Olimpikonok látogatóban

2012. augusztus 08., szerda

A világ szeme Londonra figyel két hétig, és a londoni magyar református gyülekezet abban a kiváltságos helyzetben van, hogy "testközelből" figyelheti a XXX. nyári olimpiát. A napokban néhány olimpikon látogatott el a helyi magyar közösségbe.

Gyurta Dániel aranyérmes, Cseh László bronzérmes és Jakabos Zsuzsanna, a London 2012 legszebbnek választott úszónője augusztus 5-én, vasárnap délben fogadásra érkeztek a londoni magyar református templomba.

A három olimpikon a londoni magyar gyülekezet templomában

Miután a helyi magyar közösség lelkipásztora, Salánki István köszöntötte őket, a Magyar Nagykövetség nevében Vass-Salazár Mária mondott pár szót.

A magyaros ebéd után a gyülekezet lelkes szurkolótábora vette körül a híres sportolókat, akik fáradhatatlanul, sőt, úgy tűnt igazi örömmel és nagy szerénységgel dedikálták a Magyar Olimpiai Bizottság által ajándékba küldött könyveket, és pózoltak a véget nem érően villogó fényképezőgépek előtt.

A sportolókat is meglepték ajándékkal, kétnyelvű angol-magyar Újszövetséget adtak nekik a londoni reformátusok, hogy amikor lesz idejük lelki építkezésre is, legyen mihez (kihez) fordulniuk. A csapat további százötvennégy tagjának névreszóló díszcsomagolásban küldték el a Bibliákat az olimpiai faluba.

Gyurta Dániel és a Salánki család

Az Angliai Magyar Református Egyház gyülekezetének életreszóló, megismételhetetlen élményben volt része. Sokan azt mondták, életük egyik legszebb napja volt a találkozás a magyar olimpiai bajnokokkal.

Salánki Tünde

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió