Néhány gondolat a lelki alkalmak vezetőitől

2015. július 14., kedd

„Emlékszem, egyszer eljött az óra, amikor azt mondta: ne félj, mert én veled vagyok. Többé nem álltam bénultan az ég felé nézve, várva a csodát. Hanem bátran elindultam. Honnan vettem a bátorságot? Onnan, hogy megérintett. És minden megváltozott. Hát így lettem az, aki vagyok. Vele, általa. Ezért is bízom Benne. Csak Benne" – Hajdú Szabolcs Koppány vallja a Csillagpontról. Szavaival az eddigi hét találkozó központi üzenetét idézi meg.

A Csillagpont tematikus találkozó, amelynek központi gondolata alkalmanként változó. A 2015-ös év központi gondolata a bizalom, amely nemcsak kapcsolatainknak, hanem hétköznapi életünknek is alapköve: fontos, hogy kiben vagy éppen miben bízunk, miért nehéz bíznunk, hogyan lehet mégis bíznunk. A nehéz körülmények ellenére is kitartó „mégis bizalom" csodájának kibontását Jézus szavai segíthetik megérteni: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" (Mt 14,27) 

A délelőtti főelőadásokon elhangzottakat felkészült csoportvezetők segítségével, kiscsoportos beszélgetéseken vitatják meg a fiatalok, és az esti áhítatok is a délelőtti témákra reflektálnak. Az alábbiakban a kiemelt lelki alkalmak vezetői vallanak magukról.

A főelőadásokat – a Csillagpont hagyományait követve – idén is egy előadó tartja. Sóskuti Zoltán Budapest-Rákoskeresztúron szolgál lelkipásztorként. „Szeretem a hivatásom, Feleségemet és három kisgyermekemet még jobban, és legjobban Istent, akit kezdek már ismerni, felismerni..."

A keddi nyitó és szombati záró istentiszteleten Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi lelkész hirdeti az Igét. „A korhatári besorolás alapján már éppen nem mehetnék a Csillagpontra, ezért nem volt mit tenni, ismét a szervezők közé kellett csempészni magam. Remélem, így bejutok. De ha már ott leszek, akkor szeretném ott is, hálából, szolgálataimmal dicsőíteni a mi hatalmas Urunkat! Hálából, mert annyi minden jót kaptam már tőle, hogy felsorolni is nehéz lenne! Ezért is bízom Benne. Csak Benne."

A szerda esti áhítatot Szikszai Szabolcs kecskeméti lelkész tartja, aki jórészt fiatalok között szolgál és tizenhét éve elválaszthatatlan barátság köti a gitárokhoz. „Minden érdekel, ami más, mint a hagyományos egyházi keretek. Lassan azért a hagyományokkal is megbékülök" – vallja. 

Mikló István Boldizsár, az erdélyi Jákóhodos lelkésze a csütörtök esti áhítaton szolgál majd. „Gyülekezetem fiataljai mellett az egyházmegye ifjaival is foglalkozom, főleg ifjúsági istentiszteletek, csendesnapok, táborok szervezésével, előadásokkal. A képregény és a mozi iránti szenvedélyem segít néha elmerülni a fiatalok világában és ez sokszor megkönnyíti a velük való kapcsolatteremtést is."

A péntek esti áhítat szolgálattevője, Molnár Sándor Budapest-külső-kelenföldi lelkész így vall magáról: „Hivatásom a munkám, a hobbim, az életem. Tüzet, vizet, szép tájat, verset, filmet szeretek. Kicsit lebegek a generációk között, s hogy fiatalnak számítok-e? Nem tudom. Öregnek fiatal, fiatalnak öreg. Értem mindkettőt. Őket, és titeket. A mindennapjaim? Hivatás, család, otthon, gyermekek. Adattak. Hála Istennek! Várom a Csillagpontot. Azt a néhány napot köztetek. Istennel, s veletek!"

Forrás: csillag.reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.