„Nem gúzsba köt, hanem felszabadít…” – beszélgetés az egyházzenéről Varnus Xavérral

2010. február 19., péntek

altÚj előadássorozat vette kezdetét a Pápai Református Teológiai Akadémián „Egyház-zene – egyházzene” címmel. Ennek célja olyan ma is élő és munkálkodó orgonisták, egyházzenészek megszólaltatása, akiknek sok élménye, tapasztalata van a zenével kapcsolatban. Ez egyfajta kedvcsináló a klasszikus zenéhez, illetve valóságos csemege azoknak, akik már e műfaj szerelmesei.

És nem utolsó sorban egyházunknak is segít helyes képet kialakítania a zenével kapcsolatban. Hiszen – amint az az előadásban is elhangzott – mind a köztudatban, mind pedig az egyházban téves kép él a zenéről, az orgonáról és a templomban használható hangszerekről. Sőt sokan azt is megkérdőjelezik, hogy miért is van szükség hangszerekre templomainkban, imaházainkban. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is keressük a választ ezeken az előadásokon.
altAz első alkalom meghívott vendége Varnus Xavér orgonaművész volt, akit dr. Zalatnay István, a Teológia rektor-helyettese köszöntött. A téma a protestáns zene egyik kiemelkedő és felejthetetlen alakja: Johann Sebastian Bach volt. Az előadó bevezetőjében azzal kezdte, hogy 44 éven keresztül azt hitte, hogy ismeri Bachot. Viszont amikor elkezdett alaposabban és behatóbban is foglakozni a „Zsenivel”, akkor döbbent rá, hogy valójában mennyire hiányosak és tévesek az ismeretei. Ezért mindennek utána járt, levéltárakban, múzeumokban, könyvtárakban kutatott az „igazi Bach” után. Ekkor döbbent rá arra, hogy Bach mennyire más volt, mint azt mi képzelhetjük. Kántor volt, fizetett zenész, latin- és zenetanár, alkalmazott muzsikus, aki hol a templomban orgonált, hol meg fiataloknak komponált tánczenét. Elmosódtak nála a határok. Bachot nem szerették Lipcsében, mert kilógott környezetéből. Családjában is közöny vette körül, holott muzsikus családból származott. Családjában kb. hatvanan játszottak hangszeren, egész zenei maffia volt a család – ahogyan az előadó fogalmazott. Mégis Bach volt a leghíresebb és legkiemelkedőbb közülük.  Nagyapja pozsonyi lutheránus polgár volt. Ő örökítette át unokájára a zeneiséget. És itt egy érdekesség, magyar kötődés: Bach nagyapja Sopronba járt templomba. Bach zenéjében kortalanság van, ezért maradhatott fent. Furcsa, korszerűtlen nyelvet hozott létre a zenében, ugyanis saját magát vitte bele dallamaiba. Ő maga volt a zene. Nem sokan tudják ugyanis, de Bach tanár is volt egyben a Tamás iskolában. Hétköznaponként délután 4-ig tanított, majd családjával foglakozott és este 7 órakor elvonult saját kis komponáló szobájába, ahonnan 9-ig ki sem jött. Itt vezette le, adta ki magából a nap fáradalmait, örömeit, itt élte ki minden búját-baját. Ezt fedezhetjük fel alkotásaiban. Ezért más az ő zenéje, ezért nem hasonlítható senkiéhez, ő van benne, az ő személye és érései. Két óra alatt kiírta magából a csodát, éppen ezért vagyok betege nemcsak a zenéjének, hanem neki is – fogalmazott Varnus Xavér. Ahhoz azonban, hogy mindezt megértsük és meglássuk a zenében, le kell vetni mindenféle tudományosságot, mert aki a muzsikát tudományossággal közelíti meg, az megöli a lényeget, vagyis magát a zenét. „A zenének hatalma van”, ennek felismeréséhez azonban elcsendesedés is kell. Ezért egyre több embernek van „zenén belüli bogara”. Egyre több ember akar intim közelségbe kerülni a zenével, ezért nem koncertekre járnak, hanem az otthoni csendben – elzárkózva a magányos tömegvárosok zajától – hallgatják a nekik tetsző muzsikát. Varnus Xavér szerint ma divat szidni a kultúrát. Ez azonban nem helyes így. Hiszen az internet, a modern technika világában sok a lehetőség, csak helyesen kell élni vele. A klasszikus művészet is nagy teret kap, sőt a 21. század a klasszikus zene diadala. Az a mi hibánk, ha hagyjuk ezt az örökséget elveszni, és átengedjük a teret a popzenének. Holott a klasszikus zenének is van üzenete, célja, mondanivalója, sőt azonosulni is lehet vele. Hiszen Bachnak éppen az az előnye, hogy ő is olyan volt, mint mi, kedves pirospozsgás bácsi, aki szeretett enni, inni, nem aszkéta volt, hanem az élet embere – fogalmazta meg a Művész. Közel volt Istenhez, de közben élte az életet. Bach megtörte az egyház konzervatívságát, úgy hitt Istenben, hogy közben nem felejtett el ember maradni. Hétköznapi, mindennapi ember volt, egy különbséggel: Istenből merítette erejét, tőle kérte és várta az erőt és a segítséget. Nem keseredett meg, nem savanyodott be, ő az élet gyermeke volt. Ebben van a zeneszerző zsenialitása. Bach annyira tömör, hogy a kicsiben is felismerjük őt. Egy kicsi részlet, egy momentum is elég ahhoz, hogy megszeressük, hogy órákig, napokig, évekig elkísérjen bennünket. A bachi minimumtól más állapotba kerülök, olyan ez, mint a kábítószer – mondta Varnus Xavér.

Az előadás közben és végén Bach részleteket hallgathattunk és láthattunk. Azt hiszem, mindenki élményekkel gazdagodva tért haza. Talán ez is jó alkalom volt arra, hogy mindenki átgondolja a zenéhez fűződő viszonyát és egy kicsit átértékelje magában annak szerepét. Hiszen a zene üzenete és tárgya maga az élet. Mert ahogyan hallhattuk az előadásban: a zene arra hívja fel a figyelmet, hogy az élet olyan szép lehetne, ha nem tennénk tönkre egymás életét. És az est fő mondanivalója, hogy a zene nem gúzsba köt, hanem felszabadít, téged is, engem is, de csak akkor, ha engedjük, ha hagyjuk, hogy hasson ránk.

Írta: Dillik Kata

Forrás: refdunantul.hu

Istent keresem

Jel 21,1–8

„Íme, újjáteremtek mindent" tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →