Német és holland előkészületek a Heidelbergi Káté 450. évfordulójára

2010. július 05., hétfő

alt2013-ban lesz a Heidelbergi Káté, a reformátusok közös, nemzetközileg is elfogadott hitvallási iratának, szimbólumának 450. évfordulója. A német Heidelbergben és a holland Apeldoornban nagy kiállítást terveznek a  jeles ünnepre, aminek már most megkezdődtek az előkészületei.

Erről adott tájékoztatást a heidelbergi kastélyban a világhírű református egyetemi város, a Káté szülővárosának főpolgármestere, dr. Eckart Würzner, valamint a baden-württenbergi állami kastélyok és díszkertek szervezetének ügyvezető igazgatója, Michael Hörrmann. Nemzetközi felmérések szerint a Heidelbergi Kátét a világon naponta mintegy 20 millió református hívő olvassa, tanulmányozza. A Káté 1536-ban keletkezett III. Frigyes pfalzi választófejedelem megbízásából, s már 1619-ben a holland Dordrechtben tartott református zsinat hivatalos hitvallási iratként fogadta el. Ekkor indult meg terjesztése világszerte. A megemlékezési ünnepségekről szóló megállapodást holland részről az apeldoorni polgármester, dr. G. J. de Graaf, és dr. Johan R. ter Molen professzor, a Het Loo-i királyi palota igazgatója írta alá. A heidelbergi főpolgármester kijelentette: „A Kátét több mint negyven nyelvre lefordították, és örülünk világméretű elterjedésének, kiváltképpen olyan országokban, ahol a kálvinizmus jelentős befolyásra tett szert a történelem során, így Hollandiában, Svájcban és Magyarországon.” 2011-ben az emdeni A Lasco Könyvtárban előkészítő ülést tartanak – jelentette be az ünnepségsorozat tudományos igazgatója, dr. Herman J. Selderhuis holland professzor. Nemzetközi katalógust is kiadnak, amit holland, belga, német és USA-beli szervezetek, egyetemek, könyvtárak, médiapartnerek, egyházak és szervezetek is támogatnak anyagilag. A kiállítások 2013 márciusa és októbere között lesznek nyitva, az összefoglaló téma ez lesz: „450 éves a Heidelbergi Káté”. Hörrmann szerint „a pfalzi választófejedelmek Európa vezető hatalmai közé számítottak, s ők lettek a kálvinizmus terjesztőivé”. A választófejedelmi múzeum Heidelbergben a Káté teológiai szempontjaira irányítja majd a figyelmet, s arra a kontextusra, amiben hitvallási iratunk létrejött, nevezetesen abban a feszültségben, ami a kort táplálta, így a humanizmusra és a tudományosságra. A holland kiállítás az Orániai uralkodóház vallásosságára helyezi majd a hangsúlyt Apeldoornban, a Káté egykori és mai jelentőségét is bemutatja, valamint elterjedését, ami világszerte tapasztalható. (europa-reformata.eu – 2010-07-06 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.