Népszavazás a skót függetlenségről

2012. március 25., vasárnap

Politikai viták kereszttüzében folynak a skót függetlenségről szóló népszavazás előkészületei. Az Egyesült Királyságról való esetleges leválás a skóciai egyházakat is érintené.

A skót függetlenséggel, illetve Skóciának az Egyesült Királyságon belül elfoglalt helyével kapcsolatos, évtizedek óta húzódó vita a közeljövőben várhatóan lezárul, de legalábbis új fordulatot vesz. A készülő népszavazás-tervezet, amely elsősorban Skócia függetlenségére irányul majd, nehézkesen, de reménység szerint hamarosan eléri végső formáját. A népszavazás következményei, a lehetséges változások akár közvetlenül is befolyásolhatják a skót felekezetek és gyülekezetek jövőjét.

Függetlenség-pártiak kormányoznak

2007-ben a függetlenséget támogató Skót Nemzeti Párt (SNP) nyerte meg a skót választásokat, és Alex Salmond irányítása alatt kisebbségi kormányt alakított. A 2007-2011-es ciklus alatt felvázolták a skót függetlenséggel kapcsolatos tervezetüket. Azonban az uniót támogató pártok ellenállása miatt jobbnak látták a tervezetet visszavonni, mivel annak elfogadására nem láttak valódi esélyt.

2011-ben azonban Alex Salmond és az SNP visszatért a színre, mégpedig többségi győzelemmel. Az SNP azonnal kinyilvánította szándékát egy népszavazásról a skót függetlenséggel kapcsolatban. Ezt még a parlamenti ciklus vége, 2016 tavasza előtt kell megvalósítaniuk.

Ki írja ki a referendumot?

A népszavazás kezdeményezésekor és kérdésként merül fel, hogy kinek van hatalma a népszavazás kiírására, megszervezésére. Az Egyesült Királyság kormánya szerint a londoni parlamenté a teljes hatalom, így a népszavazás is teljes mértékben az ő hatáskörükbe tartozik. A skót kormány meggyőződése azonban az, hogy minden őket érintő döntés a skótok jogában áll, ahogyan az 1989-es skót jognyilatkozatban is olvasható. (A nyilatkozatot a skót alkotmányos konvent szövegezte, a skót egyházak aktív részvételével.)

A két kormányszerv több kérdésben is osztja egymás meggyőződését, azonban, ha a népszavazás részleteiről nem születik megegyezés, a következmények egyelőre beláthatatlanok. A brit kormány jelzése szerint, ha kizárólagosan a skót kormány ragadja magához a kezdeményezést, a népszavazás kimenetele, hitelessége törvényesen megkérdőjelezhető lesz.

Hány kérdés legyen?

A skót kormány egyetlen kérdést kíván szerepeltetni az íven: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Skócia független ország legyen?" Válaszként az igen és a nem válasz, egymás alatt volna feltüntetve. A szavazást 2012 őszén, tizenhat és tizenhét éves szavazók bevonásával kívánják megszervezni. A brit kormány ellenzi a szavazók csoportjának fiatalokra való kiterjesztését, habár a múltban volt már példa hasonlóra. Felmerült az ötlet, hogy egy második kérdés is felkerüljön az ívre, amely arra vonatkozna, hogy továbbra is a brit parlament hatáskörébe tartozzanak-e a skót parlament adóügyei, külügye, védelme és makrogazdasági politikája. A Skót Munkáspárt, a skót konzervatívok és a skót liberális demokraták azonban határozottan szót emeltek az ellen, hogy egynél több kérdés kerüljön a népszavazási ívre.

Skócia helyzetét egy törvényjavaslat formájában kívánja tisztázni a brit kormány, ám a javaslatot – amely Skócia saját pénz- és adóügyeinek szabadabb kezelésére vonatkozna – jelenlegi formájában a skót parlament nem támogatja. A törvényjavaslattal kapcsolatos döntés azért is sürgős, mert ez a törvény jelentős szerepet játszana a népszavazás lebonyolításában és kimenetelében is.

Érintettek az egyházak is

Pillanatnyilag egyik felekezet sem nyilvánította ki véleményét Skócia esetleges függetlenedésével vagy az íven szereplő kérdéssel kapcsolatban. A függetlenség kérdéseket vetne fel azoknak az egyházaknak az életében, amelyek működése egész Nagy-Britanniára, vagy Írországra is kiterjed. A népszavazás következményei, a lehetséges változások akár közvetlenül is befolyásolhatják a skót felekezetek és gyülekezetek jövőjét.

Fordította: Burns Katalin

Forrás: www.churchofscotland.org.uk

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.