Partiumi támogatás az üldözött keresztényeknek

2019. április 06., szombat

Nyolcmillió forintnak megfelelő támogatást gyűjtött híveitől a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az üldözött keresztények megsegítésére. A 2018 utolsó négy hónapjában összegyűlt összeget képletesen pénteken adta át Csűry István püspök Azbej Tristannak, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárának.

Csűry István az esemény alkalmából szervezett sajtótájékoztatón elmondta: a partiumi református magyarságra is nyomás hárul identitása miatt, ezért át tudja érezni az üldözöttek sorsát. Megjegyezte: a feltámadásban hívő ember nemcsak azt tudja, hogy Krisztus nevében üldöztetés van, hanem azt is, hogy a Krisztust követő ember megmenekül a halálból, mert örök életet kap.

Azbej Tristan államtitkár megköszönte a támogatást, és elmondta: a Partiumban gyűjtött összeg – az adományozó szándékának megfelelően – azt a célt fogja szolgálni, hogy a Szíriából elüldözött, jelenleg menekülttáborokban élő keresztények visszaköltözhessenek szülőföldjükre, ahonnan az Iszlám Állam vagy más dzsihádista szervezetek elüldözték őket.

A kereszténység jelenleg a legüldözöttebb vallás a világon, 245 millió embert érint világszerte az Open Doors felmérése szerint. Csak a tavalyi esztendőben több mint 4000 ember halt meg a Krisztusba vetett hitéért, százezrek kényszerültek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Magyarország segítséget próbál nyújtani ezeknek az embereknek, hogy visszatérhessenek otthonaikba, és maradhassanak szülőföldjükön, ezért hozták létre a Hungary Helps Programot.

Forrás: MTI, fotó: kiralyhagomellek.ro

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió