Nem lehetünk önmagunkban keresztyének

2010. november 09., kedd

Mi, reformátusok sem értettük pontosan, mit is bírunk Kálvinnal, noha ma is nagyon üdítőleg hat református keresztyénségünkre – állítja Matthias Freudenberg német lelkész-professzor annak kapcsán, hogy az elmúlt években megkísérelték a genfi reformátorról kialakult, Németországban jobbára negatív képet átformálni. A Rajnai Egyház lelkipásztora nemrég egy küldöttséggel töltött el egy hetet Magyarországon, ennek kapcsán beszélt a német reformátusokról és Kálvin életművéről is.

Ön nemcsak lelkész Wuppertal egyik református gyülekezetében, hanem főiskolai tanáréként is dolgozik. Most a Rajnai Egyház küldöttségével látogatott a Magyarországi Református Egyházhoz. Lelkészként vagy tudósként érkezett?

Mindkét szerepemben. Először is lelkészként, hiszen a Rajnai Egyház niederbergi egyházmegyéjében, amelynek a küldöttsége itt van, a lelkészkör tagja vagyok. A feladatomat nagyon vonzónak találom, mert kettős szerepemben – a lelkészségben és a főiskolai tanárságban – Kálvin egyik legalapvetőbb szívügye is világossá válik. Mégpedig az, hogy a gyülekezeti életet folyamatosan újra kell gondolni, teológiai szemszögből, és fordítva: a teológiai gondolkodásnak valamilyen közösségi, gyülekezeti alapon kell állnia. Az életemben mindkét vonatkoztatási pont jelen van, és ezt a mindennapokban nagyon megtermékenyítőnek érzem. De természetesen sokszor nagyon megerőltetőnek is.

A küldöttségük egy hetet töltött el a Pécs-belvárosi gyülekezetnél. Miben látja ennek és az ehhez hasonló látogatásoknak a hasznát?

A jelenlegi helyzetet úgy értékelem, hogy komoly esély mutatkozik arra, hogy a református egyházak megerősítsék európai elkötelezettségüket. Nagyon meghatározó ebből a szempontból, hogy tanuljunk egymástól, hogy megosszuk egymással sajátos teológiai hagyományainkat, megszerzett tapasztalatainkat. Egy konkrét példa a tapasztalatcsere lehetőségeire: a Rajnai Egyházban és a mi egyházmegyénkben a gyülekezetek alapvető önállósága, presbiteriánus hagyománya mellett nagyon fontos az egymás segítése. Nem tud minden gyülekezet mindenféle szolgálatot ellátni, ki kell egészíteniük egymást. Vannak olyan közösségek, amelyek a vasárnapi istentiszteletre fektetik a legnagyobb hangsúlyt, mások az ifjúsági munkában erősek. A gyülekezetek a szolgálatok egymás közötti felosztásával egymásnak is tudnak segíteni, a kölcsönös segítségre a közös teherviselésen túl is van lehetőség. Meglátásom szerint ez olyan tapasztalat, amit érdemes elmesélnünk Magyarországon is.

Professzorként, teológusként mivel foglalkozik elsősorban?

A munkámban az egyik fő hangsúlyt Kálvin teológiája jelenti, de a többi reformátorral is foglalkozom. Vizsgálom a XVI. századi református hagyomány hatásait, illetve azt, hogy ezek a hatások a huszadik században, például Karl Barthnál, hogyan mutathatóak ki. Érzésem szerint mindennél aktuálisabb az, hogy mindig kutassuk, milyen hatást gyakorolnak a református gondolatok és így a református hagyomány a jelenkori teológiára és az egyházi életre.

A társadalom jelenlegi életében kimutatható hatásra is vonatkozik ez érdeklődés?

Ha a reformáció kezdeteit vesszük szemügyre, egyértelmű a mozgalomnak a gyülekezetre, az egyházra és a társadalomra gyakorolt hatása. A kálvini reformáció egyik legfontosabb jellemzője az, hogy nem csupán a hit, az egyház megújulásáról szól, hanem magának az életnek a reformációjára is törekedett. Vagyis mindig a hit mindennapi következményeiről van szó, így a társadalomra vonatkozó hatásairól is. Kálvinnak fontos volt a keresztyének és az egyház prófétai szerepe, ahogy a világ, a társadalom iránti felelősségüket megélik. Ez központi feladat a mai egyház számára is: nemcsak az egyházon belül újragondolni, mi is a krisztusi közösség, mi az istentisztelet, hanem kifelé is elmondani, milyen létformákat kínál, amelyekből a társadalom – akkor is, ha nincs ennek tudatában – Jézus szellemiségét befogadhatja, és azzal élhet.

Azt tudjuk, hogy a németországi protestánsok döntő többsége evangélikus, de milyen a helyzete, az élete az ottani reformátusoknak?

Valóban, a többség lutheránus, mi reformátusok pedig kisebbséget alkotunk. Reformátusok a Németországi Evangélikus Egyházak közül két tartományi egyházban – a Lippei Egyházban és a nem területileg szerveződő Evangélikus-református Egyházban – élnek. Ne feledkezzünk meg azonban az egyesült (uniált) egyházakról sem, amelyek egészen egyértelmű református hagyományokkal rendelkeznek és egyes gyülekezetekben ezek a tradíciók nagyon is élénkek. A mi Rajnai Egyházunk is az egyesült evangélikus-református egyházak közé tartozik. Illetve abban az egyházmegyében, amelyhez én is tartozom, mindenképpen megvan a felekezeti hovatartozás jelentőségének a tudata. Az, hogy egy bizonyos teológiai, egyházi hagyomány nemcsak történelmi tradíció, hanem olyan valami, amivel ma is élni tudunk. Ez egyértelmű a rajnai egyházszervezetből is: a zsinat-presbiteri elv szerint építettük fel egyházunkat, ami fontos hatása a kálvini reformációnak.

A tavalyi, budapesti Kálvin-konferencia egyik előadása arról szólt, hogy a reformátorról a különböző országokban más-más kép alakult ki. Hogyan látták korábban a genfi reformátort Németországban?

A hagyományos németországi Kálvin-képnek legalább két aspektusa volt. Egyrészről a születése négyszázadik évfordulója kapcsán, 1909 környékén Kálvin körül egyfajta személyi kultusz alakult ki. Másrészt viszont Stefan Zweig nagyhatású könyve, a Harc egy gondolat körül jelentős Kálvin-ellenességet, de legalábbis kritikus hozzáállást váltott ki. A könyvet végeredményben a nemzetiszocializmus elleni vitairat, de a német polgárságban genfi zsarnok Kálvin, a számukra kevéssé vonzó eleve elrendelés tana jelent meg. Az elmúlt években azonban számos fórumon tettünk kísérletet arra, hogy történelmi megalapozottsággal más átformáljuk ezt a képet.

Mik ennek a megújult Kálvin-értelmezésnek a főbb elemei?

Egyrészt megértettük, hogy Kálvin tanításait a korát értelmezve kell vizsgálnunk. Például az eleve elrendelés tana sem valami fenyegető, az emberek ellen irányuló tanítás volt, ellenkezőleg: az emberek javát kívánta szolgálni azzal, hogy rámutatott, Isten akkor is velük van, ha a politikai, egyházi helyzet védekezésre kényszeríti őket. Felfedeztük Kálvint, a szabadság teológusát, hiszen a genfi reformátor mindig arra törekedett, hogy keresztyén, egyházi életünk kialakításakor a hit keretein belüli szabadságot megéljük és mindig azokat a kereteket, formákat keressük, amelyek ezt a szabadságot leginkább lehetővé teszik. Egy wuppertali konferencián, amit magam szerveztem, rávilágítottunk arra, hogy Kálvin hatásai, Karl Barthon keresztül, pontosan megjelennek a Barmeni Teológiai Nyilatkozatban, elsősorban annak a harmadik és a negyedik tézisben, amely arról szól, hogy az egyház lényege a hívek közössége, ellentétben valami központilag kialakított egyházképpel. Mi, reformátusok sem pontosan értettük, tudtuk, mit is bírunk Kálvinnal, noha ma is nagyon üdítőleg hat református keresztyénségünkre. A Kálvin-év tapasztalatait pedig a Heidelbergi Káté 450. évfordulója kapcsán is tovább szeretnénk vinni, vagyis megmutatni a hitvallás nem csupán a múlt, hanem a gyülekezet jövőjének a kérdése is.

Ön szerint melyek Kálvin életművének a legfőbb sarokpontjai, és vajon mit jelentenek ma ezek a hangsúlyos mondanivalók és hogyan tudunk velük élni?

Három kulcsszót neveznék meg és ki is fejteném ezeket. A három központi kifejezés: Kálvin egyházképe; az életszentség, a megszentelődés értelmezése és a Szentírás fontossága Kálvinnál. Ezeket tartom a kálvini teológia három legfontosabb elemének. Ahogy arra már utaltam is, Kálvin egyházképét a gyülekezetek határozzák meg; azonban ezek, a saját határaikon túllépve, egymással is kapcsolatba lépnek. Kálvin maga is egész Európára kiterjedő levelezést folytatott protestáns gyülekezetekkel, a római katolikus egyház képviselőivel vagy éppen a zsidókkal. Ezzel valami olyat vetített előre, amit később az ökumenikus mozgalom is gyakorolt, és amiért a mi egyházi küldöttségünk is Magyarországra érkezett: nem lehetünk egyedül, önmagunkban keresztyének. A magyarázat egyszerű: érdekelték a hit más kifejezési formái is, és az, hogy a saját nézeteit, akár vitákon keresztül is megvilágítsa. A következő szempont az életszentség és az élet különböző kifejezésformáinak megbecsülése Kálvinnál. A genfi reformátor a mások élete iránt nagyon érdeklődő ember volt, aki mindig kereste, kutatta, hogyan élhetjük meg hitünket a mindennapokban. Ezért is nagyon fontos kulcsszó a kálvinista hagyományban a megszentelődés. Kálvin számára a tanúságtétel a mindennapokhoz kötődik. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a diakóniai intézmények, a képzés fejlődött és a humanitást előmozdították. Kálvin egyszer nagyon találóan megjegyezte, hogy ahol Istent keressük, ott az emberi méltóságról és annak védelméről is szó van. A harmadik kulcsmomentum a Bibliához fűződő viszonya. Az egész Szentírást nagyon alaposan, egészen bámulatosan kiérlelten magyarázta. Például ha megnézzük a Zsoltár-kommentárjait, kitűnik az egyes szavak és az összefüggések felismerése iránti nagy szeretete; utóbbiakból pedig következtetéseket vont le, többek között a gyülekezeti életre is vonatkoztatva. Mózes ötödik könyve esetében különösen érzékeny volt a közösségek szociális válsághelyzeteire, így a genfi állapotokra is. Amellett érvelt, hogy olyan helyzetekben, amikor a társadalmakra a kormányzatok részéről nagy szociális és gazdasági nyomás helyeződik, akkor segítségre van szükség. Stabil kamatlábat szorgalmazott, azért, hogy megakadályozzák, hogy mások a legszegényebbek kárára éljenek jól. Kálvin gondolatai ma, a globalizációról folyó vitákban is ötleteket adhatnak: síkra szállt azért, hogy az élelmiszerekkel való spekulációt megszüntessék. Kálvin akár az elmúlt években is írhatta volna a következőket: „Ha a gazdagok a legszegényebbek kárára élvezik a luxust, akkor nemcsak a legszegényebbek életét veszélyeztetik, hanem, ad absurdum, a saját életüket is tönkretehetik.” Mindebből kitűnik, hogy Kálvin az életvalóság iránt nagyon is érdeklődő személyiség volt.

Névjegy – Matthias Freudenberg

Matthias Freudenberg 1962. október 20-án született a Hessen tartománybeli Alsfeldben. Evangélikus teológiát, pszichológiát és pedagógiát tanult Göttingenben és Tübingenben. Dolgozott az erlangeni, a bambergi és a göttingeni egyetemen is. 1996-ban doktorált Karl Barth teológiájából, 2002-ben a református egyház történetéből és teológiájából habilitált.  Jelenleg a Wupperthal-Betheli Egyházi Főiskolán tanít rendszeres teológiát, különös hangsúllyal a református teológiára. Emellett gyülekezeti lelkész Wuppertal-Schöllerben.

Csepregi Botond, fotó: reformiert-info.de

Istent keresem

1Thessz 5,12–28

„Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →