Nehéz helyzetben a zempléni reformátusok – Beázott a műemlék templom

2010. június 02., szerda

altA Zempléni Református Egyházközség temploma a tetőzet elhasználódása miatt az elmúlt év karácsonyán alaposan beázott.

 

A víz tönkretette a villanyvezetéket is, emiatt a templom használhatatlanná vált. A kis létszámú gyülekezet azonban szeretné minél előbb megtalálni a pénzforrásokat ahhoz, hogy a vasárnapi istentiszteleteket ismét a templomban tudják megtartani. A felújítási munkálatok már elkezdődtek.

Zemplén kisközség a Bodrog mentén található. A valamikori Zemplén vármegyének névadó települése, egykori első székhelye. Ősidők óta lakott terület, már a rómaiaknak is telephelyül szolgált, a honfoglalás korában pedig megerősített hely volt, hatalmas földvárral, melyet a Bodrog folyt körbe. E körül a vár körül (amely a 17. század vége felé pusztulhatott el) alakult ki a település. Legfontosabb középkori birtokosa a Homonnai Drugeth család volt, de volt a Rákócziak, Csákyak, Kazinczyak és Andrássyak kezén is. A feljegyzések szerint már a 16. században laktak itt protestánsok. A református templomot valószínűleg Bethlen Gábor építtette 1628-ban, a torony pedig 1873-ban készült el. Harangján ez a felirat áll: „Bethlen Gábor adományából készült. Harangot Isten dicsőségére átöntette a Zempléni Református Egyházközség 1954-ben.” (Erre azért volt szükség, mert a háborúban megrongálódott.) A templomot többször is átépítették, 1953-ban nyerte el mai formáját. 2007-ben feltárásokat végeztek rajta, amikor is a külső falán freskót, régi gótikus ablakokat és egy befalazott ajtót tártak fel, belső falán pedig egy régi feliratot találtak a kutatók.

A templom tetőzetét utoljára az ötvenes években újították fel. A pala, amivel a tetőt befedték, fokozatosan tönkrement. Az egyházközség ezért még az elmúlt évben elhatározta, megjavíttatja a templom tetőszerkezetét, mivel az már több alkalommal beázott. Karácsonykor viszont az olvadásnak induló hó miatt beázott a templom belső tere is. Nemcsak a szőnyegek áztak el, hanem tönkrement a villanyvezeték is. A templom így villany, a gyülekezet pedig orgonaszó nélkül maradt. Áram azóta sincs a templomban, így a vasárnapi istentiszteleteknek egyelőre az imaház ad otthont.

„Ekkor már teljesen nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy nem halogathatjuk tovább a templom tetőszerkezetének a megjavítását” – mondta Szaszák Malvin lelkipásztor, akinek az ünnepek után az volt az első dolga, hogy az illetékes biztosítónál bejelentse a tetőszerkezet meghibásodása miatt keletkezett kárt. Mivel műemlék templomról van szó, így a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatalt is tájékoztatták az esetről. A kis létszámú gyülekezet (gyerekekkel együtt hetvennyolcan vannak) szeretné minél előbb elérni, hogy a vasárnapi istentiszteleteket ismét az arra méltó helyen, a templomban tudják tartani. Ennek érdekében fordultak pénzügyi támogatásért a község vezetéséhez, helyi vállalkozókhoz, a Zempléni Református Egyházmegyéhez és az Egyetemes Egyház vezetéséhez is. Közben pályázatokat írnak, hogy minél előbb előteremtsék a műemlék templom felújításához szükséges anyagiakat.

A felújítási munkálatok már elkezdődtek. A gyülekezet saját forrásból már tavaly megvásárolta a tető újrafedéséhez szükséges palát. (Műemlékvédelmi szempontból ugyanis csak ilyen fedőanyaggal lehet a templom tetejét befedni.) A tervek szerint azonban a felújítás ezzel még nem fejeződne be. A tornyon lévő csillag is rossz állapotban van, azt is szeretnék megjavíttatni. Tervezik még a pléh borította torony lefestését is, valamint a belső villanyvezeték felújítását.

A helyreállítási munkálatokat viszont bonyolítja az a tény, hogy a műemlékvédelmi hivatal szeretné folytatni a korábban megkezdett munkálatokat. A templom festése tehát csak a feltárás után valósulhat meg, ami valószínűleg még évekig eltarthat. Szaszák Malvin lelkipásztor tájékoztatása szerint viszont újból a templomban szeretnék tartani a vasárnapi istentiszteleteket, miután a tetőt és a villanyvezetéket megjavították. Az istentiszteleteken kívül biblia- és énekórát, vasárnapi iskolát, kátéoktatást és más rendezvényeket is tartanak az egyházközségben. Együttműködnek az önkormányzattal, segítik a rászorulókat – mind lelki, mind szociális téren. És persze végzik a templom felújítását.

(a cikk Kálvinista Szemle júniusi számában jelent meg)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.