Nő az egyházi szociális intézmények normatívája

2019. június 25., kedd

Továbbra is átvállalja a kormány a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől – jelentette be Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár hétfőn Budapesten, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban. A tervek szerint a hozzájárulás a jövő évtől beépül a normatív támogatásba.

Az elmúlt években nagymértékben nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami érintette a szociális és gyermekvédelmi területet is, az állam pedig gondoskodik arról, hogy a munkáltatók ki tudják fizetni a megemelt összeget - hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta, eddig egyedi döntések formájában történt az átvállalás, a jövő évtől azonban a hozzájárulás beépül a normatív támogatásba, ezáltal csökken az intézmények adminisztrációs terhe, működésük pedig kiszámíthatóbb és stabilabb lesz. A jövő évi költségvetésben már szerepel az erre a célra szánt mintegy 40 milliárd forint.

Fülöp Attila példaként elmondta: az olyan, időseket ellátó otthonoknak, mint a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon eddig az egy ellátottra jutó finanszírozási normatívája 652 ezer forint volt évente; a plusztámogatás 313 ezer forint, így jövőre már 965 ezer forint lesz az intézmény normatívája. A fogyatékos emberek nappali intézményeinek normatívája eddig ellátottanként 500 ezer forint volt, ez jövőre 189 ezer forinttal emelkedik, egy demensellátást nyújtó idősotthon 769 ezer forintos fejenkénti támogatása 372 ezer forinttal nő, a gyermekotthonok 866 ezer forintos normatívája pedig 516 ezer forinttal lesz több ellátottanként.

Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodájának vezetője elmondta, a református fenntartású intézményeknek két szempontból is fontos a mostani döntés: egyrészt érzik, hogy a kormány nem feledkezik meg a szociális ellátórendszerről, másrészt pedig nagy segítség, hogy nem kell már külön igényelniük a támogatást, így csökkennek az adminisztrációs terheik.

Forrás: MTI

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió