Nem csak egy nap

2018. április 21., szombat

Vasárnap ünnepeljük a Föld napját. Az Ökogyülekezeti Mozgalom arra emlékeztet, hogy egész évben figyeljünk oda a teremtett világra.

A Föld minden évben április 22-én ünnepeljük. 2018-ban ez a nap éppen vasárnapra esik. Hívő emberként természetes lehet, hogy a bennünket körülvevő csodálatos világra úgy tekintünk, mint Isten alkotására, és elkötelezettek vagyunk a megőrzésében. „Nagyobb ünnepeinken szokás jelentős folyamatokért, döntésekért, vezetőinkért imádkozni. Tegyük most ezt a Föld napján is, hogy sikerüljön helyrebillenteni értékrendünket, felelős, hosszútávú döntéseket hozni, valós és rendszerszintű változtatásokba kezdeni" – kérik felhívásukban az Ökogyülekezeti Mozgalom tagjai.

Környezetvédelmi szakembereink szerint a Föld napja mozgalom népszerűségének és sikerének egyik kulcsa, hogy helyi szinten, egy-egy közösséget érintő kérdésekben mozgósít akciókra. „A környezetvédelmi jeles napokon ez a viszonyulás könnyebben fordul át az elméleti alapvetésből aktív cselekvésbe is, valami plusz lendület segít kimozdulni a megszokott rutinból. Több figyelmet fordítunk környezetünkre, a köztünk levő kölcsönhatásokra" – teszik hozzá.

De mi van a többi nappal? – kérdezhetnénk. Arra buzdítják közösségeinket, gyülekezeteinket, hogy fogjanak helyi teremtésvédelmi kezdeményezésekbe és csatlakozzanak az ökogyülekezetek sorába. Az Ökogyülekezeti Mozgalom idén is meghirdeti pályázatát az ökogyülekezeti cím és díj elnyerésére. A jelentkezési űrlap és további információk az ökogyülekezet.hu oldalon találhatók.

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.