Országos Református Tanévnyitó

2011. augusztus 16., kedd

A Magyarországi Református Egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóját 2011. augusztus 27-én a budapesti Kálvin téri református templomban tartják. Az 1990-ben újrainduló református oktatási rendszer 1995 augusztusának végén tartotta meg első közös, országos tanévnyitó istentiszteletét Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Tizenhat esztendő múltán ismét ez a templom lesz az Országos Református Tanévnyitó helyszíne.

A református oktatási intézmények fenntartói és dolgozói felfokozott várakozásokkal tekintenek a következő tanév elé, mert munkájukat is befolyásolják a készülő új jogszabályok - köztük a közoktatási és felsőoktatási törvény. A felfokozott várakozások azonban a jövőbe vetett bizakodásról is tanúskodnak, mivel – leszámítva az 1990-es évek első felének újraalapítási hullámát – soha ennyi feladatellátási helyen nem indult meg a református egyház által fenntartott intézményben a munka.  Részben az intézmény átvételeknek köszönhetően öt új település került fel a református közoktatás térképére. Ezekről a kérdésekről olvashat bővebben összefoglalónkban

A 2011/12. tanévet megnyitó ünnepi istentisztelet 2011. augusztus 27-én 10 órakor kezdődik a Budapest-Kálvin téri református templomban (1091 Budapest, Kálvin tér 7.). Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, az iskolazászlók és a közreműködő meghívottak a Ráday utcán keresztül vonulnak át 9.45 órakor a Kinizsi utcából a Kálvin térre. Az istentiszteleten átadják a Makkai Sándor-díjakat is. A hagyományoknak megfelelően, a tanévnyitó ünnepséget követően 12.00 órától a Zsinati Oktatásügyi Iroda fenntartói, igazgatói értekezletet tart.

 

A tanévnyitó programja:

Érkezés, gyülekező, a vendégek fogadása: 8.30-9.30-ig.
Parkolási lehetőség: a Lónyay Utcai Református Gimnáziumot környező utcákban (szombaton ingyenes), valamint a Lónyay u. 56. szám alatti önkormányzati parkolóban (a Lónyay utca a Boráros tér felől egyirányú);

Gyülekező helyek:
A fenntartók képviselői, az intézményvezetők, a vendég tanulók és tanárok részére az iskola épületében. (1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7.). (A regisztrációkor vehetőek át az igényelt ebédjegyek.) A gimnázium épületéből az intézmények képviselői legkésőbb 9.35 órakor indulnak, hogy 9.50 órakor elfoglalhassák helyüket a templomban. A zászlók ill. a VIP vendégek 9.45 órakor együtt vonulnak át a Ráday utcán át a templomba.


10.00  A zászlósok és a szolgálattevők felsorakozása a templom előtt, harangszó és fúvózene közben bevonulás a templomba.

10.03  Ünnepi istentisztelet – Igét hirdet: Dr. Szabó István püspök (Dunamelléki Református Egyházkerület)
Apostoli köszöntés
Himnusz
Fohász
Textus: Jn 16,13-15
Igehirdetés
Imádság
Úri imádság
Ének 25,2

10.25   Tanévnyitó ünnepély, köszöntés

10.28    A Lónyay Utcai Református Gimnázium bemutatása
Bódyné Enese Laura igazgató

10.32    Széki népdalcsokor – a Lónyay Utcai Református Gimnázium népi kamarakórusa

10.37    Tanévnyitó beszéd:
Dr. Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke

10.47     Paár Julianna előadóművész, a Lónyay volt tanulója énekel

10.50     Köszöntő:
Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

11.00     Henry Purcell: Trumpet tune – Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes

A Makkai Sándor pedagógus kitüntetés átadása
Laudál Ábrám Tibor főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának  világi alelnöke

Ének 134,1-3
Reményik Sándor: Templom és iskola – Kardos Kristóf tanuló

A református közoktatás a 2011/12. tanév küszöbén
Papp Kornél irodavezető (MRE Oktatásügyi Iroda)

11.30     Szózat
A zászlók kivonulása

12.00     Ebéd: tanulók és kísérők számára a gimnázium épületében

12.00     A Zsinati Oktatásügyi Iroda intézményvezetői értekezlete a Kálvin téri református templomban
A tájékoztató értekezletet, vezeti: Papp Kornél irodavezető.

13.00     Ebéd a fenntartók képviselői és az intézményvezetők részére a gimnázium épületében.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió