáradt folyó elsodorta a pallót. Nagyon haragudtam gyermekfejjel a kis fahídra, amely megadta magát a néhány napig önmagából kilépő folyócska tombolása előtt. Néhány hétig édesanyám csak hétvégén jöhetett haza, mert a nagy híd messze volt, nem lehetett mindennap velünk. Pár hét elteltével, de lehet, az eltelt félszázév rövidíti a fájdalmasan megélt anyahiány idejét, újból járható lett a nyomorúságos hidacska. Számomra a legfontosabb híd lett, páratlan, nem is érdekelt többé a nagyobbik, amelyen már akkor autót is láttam közlekedni. Ez az alig-híd részemre mindennap hozta a mosolyt, a simogatást és mindazt, ami anyám halálával, Vele megszűnt.

A Szeretethíd nekem most azt jelenti, hogy most én indulhatok olyanok felé, akiknek mosolyt, simogatást és mindent, ami tőlem telik, átvihetek a jelképes folyókon, azok gátjain. Én építhetek pallót, kereshetek hidat. Szólhatom, de elsősorban cselekedhetem a szeretetet, amit mindannyian éhezünk és szomjazunk."

A május 21-22-i Szeretethíd református önkéntes napot másodszor rendezi meg a Magyar Református Szeretetszolgálat. Idén, az egységes Magyar Református Egyház létrejöttét megünneplendő, a szervezés az egész Kárpát-medebcére kiterjed. Az akció célja az, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az ország minden területén munkálkodjanak kisebb-nagyobb csoportok szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Mindezt vidáman, közösségben, egymást megismerve és egymásra jobban odafigyelve szeretnék megvalósítani. Fontos üzenet, hogy törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés. A Szeretethídról az önkéntes nap honlapján még több információ érhető el és jelentkezni is itt lehet.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.