Nem vagyunk keresztyén Superman-ek

2012. március 21., szerda

„Ne öntsük ki az ördöggel együtt az embert” – mondja Horváth Gergely, MR2-Petőfi Rádió popzenei műsorvezetője. A gyakorló reformátussal a popról, a keresztyén zenéről és médiáról, az egyház jövőjéről is beszélgettünk.

Hét évvel ezelőtt tértél meg. Hogyan folytatódott volna az életed, ha ez kimarad?

Továbbra is azt keresném, hogy miért nem működik az életem. Talán további szerepeket próbálnék ki. Nagyon más lennék. De hálás vagyok azért, hogy az életemet ma már nap, mint nap az a kérdés járja át, hogy mi Isten terve velem? Egyébként az Istennel való találkozás hozta az életembe azt a változást is, hogy nemcsak Vele, de az emberekkel is igazi kapcsolat kialakítására törekedjek. Ez meglepőnek tűnhet, hiszen korábban is beszélgetős műsorokat készítettem, és azt hiszem, a magánéletemben is képes vagyok megnyerni mások szimpátiáját, oda tudok figyelni másokra, de mégis falak voltak köztem és a többi ember között. És ez még nem múlt idő, csak most kezdenek omladozni. Isten minden emberi találkozással üzen vagy tanít nekünk valamit, és mi általában hárítjuk a másikkal kapcsolatos felelősségünket. Én a megtérésem előtt keményen hárítottam a másik ember megismerését; a mély kérdések helyett a felszínes kérdéseket tettem fel, és voltak kérdések, amelyeket nem akartam hallani. Mindkét esetben óvtam magam a válaszok lehetséges következményeitől…

Milyen Istenben hiszel?

Ő a hibátlan és makulátlan jóság és igazság, nincs benne semmilyen rossz. Ezt most kezdem érteni. Isten felfoghatatlan gondviselő szeretete áramlik felénk, és ennek az az üzenete, hogy bármilyen rossz történik, tudom, hogy nem nyel el a Gonosz. Ez különösen fontos, mert Isten előtti katasztrofális bukásaim vádolnak bár, de „nem lépek ki a kapcsolatból”, mert megértettem, hogy az emberi jóra való törekvés kudarcokkal van kikövezve. Amióta meg gyerekeim vannak, egyre tisztábban látom a különbséget az én pitiáner apai szeretetem, és Isten atyai szeretete között, és látom, hogy mennyire nem tudom visszaadni a gyerekeimnek, amit én kapok nap mint nap. Megrendít, hogy apaságom égbekiáltó hiátusai ellenére is mennyi atyai szeretetben van részem.

Miért pont református lettél?

Ez kacifántos történet. Katolikus családból jövök, anyai nagyszüleim hívő emberek voltak, de az én gyerekkorom nem vallásos neveltetésben telt.  Egy karizmatikus könyv - Derek Prince Áldás és átok című művének - hatására tértem meg. Akkor már semmi sem működött az életemben, és amikor otthon, egyedül megtértem, rögtön imádkozni kezdtem. Ezután olvasni kezdtem a Bibliát, viszont fogalmam se volt, hogy milyen hívő közösségbe mehetnék, semmi nem volt egyértelmű. A katolicizmus és a karizmatikus mozgalmak felé nem volt bennem indíttatás. Akkoriban ismertem meg életem leendő társát, aki szintén hasonló cipőben járt, mint én, és a Fasori Református Gyülekezetbe járt, olykor vele tartottam. Aztán egyszer mutatott egy könyvet, Cseri Kálmán lelkipásztor Református hitünk című művét. Emlékszem a heuréka-érzésre, és azzal együtt a döbbenetre: hogy-hogy eddig még senki nem mondta el így, hogy mit jelent hinni? Aztán sajnálkoztam, hogy Cseri Kálmán biztos valami viharsarki lelkész, soha nem fogunk találkozni, erre egy hónap múlva kiderült, hogy szolgálatának helyszíne a budai Torockó tér, így Verával a Fasor mellett elnéztünk oda is, majd ott ragadtunk. De alapvetően nincs bennem felekezeti előítélet, és kifejezetten szeretek más közösségekből jövő hívőkkel nagy beszélgetésekben lenni...

Hogyan élitek meg a hiteteket a családban?

