Olvasnivaló és hasznos címtár - Megjelent a királyhágómelléki református kalendárium

2009. november 27., péntek

A királyhágómelléki egyházkerület kiadásában a napokban jelent meg a 2010-es évi református kalendárium. A 12 lejbe kerülő kiadvány az egyházközségeknél és a nagyváradi Illyés Gyula Református Könyvesboltban kapható. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kiadásában a napokban került ki a nyomdából a Bereczki András paptamási lelkipásztor által szerkesztett 2010-es évi református kalendárium. Az igényes kivitelezésű kiadvány címlapján a végvári templom, a hátsó borítóján pedig a borsi gyülekezeti otthon látható. A kötetben interjúk olvashatóak Tőkés László európai parlamenti képviselővel, Berkesi Sándor karnaggyal, Liszt- és Magyar Örökség díjas zeneszerzővel, valamint Éhn József, a Kárpát-medencei Magyarságért Társaság elnökével. A gyülekezeti őrjárat sorozatban ezúttal a tamáshidai, a mezőbajai, az anti, az árpádi, a végvári és a krasznamihályfalvi egyközségek múltjról és jelenéről esik szó. A történelmi fejezetek oldalain Ősz Előd teológiai tanár a 350 éve elhunyt II. Rákóczi Györgyről, Mihálka Zoltán történész pedig a 150 éve meghalt Széchenyi Istvánról értekezik. Kupán Árpád történész Sorsfordító évek a romániai magyarság életében, 1939-1940 címmel közül egy hosszabb lélegzetű írást. Az irodalmi részben többek közt Reményik Sándorról, Mikszáth Kálmánról és Petelei Istvánról olvashatóak értékes gondolatok, Járosi Éva összeállításában. Derűs perceket igérnek a viccek, a kisebbeknek pedig a gyereksarok biztosít kellemes kikapcsolódást. Hasznos információkat kinál ugyanakkor bárki számára a kalendárium végén található címtár. (forrás: Erdon.ro)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.