Nemzetközi Börtönmissziós Imahét

2011. április 14., csütörtök

Idén tizenkilencedik alkalommal szervezik meg Magyarországon is a Nemzetközi Börtönmissziós Imahetet. Idén is  mintegy 2800 különböző felekezethez tartozó gyülekezetnek küldik ki az Imahét programját. 

Idén is megküldjük mintegy 2800 különböző felekezethez tartozó gyülekezetnek, egyházközségnek felhívásunkat, az Imahét programját. Hálásak vagyunk az Istennek, hogy egyre többen csatlakoznak felhívásunkhoz, és egyre többen vannak azok is, akik a börtönmisszió szolgálatában részt vesznek. Hisszük, hogy szolgálatunk nem hiábavaló és annak vannak eredményei e világban.

A világ mintegy 100 országában szervezik meg a Börtönmissziós Imahetet, ezért szeretettel kérjük most lelkész testvéreinket, hogy ezen a héten, a Húsvét ünnepe utáni 1. vasárnapon kezdődő, szokásos alkalmaikon kapcsolódjanak be az imádságba, s ragadják meg az alkalmakat, hogy az istentiszteleteken beszéljenek erről a mindenkit érintő és érdeklő ügyről, s elsősorban arról, hogy Jézus Krisztus az Igazság és Ő nála van a megbocsátás és az irgalom.

Csodálatos üzenetet helyez szívünkre Lukács evangélista: Örvendjünk, mert Jézus az Úr kedves esztendejét hirdeti! Szeretettel kérjük a gyülekezeteket, hogy anyagilag is támogassák nehéz körülmények között végzett szolgálatunkat, különösen is azért, hogy a fogvatartott szülők gyermekei között végzett Angyalfa-programunkat, karácsonyi megajándékozásukat és nyári táboroztatást folytatni tudjuk. Szolgálatunk abból a hitből fakad, melyet a feltámadott Jézus Krisztus jelentett ki számunkra: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak!” Ez a parancs hív most minket is, valamint imahetünk és közelgő világkongresszusunk mottója: Remény, Megbocsátás, Újrakezdés és Szabadság. Mindez igen áldott és fontos feladat mindannyiunk számára!
Életükre, szolgálatukra, a gyülekezetük életére Isten áldását kérve, testvéri szeretettel köszönti:

Roszík Gábor evangélikus lelkész, elnök
Magyar Testvéri Börtöntársaság
Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.