Két negyven körüli ember, két kisgyerekkel most próbál keresztyén család lenni.  Próbálunk imádkozni, szokásokat kialakítani. És naponta veszítjük el a csatát az élet minden területén. Mi aztán tényleg mindenre kiterjedő tökéletlenségben vagyunk, egy dolgot kivéve: nem engedjük el Isten kezét a kudarcok közepette.

Könnyűzenei műsorokat vezetsz a rádióban. Milyen kísértésekkel találkozol a munkád során?

A pop végtelenül szexi. Az egész popkultúra, az életmód, amit hirdet, érzéki: bulik, nők, macsóság. Számomra a zene által sulykolt, felhevített turbó szexualitás a legnagyobb kísértési faktor. Az elején éreztem, hogy ez kikezd, nagyon sokat imádkoztam, és aztán átfordult, most már fel vagyok vértezve ellene. Ha ez napi küzdelem maradt volna, az nagyon húzós lenne.

A keresztyénség tipikus missziós vallás, rádiós kommunikátorként ez szerepet játszik az életedben?

Igen, de óvatosan bánok vele, mert magamban is folyamatosan alakul a határvonal.    A munkám miatt nyakig benne vagyok a világban, és azt gondolom, hogy nem véletlenül vagyok éppen ezen a munkahelyen. Felnőtt megtérő vagyok, és ezért talán kritikusabb is azzal a kulturális szövettel, amelyben felnőttem, ugyanakkor az is igaz, hogy szeretem, értem, és vállalom. Hozzám tartozik, de küzdök vele. Nagy dilemmám, hogy mennyit kell ebből feladnom, és mit mire használjak belőle. Ott van például Kid Rock száma, a Rock N Roll Jesus. Kid Rock nem éppen keresztyéni életmódú figura, aztán a szám sem ilyen. Szóval mit csináljak az érzéssel, hogy bírom ezt a számot?

Jó kérdés, én nagyon bírom a punkzenét, és az jut róla eszembe, hogy az emberek Isten nélkül teljesen elveszettek tudnak lenni.

Ebből is látszik, hogy a zene nem más, mint dialógushelyzet. Mindent át kell beszélnünk Istennel, akár azt, hogy milyen zenét hallgassunk. És ha a válaszok már Istentől valók lesznek, akkor erősödik az ember.

Mit gondolsz a keresztyén zenei adókról? Az Egyesült Államokban százszámra működnek, és csak olyan zenét játszanak, amin rajta van a keresztyén pecsét.

A jó amerikai keresztyén zenekarok – például a Jars of Clay, a Delirious?– Magyarországon méltánytalanul háttérbe vannak szorítva. De én nem tudok tisztán keresztyén adót hallgatni. Azokat a zenéket kedvelem, ahol a dalban megtalálható a keresés is. Engem az istenkeresés jobban erősít, mint az a fajta magabiztosság, aminek nincs kételye önmagában. Nagyon sok keresztyén dalban nem található meg sem a kétely, sem a párbeszéd, hanem biztos pszichológiai hatásmechanizmus alapján íródnak a dalok. Ez zavar, mert manipulál, és amikor Isten dicsőítése a legfontosabb földi feladatunk, akkor óvakodom mindentől, ami tömegpszichózist használ. Szeretem és méltányolom, ha tapintattal segítenek belebújni a hitbe. A Coldplay-t példuál ezért a hihetetlen emberszeretetéért is szeretem, meg az olyan dalokért, mint a Fix you.

Nemrégiben a református egyházon belül megalakult a Jövőkép Bizottság. Van elképzelésed arról, hogy milyen lenne a jövő református egyháza?

Amióta hívő vagyok, napról napra erősödik bennem a gondolat, hogy Magyarországnak égető szüksége lenne arra, hogy igei alapon újragondolja saját történelmét, a nemzetről és hovatartozásról alkotott fogalmát, a hit és a magyarság helyes viszonyát. Két keresztyén szívünk van. Az egyik, hogy templomba járunk és valljuk Krisztust, de nem úgy élünk. Amikor a keresztyénség már csak rítus és kultúra, baj van. A másik szívre van szükségünk. A történelmi sérelmek ráülnek az országra, pedig a magyarságunkat is a Bibliából kellene megfogalmaznunk, mert látványos hazaszeretéskor gyakran érzem, hogy Isten helyett a „magyarok istene” van az első helyen, de én ez utóbbit bálványnak látom. Amikor a magyarságunkról alkotott képünk és az igei keresztyénség ütközik, ott választanunk kell. A keresztyén magyarságnak nagyon sok riasztó eleme van. A saját közösségünkön belül, így a református egyházon belül is radikálisnak kell lennünk abban, hogy mit fogadunk el és mit nem, és ha hitelvek és vállalhatatlanul reprezentáló személyek ügyében olyan szellemben tologatjuk az aktákat, mint a kommunizmus idején, akkor ez rosszat üzen kifelé. Az egyházon belül ezért jó lenne párbeszédeket folytatnunk, mert a dialógust fenntartó hitvitákra nagy szükségünk lenne.

És mi van a misszióval kifelé, szerinted hogyan lehetne több embert bevonzani a templomokba?

Minden olyan ötlet üdvözlendő, ami igei marad, de közel megy az emberekhez, és kevesebb feszengést, több derűt kelt. Talán jobban meg kellene tanulnunk a komolyság és a komolyan vétel közti különbséget. Nem bedobozoltan, távol kell lennünk a világtól, hanem benne lenni erősen, de nem beleforgácsolódni. Ehhez masszív ellenállóképesség kell, és folyamatosan dolgozni kell önmagunkon: imádkozni, igét olvasni, Istenhez sietni. Honnan merítsünk erőt, hogy benne legyünk a világban, ha nem Ő adja? Azt hiszem, a református kulturális többszínűség sokat segítene…

Mi az, amin változtatnál a református liturgiában, a zenében?

Talán nem is szorosan a liturgiával van baj, hanem a merevséggel, meg a bátortalansággal. Voltam olyan református templomban, ahol nem a szombat volt az emberért (mint ahogy Jézus mondja a szombati kalásztépésről a Márk evangéliumának második fejezetében).  És bár tudom, hogy feszültséget kelt, de azon a véleményen vagyok, hogy vissza kellene vinni az elektromos gitárt a templomba. A rock and roll egyik gyökere a gospel volt, ennyire nem kellene félni tőle. Bach is csinált népi műfajból dicsőítést, ráadásul az orgona sincs beleírva a Szentírásba. Nyilván nem mindegy, milyen lélekkel zenélünk. Úgy hiszem, ha Isten előtt állva tiszta szívből éneklünk és zenélünk, Ő nem rója fel a hangszerelést.  Ha ördöginek bélyegzünk egyes dolgokat, akár az elektromos gitárt, akkor ne öntsük ki az ördöggel együtt az embert. Öntsük ki az ördögöt, de ne feledjük, hogy az emberekért vagyunk. A lelkekért megy a játszma. Azt érzem sokszor, hogy a keresztényekben, bennem is, félelem van a világtól, az pedig mire utal? Akkor tudunk félelem nélkül lenni a világban, ha van hitünk, és csak akkor tudunk nyitni másokra, ha nem félünk. A misszióhoz tehát bátornak kell lennünk. Sok keresztyénben, így bennem is szokott félelem lenni attól, hogy az ember nem elég jó hívő. De mi hívőségünkben is tökéletlenek vagyunk. És hogy ez mennyire nem baj, azt az apostolok tökéletlen történetei mutatják. Aztán ott van Izsák, Jákób, így-vagy úgy, de Jézus családfája tele van lelki kriplikkel. Ezt a tökéletlenséget kell felvállalnunk, mert egyedül, Isten nélkül úgysem tudjuk jól csinálni. Nem vagyunk keresztyén Superman-ek.

Sindelyes Dóra

Az 1972-ben született Horváth Gergely az MR2-Petőfi Rádió popzenei műsorvezető-szerkesztője, kulturális újságíró. Többek között a Reggeli Csúcs, a Moziklub, az Egy férfi, egy nő, illetve Kultúrfitnesz című műsorok készítésében vett, illetve vesz részt.  2007-ben jelent meg A szív útjai című regénye. Az ELTE BTK történelem szakán tanult. Házas, két kisgyermek édesapja. 33 éves korában tért meg, a Pasaréti Református Gyülekezet tagja.

Istent keresem

5Móz 30

„Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink