Nyitott Templomok Éjszakája Debrecenben

2011. szeptember 16., péntek

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Szakrális Művészetek Hetét szeptember 17. és 25. között. A programsorozat magában foglalja a Nyitott Templomok Éjszakát is, amely kezdeményezéshez  számos református templom is csatlakozott szerte az országban. Debrecenben, a Füredi úti Református Templomban és a Kossuth utcai Református Templomban is várják az érdeklődőket.

Füredi úti Református Templom programjai

A Debrecen-Füredi úti Református Templomban Nyitott Templomok Estéje címmel szerveznek szeptember 17-én, szombaton kulturális programokat.

13.00-16.00:Véradás, párhuzamosan a gyermekeknek kézműves foglalkozás

17.00:Mit tehetünk református ének- és zenekultúránk megőrzéséért?
Előadó: Böszörményi Gergely, a Periferic Records zenei kiadó vezetője

18.00:Beszélgetős orgonakoncert
Karasszon Dezső orgonaművész közreműködésével

19.00: „Szabó Magda arcai” című, Juha Richárd szobrászművész és Turcsányi Béla festőművész alkotásait bemutató kiállítás megnyitója.
Köszöntőt mond: Dr. Szurmainé Silkó Mária, a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány Kuratóriumának elnöke és Arany Lajos művészeti író

19.30:Templombemutatás szeretetvendégséggel

20.00:Bach-est
Bogáti Bokor Orsolya és Dénesi Csaba hegedűvészek közreműködésével

21.00:Templomszínház: Énekelt imádság - archaikus népénekek
Écsi Gyöngyi felvidéki lelkipásztor és előadóművész előadóestje

Kossuth utcai Református Templom programjai

A debreceni Verestemplomban, a Kossuth utcai Református Egyházközség eként invitálja a Nyitott Templom Éjszakájára a látogatókat. „A reformáció elveinek megfelelően, de hagyományaitól eltérően bibliai történetek szimbólumaival díszített templomunk unikum, melynek megtekintése nem csupán szakrális, hanem kulturális élmény is”, olvasható felhívásukban.
A helyszínen szeptember 17-én elsősorban vizuális élményhez zenei és irodalmi programok közül válogathatnak az odalátogatók.

20:00 - 20:30 Válogatás Liszt Ferenc műveiből Kamarazene

21:00 - 21:45 Templombemutató A sötét templomban reflektorfényben seccok bemutatása.

22:00 - 22:30 Arany János balladái (válogatás) Módis László szólaltatja meg Arany János balladáit.

23:00 - 23:40 Isteni dicséretek Kamarakórus, ifjúsági csoport előadásában szólalnak meg egyházi énekek.

23:40 - 23:55 Zsoltárfüzér Az Úr asztala körül kötött imádság mondása.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.