„Nem nevelőszülőnek, szülőnek érzem magam”

2014. április 10., csütörtök

Edit nevelőszülőként férjével, Lászlóval két kisgyermeket nevel sajátjuk mellett. A Magyarországi Református Egyház idei egyszázalékos kampányának szereplőjével beszélgettünk.

Bodajkon éltek családi házban, két felnőtt és egy kiskamasz fiad van. Miért döntöttetek két évvel ezelőtt úgy a férjeddel, hogy magatokhoz veszitek az akkor négyéves Jánost? Tavaly óta pedig a két és féléves Dóra is veletek lakik.

Az egész történet korábban kezdődött. Legkisebb fiúnk óvodájában szokás volt, hogy egy budapesti nevelőintézetből nyaraltatni lehetett gyerekeket egy hosszú hétvégére. Éltünk a lehetőséggel, mert a nagyfiúk már kirepültek, gondoltuk, legyen Lacikának társasága. Jöttek többször is, jól érezték magukat nálunk a gyerekek. Az első kisfiú pedig annyira mély nyomot hagyott Lacikában, hogy ő is beült a kisbuszba sírva, hogy ő is menni akar vele vissza. Telt az idő, egyszer pedig a református lelkészünk kihirdette, hogy akinek van rá lehetősége, el lehet végezni a református nevelőszülői képzést. A férjem százszázalékosan mellém állt és jelentkeztünk. Az volt a motivációnk, hogy én láttam a nevelőotthoni gyerekeket, láttam, hogy jól érezték magukat itt, és azt is, hogyan érezte magát velük Lacika: mintha hasonló korú testvéreket kapott volna, akikkel játszhat. Ő beteg kisfiú, fogyatékkal él, nagyon igényli az érzelmi kötődést. Így teljesebb lesz az élete, meg a mienk is. Újra átélhetjük, hogy kisgyerekek vannak nálunk, és hát az egy csoda, hogy van három fiú, aztán jött János és végre jött egy kislány. Azt elmondani nem lehet, hogy milyen érzés, hogy itt van egy kislány is, egy angyal.

Miben változtatok a férjeddel, amióta nálatok élnek a gyerekek és ők miben változtak?

Boldogok vagyunk, hogy negyvenesként újra megélhetjük ezt a csodát. Olyan sok szeretetet kapunk tőlük, hogy az szinte néha már terhes. Ha az egyik hozzám bújik, hogy „anya szeretlek", akkor jön a másik is, utána aztán a harmadik is. Amikor János hozzánk került, az első hónapokban az óvodába menve, még a kezemet sem fogta meg. Csak elvolt magában, hiába ölelgettem, szeretgettem, mindez idegennek tűnt neki. Aztán feloldódott: most már mintha az édesgyerekem lenne, ő is igényli a kényeztetést. Aztán ilyenkor megindul köztük a versengés is, mindegyik szeret a középpontba lenni.

Féltékenyek egymásra?

Na, ez mindhárom gyerekben megvan, de ez természetes. És rengeteget is tanulnak egymástól. Lacika nagyon sokat tanult mozgásban, beszédben János, aki teljesen egészséges. János most tanul sok mindent, még nem alakult ki nála teljesen, hogy mi a jó és mi a rossz. Mondjuk nincs rá oka, de az óvodában megüt egy fakockával játszó kisfiút. Talán valahogy úgy érzi, hogy akkor éppen nincs vele foglalkozva. Ezért kérésemre hetente pszichológus foglalkozik vele a nevelési tanácsadóban. Fontos, hogy megtanulja, a tetteinek van következménye, mert ebből problémája lehet a jövőben.

Mi a legfontosabb tulajdonság, amivel egy nevelőszülőnek rendelkeznie kell?

Megmondom őszintén, én nem érzem magam nevelőszülőnek.

Minek érzed magad?

Szülőnek. Ez azt jelenti, hogy ha szeretek, akkor ugyanúgy szeretek, ha büntetek, akkor ugyanúgy büntetek. Nincs különbség. Csak akkor érzem kicsit, amikor havonta egyszer a gyerekeket láthatásra viszem, akkor sajog az ember szíve.

Örökbe is fogadnátok?

Szeretnénk, de sajnos azt nem tudnánk. Lackó betegsége miatt nem tudjuk, még mit hoz az élet vele kapcsolatban, és olyan kiszámíthatatlan minden mostanában. Nemcsak az ő betegsége problémás, de Dóra is betegen született, neki is vannak elmaradásai. Nagyon felelősségteljes döntés kéne, de ehhez már nem érezzük magunkat elég erősnek. Lehet, hogy ha esetleg örökbe adják őket, mások jóval több mindent meg tudnak nekik adni annál, mint amit mi a beteg gyermekünk mellett meg tudunk.

Melyik volt a legszebb pillanatotok az elmúlt években?

Sok volt. Ha odajönnek és mondják, „anyu, szeretlek". Megható volt, amikor elvoltak a hittantáborban a Balatonon, mi meg meglátogattuk őket, mert nem bírtuk ki, és jött János, hogy „anyu, szedtem neked kavicsot". És az is szép-szomorú pillanat volt, amikor búcsúzkodásnál Jánosnál és Lacikánál is eltört a mécses. A születésnapok, a karácsony, ahogy izgulnak és várják az ajándékot, ezek olyan pillanatok, amiket szavakba önteni nem lehet. Vagy, ahogy nézem a gyerekeket együtt, mintha testvérek lennének, úgy összekovácsolódtak.

Református gyülekezetbe jártok Bodajkon, a közösség milyen szerepet játszik megnövekedett családotok életében?

Lacikát kicsi kora óta és a többieket is visszük a templomba. A kislány kézről kézre jár, eldajkálják. Vannak gyerek-istentiszteletek, gyerek-bibliaórák, rajzolások, nyaraltatások. Lacikának mindig azt mondtam: ha bármi gondod van, és mi nem tudunk mindig veled lenni, elég ha csak azt mondod, hogy jaj, Istenem segíts meg. A többi gyereknek is azt próbálom átadni, hogy adódnak az életben nehézségek, és jó, ha van kihez fohászkodni, vagy éppen hálát adni.

Mi az oka, ami miatt úgy döntöttetek, hogy részt vesztek az idei egyszázalékos kampányban?

Ha mások megnézik a képeket, ha elolvassák ezt a beszélgetést és elgondolkodnak rajta, talán más is kedvet kap hozzá, hogy segítsen a gyerekeken. Ez egy csodálatos dolog. Nagyon sok ajándékot és hálát adunk az Úristennek, hogy ehhez még erőt is adott nekünk. De bevallom őszintén, lehet, hogy mi sem mertünk volna belevágni, ha előtte nem nyaraltatjuk itt a gyerekeket. Így le tudtuk szűrni, hogy mi, illetve a gyermekünk hogyan éli meg mindezt. Mindenkinek nagyon kell ez az élmény: a gyerekeknek is, nekünk is.

A Magyarországi Református Egyház 2014-es, személyes hangvételű egyszázalékos hirdetései a megtérést és az ezzel együtt járó külső, belső változást szeretnék bemutatni. Olyan valóságos történeteket, hús-vér embereket kerestünk, akiknek élete, életvitele, környezete merőben megváltozott az evangélium befogadása, illetve a református egyház szolgálata által. A május végéig tartó egyszázalékos időszak alatt három ilyen „átváltozástörténetet" tervezünk bemutatni. A sorozat első fejezete Zsolt története, aki a kábítószert letéve éli küzdelmes, tiszta életét. A második fejezet a nevelőszülők, Edit és László története. A református egyszázalékos kampány fősora „1% támogatás, 99% lelkierő".

A nevelt gyermekek neveit a hatályos rendeletek értelmében megváltoztattuk.

Sindelyes Dóra
Fotó: Hajdu András

Istent keresem

5Móz 31,1–13

„...fel kell olvasni..., hallgassák és tanulják meg...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink