„Nehéz, szükséges és szép hivatás”

2015. szeptember 17., csütörtök

Németh Tamás a Pozsonyi úton szolgál a budapesti teológia elvégzése óta. Egyike annak a négy, a napokban lelkészképesítő vizsgát tett teológusnak, akiket eddigi szolgálatukról és lelkészi hivatásukról kérdeztük. (A beszélgetés a vizsga előtti héten készült.)

Mióta szolgál beosztott lelkészként a Budapest-pozsonyi úti gyülekezetben?

2013 szeptemberében kerültem a gyülekezetbe, mint hatodéves hallgató. Már akkor nagyon sokféle szolgálatba belekóstolhattam. Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan közösségbe kerültem be, ahol megtaláltam a saját számításaimat. Arra gondolok, hogy én nem lelkészcsaládból jövök, nem tartozom szorosan egyetlen kegyességi irányzat, szemlélet hatása alá, és az ebből származó szabadságot én ott megélhettem. Annak is örülök, hogy a hatodév befejezése után úgy érezte a gyülekezet, hogy nekem köztük még helyem lehet. Már három éve vagyok ott.

Mi volt az indíttatása, hogy lelkész legyen? Volt-e valamilyen személyes példa Ön előtt?

Volt, és nagyon hálás vagyok, hogy nem is egy, hanem több személy. Néhány lelkipásztor szakaszosan végigkísérte az életemet. Kunszentmiklóson nőttem fel, a Baksay Sándor Gimnáziumban érettségiztem. A középiskolás éveim idején az SDG Református Diákmozgalom tagja voltam, és mint gimnazista, rengeteg más intézménybe eljutottam és sok lelkésszel találkoztam. Egyrészt az SDG-ben szerzett tapasztalatok voltak nagy hatással rám, másrészt olyan lelkész-hitoktatóm volt a gimnáziumban, akire felnéztem, és akit az egyik legjobb igehirdetőnek tartottam. Illetve volt olyan előttem járó teológushallgató, ifivezető, akinek a biztatása nagyon sokat segített, hogy fölismerjem: a lelkészi szolgálat egy lehetőség előttem.

A Csillagpont arca volt idén? Ez egy kicsit más feladat, mint a lelkészi szolgálat.

Valóban más. Azért nem tartottam összeegyeztethetetlen szolgálatnak, mert bizonyos értelemben a lelkipásztori karakternek igazodnia kell a mai fiatalok nyelvezetéhez és stílusához. Egy olyan korban születtem már, olyan közegben, szubkultúrában nőttem fel, ahol új kapuk nyílhatnak meg előttem, amiket érdemes kihasználni lelkészként is. Nyilván az is közrejátszik, hogy fiatal vagyok, könnyebben meg tudok szólítani néhány srácot. Emiatt nekem testhez álló egy ilyen csillagpontos szerepvállalás, vagy akár a Közös Pont misszióban betöltött feladatom. Ezeken keresztül én rengeteget kaptam. Azt tapasztalom, hogy ebből sokat vissza is lehet adni a közösségeknek, még azoknak is, akik nem tudnak róla.

Mik a tervei? Melyik szolgálati terület áll legközelebb Önhöz?

Talán úgy tűnhet, hogy az ifjúsági munka áll hozzám közel, és mindaz, amit a Csillagpont, egy nagy, fesztiváljellegű találkozó jelent. De igazság szerint szeretnék megmaradni ízig-vérig gyülekezeti lelkésznek. Pontosan azért, mert azt tapasztalom a Pozsonyi úton, hogy gyülekezeti lelkészként tudok mindenkivel találkozni, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig, és mindenkivel szót is érteni. Nagyon szeretek rácsodálkozni, hogy egy keresztelős család milyen áldásokat és milyen nehézségeket él át, szeretek mellettük lenni. Ez ugyanúgy igaz a gyászolókra vagy az idősekre is. Nem tudnám azt mondani, hogy van kedvenc szolgálati területem. Pillanatnyilag akkor érzem legjobban magamat, ha egy kicsit mindegyikben benne lehetek, ha egy kicsit mindegyiket csinálhatom. Mindenkinek el szoktam mondani, hogy számomra a gyülekezeti közösség képet mutat az Isten országáról az egész társadalom felé. Ezért úgy érzem, hogy gyülekezeti lelkészként egy nagyon nehéz, szükséges és szép hivatás van előttem.

Van-e olyan vezérigéje, ami meghatározó lelkészként?

A konfirmációs Igém, de nem csak a konfirmáció alkalma miatt. Ez az 1. Korintusi levél 1,18: „Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje." Számomra azért is jelentett és jelent sokat, mert amikor a lelkipásztori pálya mellett döntöttem –nagy tusakodásaim közepette –, még középiskolásként, akkor valahol legbelül a lelkemben azt a sugallatot kaptam az Úristentől, hogy merjem fölvállalni, ami Krisztusról szólt már hozzám is. Még akkor is, amikor nem értik meg nagyon sokan. Mert ha fölvállalom, akkor erőt fog adni. Amikor lelkészi szolgálatot végzek, hétről hétre prédikálok, bibliaórát tartok, akkor nagyon-nagyon fontos üzenetté válik számomra. Ez az Ige folyamatosan meg tud újítani, és mindig valami új erőt tud adni, akkor is, ha fáradnék.

Hogyan készül a lelkészképesítő vizsgára?

Az írásbeli leadandók határideje július 31. volt. Ez azért jelentett nagy próbát, mert mindezt bele kellett zsúfolni egy sűrű nyárba, a Csillagpont és a gyülekezeti tábor közé. Öröm is volt, amikor elkészültem vele, hogy végre sikerült. Azért is, mert nekem egy évvel ezelőtt kellett volna erre a vizsgára jelentkeznem, csak akkor lecsúsztam a jelentkezési határidőről. A szóbeli vizsgáról pedig azt hallottam, hogy nem feltétlenül a lexikális tudásra kíváncsiak az oktatók, hanem arra, hogy mennyire tudjuk a gyakorlatban használni azt, amit már tudunk. Igyekszem magamat olyan mentális és lelkiállapotba hozni – nyilván készülve, rengeteget olvasva –, hogy naprakész vagy akár vitakész legyek, és ki tudjak állni amellett, amit már megtanultam a hétköznapokban és a gyülekezetben.

Telepóczki Márta, fotó: Vargosz

Istent keresem

2Tim 1,1–7

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →