Ez történt a cikluszáró zsinati ülésen - csütörtök

2014. november 13., csütörtök

A XIII. zsinati ciklus 15. ülése második napjának történései folyamatosan frissülő, szöveges közvetítésünkben.

14: 20 Ezzel a XIII. zsinati ciklus munkája véget ért. A Zsinat tagjaiból alakult Zsinati Tanács még ülésezik december elején, de a testület ténykedése végére ért. December elejéig lezajlanak a választások a gyülekezetben és a szerdai döntés értelmében a következő zsinat alakuló ülése 2015. február 25-én következik.

14:19 Huszár Pál végezetül Isten áldását kívánta a következő Zsinatra, majd berekesztette az ülést. A XIII. zsinati ciklus 15., cikluszáró ülésszaka fél háromkor úrvacsorai istentisztelettel ér véget. Az istentiszteletet élképes közvetítésünkben

14:11 "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak" - Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke záróbeszédében hálát ad Istennek, mert a "lassan végéhez közeledő ciklust annak minden tökéletlensége ellenére Isten áldása kísérte". 2009. május 22-ét, a debreceni alkotmányozó zsinatot az elmúlt hat év legszebb pillanatának nevezte. Örömmel nyugtázta a Kárpát-medencei testvéri kapcsolatok épülését és az egymás iránti szolidaritás tettekre váltását. Említette a múltfeltárás ellentmondásos folyamatát: míg azok neve, akik valamilyen oknál fogva beszennyeződött, előbb-utóbb kiderül, s nekik vagy utódaiknak szembe kell nézni az elmarasztalással, azok rejtve maradnak, akik beszervezték őket. Ugyanakkor szükséges folyamatnak nevezte a múlttal való szembenézést. Kitért az egyházi jövőképre is: nem húnyhatunk szemet az aggasztó jelenségek felett, de bízhatunk jövőképünk sarokpontjában, Krisztusban. "Az egyház jövője biztos, ám benne a mi egyházunk jövője - rajtunk is múlik. Legyen bátorságunk komolyan venni az Úristen biztatását, s hívjuk Őt segítségül."

14:08 Az utolsó pillanatok a mostani összetételű Zsinat munkájában.

14:06 A Zsinat elfogadta a közegyházi intézmények (Károli Gáspár Református  Egyetem, Kálvin János Kiadó, Reformátusok Lapja, Bethesda Gyermekkórház, Református Lelkészi Nyugdíjintézet, Református Missziói Központ, Református EGYMI, Szeretetszolgálati Iroda, Református Pedagógiai Intézet, Wáli István Református Cigány Szakkollégium) cikluszáró beszámolóit.

Elhangzott a Zsinat Elnökségének tájékoztatója arról, hogy Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ vezetője ellen korábban fegyelmi eljárás indult, őt első fokon (nem jogerősen) felmentették vezetői pozíciója alól. A missziói központ megbízott vezetője jelenleg Árvay László.

13.40 Folytatódik az ad hoc bizottságok és egyéb szervezetek cikluszáró beszámolóinak a sora. Bodó Sára, a Református Káté Bizottságtól számolt be. Szeretnék az ifjúság reakcióját is beépíteni a munkába. A Zsinat elfogadta a bizottság jelentését. A következő jelentést Fekete Károly mutatta be a Liturgiai Bizottságtól: a Zsinat ezt is elfogadta. A Református Emlékhely Bizottság elnöke, Derencsényi István a következő. A Zsinat elfogadta a bizottság jelentését és megszüntette a bizottságot. A Református Szeretetszolgálat beszámolóját is elfogadták. A Magyar Bibliatársulat főtitkára, Pecsuk Ottó ismertette az alapítvány munkáját. Megemlítette, hogy a tavasszal megjelent revideált új fordítású Biblia jól fogy a boltokban. A Zsinat elfogadta a jelentést. Az Ökogyülekezeti Tanácstól Kodácsy Tamás jelentése is elfogadásra került. Az Országos Református Gyűjteményi Tanácstól Horváth Erzsébet számolt be. A Zsinat elfogadta a bizottság jelentését.

13.30 Folytatódik az ülés. Fekete Csaba, a Magyar Református Énekeskönyvi Bizottság elnöke ismertette a bizottság munkáját. A Zsinat elfogadta a bizottság munkáját.

12:35 Ebédszünet következik. Az ülés 13.30-kor folytatódik. 

12:28 Ezzel véget ért a bizottsági munkáról szóló beszámolók sora. Vidám hangulatú visszatekintés jön a hatéves munkáról. Ennek a formája egy zenés aláfestésű fénykép-összeállítás volt.

 

12:20 A számok világában marad a zsinati munka, a Számvizsgáló Bizottság hat évéről beszél Kis Csongor. „A feladatot sikerült megoldani" – nyugtázza az előterjesztő. Időigényes volt a munka, több esetben ellenőri feladatokat kellett ellátni. Tizenegy közegyházi intézményt vizsgáltak rendszeresen és több rendkívüli vizsgálatot is kellett vinniük. 134 revizori napot tartottunk, mondja Kis Csongor, aki ennek kapcsán megjegyzi, ezt úgy kellett abszolválniuk, hogy minden vizsgálatot legalább két fő végzett, miközben a bizottsági tagok az ország távoli pontjain élnek. Mostanra minden közegyházi fenntartású intézmény rendelkezik az egyházi és világi törvények által előírt szabályzatokkal. Köszönetet mond Lőrincz Szabolcsnak, a zsinati gazdasági irodavezetőnek. Kis Csongor búcsúzik tizenkét év után a zsinattól és a bizottsági munkától, a zsinati tagsági jelentést nem fogadta el a következő ciklusra. A Zsinat elfogadja a beszámolót.

12:17 A Nyugdíjintézeti Intézőbizottság beszámolója kapcsán Bellai Zoltán előterjesztő arról beszél, hogy az egyik
legviharosabb, feszültséggel teli testületi munka itt zajlott. „Nem lett ez rossz végeredmény, kialakult a jó rendszer" – jegyzi meg, amellett, hogy a Nyugdíjintézet élén váltás is történt, a nyugdíjba vonuló Rácz Juditot Szabó Gergely váltotta. A Zsinat nyugtázza a beszámolót.

12:15 Püski Lajos a következő megszólaló, a szavaiból a Missziói Bizottság elmúlt hatéves munkája elevenedik meg. Kiemeli az Egyházi Jövőkép Bizottság munkájához nyújtott segítséget, valamint a cigánymissziós stratégia kidolgozását. A Zsinat elfogadja a beszámolót.

12:09 A Külügyi és Ökumenikus Bizottság elnöke, Vad Zsigmond beszél. A tizenkét ülést felölelő munkából kiemeli a nemzetközi
jelenlét fokozását, az EU-elnökséget kísérő programokat, illetve a Kirchentagon való megjelenést. Két testvéregyházi megállapodás köttetett ebben a zsinati ciklusban, a Rajnai Egyházzal, valamint a Dél-Afrikai Holland Református Egyházzal. A gyülekezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítése nem a bizottság feladata, de ezen a téren is próbált ösztönzőleg fellépni. Hangsúlyozta a kommunikáció fejlődését ezen a téren is, a zsinati külügyi iroda fenntartásában működő angol nyelvű honlap, illetve az MRE angol nyelvű éves jelentése formájában. A Zsinat elfogadta a beszámolót.

12:02 A Kommunikációs Bizottság munkáját Szalai László elnök prezentálja. Azt mondja, világos, ez a hat év az egyházi
kommunikáció felfutása volt a belső-külső kommunikáció terén. A közegyházi kommunikációról szólva az egyszázalékos kampányok vitelét említi, valamint a szervezeti kommunikáció művelését. Beszámol a közmédiumokban futó egyházi műsorokról, a rádiós Tebenned bíztunk református félóráról, a tévés Református Magazinról, valamint a Confessio folyóiratról, valamint a Reformátusok Lapja, mint a közegyházi fenntartású médiumokról. A beszámolót a Zsinat tagjai igen szavazattal nyugtázták.

11:58 A Jogi és Egyházügyi Bizottság elmúlt hat évének összefoglalását Márkus Mihály nyugalmazott püspök vezeti elő. Két dolgot emel ki, az egyik a Leuenbergi Konkordia rendelkezéseinek a Magyarországi Református Egyház törvényeibe való átvezetésének előkészítését. A másik mozzanat a zsinati jogi osztály áldozatos munkájának említése. A beszámolót a testület elfogadja.

11:56 A Gazdasági Bizottság elnöke, Bellai Zoltán a következő szóló. A munkából a 2014. január elsejétől hatályos gazdálkodási törvény alapos előkészítését emeli ki. Köszönetet mond az elnök a bizottsági tagoknak, valamint a zsinati gazdasági irodavezetőnek a hatéves együttműködésért. A Zsinat elfogadja a munkáról szóló jelentést.

11:50 A Diakóniai és Egészségügyi Bizottság munkájáról Rozsnyai István számol be. Köszönetet mond a bizottsági tagoknak, a testület elnökségi referensének, Imre Sándornak és a szakterület együttműködő közegyházi, egyházi szereplőinek. Jelenleg 36 ezer ellátottat ölel fel a református diakónia, így nem túlzás a református egyház húzóágazatának nevezni. A diakóniai törvény megalkotása a következő zsinatra marad majd. A beszámolót a Zsinat elfogadja.

11:47 Az Oktatásügyi Bizottság nevében nem a testületi elnök, hanem a bizottság elnökségi referense, Ábrám Tibor beszélt. A bizottság tíz pontból álló tervet állított fel maga elé, ennek több pontja teljesült, több nem. A tevékenység főbb eredményei a vonatkozó egyházi jogszabályok, a felsőoktatási törvény megalkotásában, a közoktatási törvény, a hittanoktatási törvény és a hittanoktatási szabályrendelet megalkotásában játszott szerepe volt. A Zsinat elfogadta a beszámolót.

11:45 Az ülés folytatódik. A zsinati bizottságok beszámolói következnek az elmúlt ciklus összegzése jegyében. Itt a beszámolókat röviden ismertetjük, elfogadásuk után ezek a beszámolók felkerülnek a reformatus.hu-ra. A beszámolók sorában elsőként a Tanulmányi és Teológiai Bizottság munkája kerül terítékre, az előadó Fazakas Sándor bizottsági elnök. A leghangsúlyosabb része a múltfeltárás és az egységes szempontú lelkészképzés- és továbbképzés ügye volt. Illetve a múltfeltárás teológiai hátterének más testületekkel való munkálása volt. A beszámolót a testület elfogadta.

11:25 Az ülést vezető Csomós József szünetet rendelt el. A tanácskozás 11:45-kor folytatódik.

11:20 Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök a 30 új templom megépítését emeli ki legelőször a Tiszántúli Egyházkerület életéből. A lelkészek lelkigondozását szintén a fejlődő területek közé teszi. „Törődjünk többet egymással" – hangsúlyozza, említve, hogy a kerületben szolgáló lelkészek születésnapjukra (a nyugdíjasok pedig névnapjukra) üdvözlőlapot kapnak az aláírásával, mely nagyon jó reakciókat váltott ki. „Ma már 139 gyülekezetnek van diakóniai szolgálata" – mondja Bölcskei Gusztáv, hálát adva a lehetőségekért.

11:13 Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok beszámolóját köszönetnyilvánítással kezdte: hálát adott a zsinati tagok munkájáért. Egyházkerületi beszámolójában két területét emelte ki az elmúlt ciklusnak: az elesettek támogatását és az ifjúsági munkát. Előbbi diakóniai munkái között például a kórházmissziót, mely 10 kórházlelkészt foglalkoztat. Az ifjúsági munka nagy eredménye volt a Kontraszt kiállítás: 13500 fiatal látogatta meg Miskolcon, illetve az egyetemi misszió, melyben két lelkész dolgozik. „Tiszáninnenen nagyon megerősödött a református iskolák hallgatóinak száma is" – jegyzi meg a tiszáninneni főgondnok.

11:02 Steinbach József dunántúli püspök hálát adott Bölcskei Gusztávnak a Zsinat vezetéséért, dicsérve vezetői képességeit. Ezután beszámolt a dunántúli egyházkerület eredményeiről e ciklusban. „Alapigénk Zakariás 4,6 volt, tehát vallottuk azt, hogy együtt többre jutunk" – mondta el. Négy területre koncentráltak: misszió, pasztoráció, intézmények és kommunikáció. Kivetítőn, település szerint mutatta be a négy terület megvalósulásait. Említést tett az újdonságokról: többek között a Dunántúli Segítő Szolgálatról. Büszkeségét fejezte ki a népszerű Reposzt bloggal kapcsolatban.

10:46 Elsőként Szabó István dunamelléki püspök tartja meg beszámolóját. Törvényhozás, tanítás, képviselet – emeli ki a zsinati munka három legfontosabb területét. A püspök értékeli a rendszerváltozás utáni ciklusok törvényhozási és oktatási vívmányait. Konszenzus nélkül nincs disputa, vagy disputa nélkül nincs konszenzus – jellemzi a zsinati ülések életét. A képviselet lényege, hogy ki tudtuk mondani hitbeli meggyőződésünket, és ez megtörténhetett itt a Zsinaton, mondta el. Nem tisztünk, hogy innen oktassuk ki a politikát, de éltünk az együttműködés szabadságával. Szabó István köszönetet mondott a többi zsinati tagnak a munkáért.

10:44 Beszámoló következik az MRE 2009-2014 közötti ciklusterve megvalósításáról. Hozzászólások, javaslatok következnek a ciklustervhez, az MRE egyházkerületeinek ciklusbeszámolói.

10:20 Bölcskei Gusztáv név szerint köszönte meg a Zsinati Hivatal dolgozóinak munkáját, s külön kiemelte Tarr Zoltán zsinati tanácsos fáradhatatlan munkáját. Megemlékezett első elnöktársáról, Kálmán Attiláról, újra az ülésteremben köszöntötte Nagy Sándort, aki a második ciklusában volt elnöktársa, s végül Huszár Pált, a jelenlegi világi elnököt köszöntötte. Az ünnepélyes pillanat azzal folytatódott, hogy a zsinati dolgozók elénekelték a "Mindeddig vélem volt az Úr, megáldott minden jóval" kezdetű éneket, majd megajándékozták a Zsinat tagjait. 

10:09 A Zsinat lelkészi elnöke most az elmúlt hat évet, a 2009-2014 közötti zsinati ciklust értékeli. A harmadik, 2009-ben kezdődő ülésszakról a püspök a Kálvin Emlékéveket emeli ki, illetve azt a szándékot, hogy a református közösség összetartóbb, egységesebb legyen. Utóbbi eszköze volt az Egyházi Jövőkép Bizottság létrehozása is. A szellemi egységesítés része volt az Institutio, illetve a Biblia újra fordítása, revidiálása. Ebben az ágazatban kell szólni a kommunikáció kiszélesítéséről, melynek formájáról nem mindig voltak egyetértések a Zsinaton belül. Egyházszociológiai felméréseket is elindítottunk, illetve a Heidelbergi Káté újrafordítása és az énekeskönyv megújítása is ide tartozik – említette meg Bölcskei Gusztáv. Beszámolója végén azt kérte, hogy a Zsinat tagjai „szembesüljenek" a zsinati hivatal dolgozóival, akik végszóra bevonultak az ülésterembe.

9:45 A 2003 és 2008 közötti zsinati ciklust, melynek szintén lelkész elnöke volt, a rendszerezések, rendeződések és áttekinthetőség jellemezték, ekkor alakult ki az a munkarend, mely szerint az Elnökségi Tanács havonta tartja üléseit. "Megpróbáltuk a szakmaiság és számon kérhetőség elveit érvényesíteni. E korszakhoz kötődik a Nyugdíjintézet megalakítása, illetve sok új közegyházi munkatárs felvétele. Ebben az időszakban próbáltunk meg reagáló egyházból kezdeményező egyházzá válni" – hangsúlyozza Bölcskei Gusztáv. Ennek része volt a parlamenti iroda létrehozása is. Az EU tagsággal új feladatok jelentek meg: például a menekültügy, amiben a református egyház rögtön szerepet vállalt. Világtalálkozó, Csillagpont – ezek is az akkor kialakuló református élet pezsgésének lenyomatai. Szintúgy a külföldi testvéregyházakkal, illetve a Kárpát-medencei testvérekkel való kapcsolat felvétele. Megalakult a Generális Konvent, mely a közös alkotmány létrehozásáig vezetett. "Ebben a korszakban a legerősebb harcot kellett folytatnunk az intézményeinkért. Ugyanakkor a Szeretetszolgálat fellendülése, a Nevelőszülői Szolgálat létrehozása is jellemzi ezt az időszakot."

09:20 A Zsinat Elnökségének cikluszáró beszámolója következik. Bölcskei Gusztáv lelkészi elnök számol be. Megállapítja, hogy a száztagú testületből huszonöten töltik ki idén harmadik zsinati ciklusukat. Köztük ő is, így a mostanit megelőző két ciklusra is visszatekint. Az első hat évét (1997-2002), melyet lelkészi elnökként töltött, végigkísérték a változás utórengései. Felelevenítette megválasztásának körülményeit, az első konfliktusokat, a református egyház felépítésének sajátosságait. „Volt olyan zsinati szünet is, amikor 44-en hagyták el a zsinati székház épületét és tették ezzel lehetetlenné az érdemi munkát" – említette meg. Egy változó egyház kereste helyét egy radikálisan változó világban – hangzott el. Kinevezés megtagadása, titkos dokumentumok felbukkanása a testvéregyházak részéről, sok és nehéz tárgyalások – sorolta a nehézségeket, hozzátéve, hogy az akkori tagokat egyfajta naivitás, ártatlanság is jellemezte. Később indult el a kormány és az egyház közötti kapcsolat újjáépítése, mely 1948-ban valójában abbamaradt.

09:10 Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke formálisan is megnyitotta a csütörtöki ülést. Ezután megválasztották az ülés jegyzőit, a jelen lévő tagok számbavétele után megállapították a testület határozatképességét.

09:03 Csomós József imádságával kezdődik a XIII. zsinati ciklus 15. ülésszakának csütörtöki napja. A püspök Jeremiás könyvének 30. részéből olvasott fel. „Ne reszkess Izrael" – hangzott Isten bátorítása. „Kimondhatatlan hálával borulunk le a színed előtt, köszönjük irgalmas szeretetedet, mellyel formáltál minket. Biztosak lehetünk abban, hogy a te szereteted nem változik. Áldd meg tanácskozásunkat" – adott hálát imájában és kérte Csomós József. Befejezésül a 167. dicséretet énekelték az atyák.

08:59 A szerdai nap a köszöntések jegyében telt és így is zárult. A Károli-egyetem új épületében, az Abonyi ucától nem messze lévő Dózsa György úti helyszínen állófogadás zajlott este nyolctól, a zsinati tagok, vendégek és meghívottak részvételével.

08:55 Nemcsak ez Elnökség fog beszámolni munkájáról. Valamennyi zsinati állandó bizottság megtartja beszámolóját, de a testület előtt vannak az ad hoc bizottságok, egyéb szervezetek és a közegyházi intézmények cikluszáró dokumentumai is.

08:50 Aki nem akar annyit olvasni, az kövesse figyelemmel élőképes közvetítésünket a reformatus.hu címlapjáról.

08:47 A hatéves zsinati ciklus lezárása jegyében telik majd a csütörtöki ülésnap. Ennek első, jelentős momentuma lesz fél tíztől az Elnökség cikluszáró beszámolója. Ennek keretében Bölcskei Gusztáv, a Zsinat lelkészi elnöke nemcsak az elmúlt hat évről fog beszélni, hiszen a tiszántúli püspök harmadik megbízatását zárja le, így leköszön egyházvezetői tisztségeiről. A lelkészi elnök ennek megfelelően az elmúlt tizennyolc év egyházkormányzói ténylkedésére is visszatekint majd.

08:45 A csütörtöki ülést Csomós József imádsága kezdi majd.

08:44 A szerdai történésekről itt olvashat.

08:42 Még szinte üres az Abonyi utcai székház ülésterme. A zsinati tagok már gyülekeznek, a második nap tanácskozása reggel kilenckor indul majd.

A szöveges közvetítésben részt vesz: Csepregi Botond, Dimény András (fotó), Feke György, Kiss Sándor, Sindelyes Dóra, Varga Gábor Vargosz (fotó)

Istent keresem

2Krón 4

„...befejezte Hírám azt a munkát, amelyet az Isten házában kellett készítenie Salamon király megbízásából...„ tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →