Önkéntes fórum

2012. május 16., szerda

Az önkéntes műhely első találkozója azért is volt nagy jelentőségű, mert ezzel indult útjára az önkéntesek közös koordinációja egyházunkon belül.

Az Önkéntes Fórumon elsőként Tarr Zoltán, zsinati tanácsos köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy régi álom vált valóra azzal, hogy létrejött ez a találkozás, hiszen már 2010. óta tervezeték egy ilyen alkalom létrehozását. Az önkéntes munka régóta létezik egyházunkban, viszont a koordináció megszervezése prioritást kapott az elmúlt évben. Cél, hogy megosszuk egymással a tapasztalatokat, aktivitást, lendületet vigyünk ebbe a területbe, segítsük gyülekezeteinket, intézményeinket ezen a téren is. A jó gyakorlatok gyűjtése továbbra is fontos szerepet kell, hogy kapjon, feladatunk a tapasztalatok közzététele.

Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke elmondta, hogy feladatunk és küldetésünk van. Kevés munkatársa van az MRSZ-nek, szükség van a segítőkre, önkéntesekre, a gyülekezeteknek nagyobb hangsúlyt kell helyezni, hogy el tudjunk hozzájuk jutni. A helyi önkénteseket is fontos toborozni, hiszen például a borsodi árvíz idején is így működött a segítségnyújtás. Legyenek a következő évek is az önkéntesség évei. HA A kuratóriumi elnök ezután hangsúlyozta az együttgondolkodás szükségességét is, majd hozzátette, hogy ötleteket, konkrétumokat várnak a résztvevőktől.

Ezután a jelenlevők bemutatkoztak. Ekkor nem csak azt osztották meg egymással, hogy honnan érkeztek, hanem azt is felvázolták, mit tapasztaltak az önkéntes munkával kapcsolatban és mit várnak a koordinációtól. A legtöbben oktatási és szociális intézményekből jöttek, voltak, akik egy-egy gyülekezetet képviseltek, mások alapítvány vagy civil szervezet munkatársai voltak.

A hosszú távú és teljes idős önkéntességről is szó volt. A témában Závodi Emese, az ÖDÉ programiroda vezetője külföldi mintákat mutatott be, valamint beszélt a programiroda tevékenységéről és a magyarországi önkéntes törvény hiányosságairól is. Egyik legjelentősebb fogyatékosságaként azt jelölte meg, hogy hazánkban a hosszú távú önkéntesség nincs szabályozva, azaz határainkon belül maradva nem tud egy fiatal legálisan és szabályozott keretek között önkéntes munkát végezni.

Pályázati lehetőség

Bodó Márton, a NAT titkára (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) „a közösségi szolgálat, azaz önkéntesség, mint az érettségi előfeltétele" című előadásában először definiálta az önkéntesség fogalmát. Ezt követően összefoglalta a közösségi szolgálat pedagógiai célját, ami nem más szerinte, mint hogy valamivel megismerkednek a diákok. Továbbá a helyi közösség javát, erősítését kívánja szolgálni az a törvény, melynek értelmében 2016. január 1-jétől az érettségi előfeltétele lesz az ötven órás közösségi szolgálat. Ez a 2012 szeptemberében kilencedik évfolyamba lépőket már érinti. Bodó Márton beszámolt a TÁRS pályázat tapasztalatairól is, ami az említett közösségi szolgálat előzménye, „próbája" volt. Ezután hosszan bemutatta a TÁMOP 3.2.1.A-11/1 pályázatot, amely az oktatási intézményeket támogatja abban, hogy a diákok számára meg tudják szervezni a közösségi szolgálatot. A pályázók köréről, a feltételrendszerről és a tevékenységi csoportokról beszélt. A pályázat keretében oktatási intézmények fenntartói pályázhatnak, a pályázatok benyújtása 2012. június 1-től július 2-ig lehetséges. (bővebb információ: vad.lilla@jobbadni.hu vagy http://www.nfu.hu/palyazati_lehetoseg_a_kozossegi_szolgalat_tamogatasa_erdekeben )

Az önkéntes-koordináció kialakulását és a már működő programokat valamint a jövőbeni terveket Vad Lilla, önkéntes programok igazgatója (MRSZ) ismertette. Beszélt a Szeretethídról, melyre idén is májusban kerül sor, továbbá azokról a pályázatokról, konferenciákról, rendezvényekről, képzésekről és médiumokról, melyek az önkéntes munka növekedését, a tapasztalatcserét, az aktivitást hivatottak elősegíteni.

Kötetlen fórum

A találkozó hátralévő idejében hozzászólásokra volt lehetőség. A fórum keretében többen egyetértésüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy elindult egy központi koordináció az egyházban. Sokan elmondták, hogy részt vesznek rendszeresen a Szeretethídban és az MRSZ különböző akcióiban pl. cipősdobozgyűjtés. Az egyik résztvevő a hosszú távú, magyarországi önkéntes szolgálat szükségességére hívta fel a figyelmet, mag egy másik az önkéntes törvény változtatására fókuszált. Kifejtették azt is, hogy azok, akiknél már működik az önkéntesség, szintén szeretnének tanulni mások tapasztalataiból. Kiemelték mennyire lényeges a jó modellek továbbadása, megosztása.

Gyerekekkel foglalkozni?

Az is téma volt, hogy sokszor milyen nehéz megtalálni az önkéntes lehetőségeket, különösen probléma ez, ahol kifejezetten gyerekekkel szeretnének foglalkozni. a témával kapcsolatban a Bethesda kórház képviseletében elmondták, nem tudnak minden önkéntesnek lehetőséget biztosítani, mert nagyon sokan jelentkeznek hozzájuk. A Nevelőszülői Hálózat esetében azért tudnak csak kevés önkéntes segítséget igénybe venni, mert elsősorban egy területre, a Tiszántúlra koncentráltan működnek, és így csak kevés tevékenységbe tudnának bekapcsolódni a jelentkezők. Nyári táborok vagy a Menekültmisszió kínálhat még lehetőségeket a gyerekekkel való foglalkozásra.

Végül következtetésként elhangzott, hogy az állami szabályozáshoz is közelebb kellene kerülni, többek között azért is, hogy az adminisztráció pontosabban működhessen a területen, ezzel téve átláthatóbbá az egyházban végzett önkéntes tevékenységeket.

Istent keresem

1Thessz 4,9–12

„...csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →