Német protestánsok erőszakmentességre szólítanak fel

2014. augusztus 01., péntek

A német protestáns egyházakat tömörítő szervezet az erőszakmentesség jegyében augusztus 1-én egyperces néma főhajtásra hívja a keresztyénséget az első világháború borzalmaira emlékezve.

„Hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa" (Lk 1,79) – hangzik annak a kampánynak az igei mottója, amelyet a Németországi Protestáns Egyház (EKD) az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából július 21-én indított. Az első világháború több millió ember életét követelő szenvedésére emlékezve az EKD erőszakmentességre hív és az evangélium békeüzenetének aktualitására emlékeztet: „Az erőszak a világ számos térségében korábban nem látott drámai arcát mutatja, amiben új, rémisztő technológiai fejlesztésekre és ideológiákra támaszkodik", olvasható a szervezet jubileumi kiadványában.

Az EKD ebben a helyzetben a humanitárius nemzetközi jog melletti elkötelezettséget és a fegyveres konfliktusokat kiváltó okok feltárását éppoly sürgetőnek tartja, mint a konfliktusok feldolgozását és a megbékélés előmozdítását. Erre annál is inkább szükség van, hogy az elmúlt hónapokban az európai békerend is veszélybe került.

Az egyházi kiadvány (http://www.ekd.de/download/ekd_texte_72.pdf) a német egyház korabeli kudarcára is nyíltan rámutat: „az egyház maga és teológiája is kudarcot vallott a Szentírásban foglalt küldetésében, hogy az erőszak enyhítését segítse elő, valamint az emberség és az élet szószólója legyen." A németországi protestantizmus ráadásul a világháború végével sem vált a megbékélés motorjává és nem tudta kivonni magát az erősödő nacionalizmus befolyása alól. „A korabeli kudarc és vétek ma is szégyenérzettel tölt el minket" – zárul a sajtóközlemény.

Külügyi Iroda

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió