Nyílt nap Debrecenben

2010. január 21., csütörtök

altAki még nem tudja, vagy bizonytalan abban, hogy hova jelentkezzen, ne hagyja ki a lehetőséget, hogy a nyílt napokon bepillanthasson egy-egy felsőoktatási intézmény életébe. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem is megtartja ezt a napot, az idei tanévben már másodjára, február 11-én csütörtökön 10 órai kezdettel.

Az érdeklődők és kísérőik betekinthetnek az egyetem egy napjába, információt kaphatnak a felvételi eljárásról, a képzési struktúráról, a szakokról és a diákéletről. Ezen túl a nyílt napra látogatók tájékoztatást kapnak a bologna-rendszerű képzés folyamatáról, valamint azokról a lehetőségekről is, melyek a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem szerződéses viszonya alapján nyílnak meg azok előtt, akik a Hittudományi Egyetemre  jelentkeznek.

További információ: www.drhe.hu.

 

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió