Ez történt a második zsinati ülésen

2015. április 22., szerda

A XIV. zsinati ciklus második ülésén megválasztották az új zsinati jogtanácsost, az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökét, a Zsinati Bíróság és a zsinati szakbizottságok tagjait, nem választottak viszont zsinati tanácsost. Részletes tudósításunk.

Nézze vissza a zsinati közvetítést!

14:10 A zsinati ülésszak véget ért. Szabó István berekesztette a zsinati ülést. Ebéd után a zsinati szakbizottságok megtartják alakuló ülésüket, s megválasztják a bizottsági elnököket. Mivel vannak olyan zsinati tagok, akik több bizottságnak is tagjai, az Elnökség kéri, egy személyt csak egy bizottság élére válasszanak meg.

14:03 Kocsis Márta búcsúzik, aki tizenöt évig volt zsinati jogtanácsos. Szívügyének tekintette a közös Magyar Református Egyház létrejöttét, örömmel tölti el, hogy részt vehetett ennek alkotmányának szövegezésében. A Zsinat nevében Szabó István püspök mondott köszönetet Kocsis Mártának és Tarr Zoltánnak. Életükre Isten áldását kérte.

13:54 Tanácsosi búcsú

Tarr Zoltán leköszönő zsinati tanácsos kapott szót. A mai üléssel az ő szolgálata lejárt. Megköszönte a bizalmat, hogy két ciklusban is tanácsos lehetett. Mint mondta, hálás, amiért ez az időszak az egység jegyében, a közös ügyek szolgálatában telt. Úgy érzi, a kialakulóban való új irányhoz új emberekre van szükség, ezért döntött úgy március 7-én, hogy nem folytatja munkáját, s az Elnökség felkérését sem fogadja el. Megköszönte Nagy Sándor és Huszár Pál főgondnokok, valamint Bölcskei Gusztáv és Szabó István püspökök bizalmát, valamint a Kocsis Márta és a Zsinati Hivatal volt és jelenlegi munkatársainak segítségét. Isten áldását kérte a Zsinat és a Magyarországi Református Egyház szolgálatára.

Tarr Zoltán teológiai tanulmányai (Budapest, Princeton) után 1996-ban került a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalába, ahol először külügyi előadóként dolgozott - és vett részt a Református Világszövetség 1997-es debreceni nagygyűlésének megszervezésében -, később ifjúsági referens, majd mint ifjúsági tanácsos a Zsinati Ifjúsági Iroda első vezetője volt (e minőségében nevéhez fűződik 2003-ban az első Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó megszervezése). 2003-tól két cikluson keresztül zsinati tanácsosként vett részt a Zsinat munkájában. Hivatali munkája mellett 1996-tól 2001-ig a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet, majd 2002-től 2005-ig a Budapesti Református Skót Misszió lelkésze. 1998-2005 között az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának, 2009-2013 között pedig az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) átfogó reformjáért felelős munkacsoportjának tagja volt.

A Zsinati Hivatal munkatársai nevében Dani Eszter, a Missziói Iroda osztályvezetője búcsúzott tőle.

13:51 Tanácskozási szabályzat

Az Elnökség benyújtotta a Zsinat Tanácskozási Szabályzatának módosításáról szóló tervezetét. Ezt bármelyik zsinati tag véleményezheti, javaslatait május 31-ig elküldheti a jogi bizottságnak, s a következő zsinati ülésen kerül megvitatásra.

13:48 Következik Papp Kornél, az Oktatási Iroda vezetőjének előterjesztése a Református Pedagógiai Intézet alapító okiratának módosításáról. A Zsinat elfogadta az előterjesztést.

13:42 Következik a Református EGYMI alapító okiratának módosításáról szóló előterjesztés. Papp Kornél, a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetője tartja a beszámolót. A
Zsinat elfogadta az előterjesztést.

13:41 Szabó István püspök bemutatta az előterjesztést a Dobos Károly Lelkészi Díjra.

A Dobos Károly-díjra az a gyülekezetben hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, vele közösséget vállaló lelkipásztor jelölhető, akinek gyülekezeti szolgálati ideje legalább húsz év. A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2015-ben a Dobos Károly-díjat Hegedüsné Erdődi Judit lelkipásztor asszonynak adományozná gyülekezetét megőrző, építő és példamutató emberi-hitbeli magatartása érdemeként. A Zsinat elfogadta a jelölést.

13:40 Szabó István püspök bemutatta az előterjesztést a diakónia díjakra.

A Kiss Ferenc Díjjal a gyülekezetekben végzett diakóniai szolgálatot kívánja elismerni a Magyarországi Református Egyház. A kitüntetésre az terjeszthető fel, akinek szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, valamint több évtizede dolgozik fáradhatatlanul és hűséggel a református diakóniában, az elesettek segítéséért.

A Juhász Zsófia Díjjal az intézményes diakóniai szolgálatot kívánja elismerni a Magyarországi Református Egyház. A kitüntetésre az terjeszthető fel, aki mind szakmailag, mind emberileg, mind a református lelkiség szempontjából kiválóan és eredményesen segítette rászoruló embertársait, akinek szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki legalább 15 éves aktív munkaviszonnyal rendelkezik a református diakónia területén.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2015-ben a Kiss Ferenc-díjat Baji Lászlóné Tatár Magdolna asszonynak, a Juhász Zsófia-díjat pedig Németi Imréné Halász Julianna asszonynak adományozná szakmai munkájuk és példamutató emberi-hitbeli magatartásuk érdemeként. A Zsinat elfogadta a jelöléseket.

13:35 Szabó István püspök bemutatta az előterjesztést a református pedagógia díjakra.

A Makkai Sándor-díj adományozásának feltételei: több éves óvónői, tanítói vagy tanári tevékenység magyar református közoktatási intézményben, kiemelkedő szakmai munka, valamint példamutató emberi-hitbeli magatartás. A díj évente három pedagógusnak adományozható, akik közül egynek mindig határon túli pedagógusnak kell lennie. A díj átadására az országos református tanévnyitó istentiszteleten 2015. augusztus 29-én Sárospatakon kerül sor.

Az Imre Sándor-díj adományozásának a feltételei: több éves iskolavezetési vagy a református oktatásügyért más területen folytatott kiemelkedő szakmai tevékenység, valamint példamutató emberi-hitbeli magatartás. A díj évente egy személynek adományozható.

A Magyarországi Református Egyház Zsinata 2015-ben a Makkai Sándor-díjat Váradi Gáborné óvodavezetőnek és Ambrus Pál ny. igazgató úrnak, az Imre Sándor-díjat pedig Sipos Kund Kötönyné igazgató asszonynak adományozná szakmai munkájuk és példamutató emberi-hitbeli magatartásuk érdemeként. A Zsinat elfogadta a jelöléseket.

13:30 Intézményvezetők és református szerkesztők választása

Az egyházalkotmány szerint a mai ülésen lejár a Kálvin Kiadó igazgatójának, a Református EGYMI igazgatójának, az egyházi sajtóorgánumok felelős vezetőinek, a rádiós és televíziós vallási adások felelős szerkesztőinek, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet igazgatójának mandátuma, ezen tisztségek betöltéséről a Zsinatnak kell döntenie.

A Zsinat Elnöksége - az Elnökségi Tanáccsal egyeztetve - a Zsinat XIV. ciklusának munkáját szeretné átszervezni, és a Zsinat valamint a Zsinati Tanács közötti feladatelosztást újra tervezni. Ennek része, hogy az egyházi intézmények és a református sajtóorgánumok szerkesztőinek kinevezése zsinati hatáskörből a Zsinati Tanácshoz kerülne. Ehhez az egyházalkotmány módosítására van szükség, mely csak őszre készülhet el.

A Zsinat felhatalmazta az Elnökséget, hogy az átszervezésről szóló javaslatát az őszi zsinati ülésre kidolgozza. Emellett hozzájárult ahhoz, hogy a Kálvin Kiadó igazgatójának, a Református EGYMI igazgatójának, az egyházi sajtóorgánumok felelős vezetőinek, a rádiós és televíziós vallási adások felelős szerkesztőinek, a Református Lelkészi Nyugdíjintézet igazgatójának mandátumát 2015. december 31-ig az Elnökség meghosszabbítsa. 

13:25 A szünet után ismeretették a szavazás eredményeit. A diakóniai és egészségügyi bizottság, gazdasági bizottság, jogi bizottság, kommunikációs bizottság, külügyi és ökumenikus bizottság, missziói bizottság, nyugdíjintézeti intézőbizottság, oktatási bizottság, teológiai és tanulmányi bizottság, valamint a számvizsgáló bizottság a zsinati ülést követően, még a mai napon megtartja alakuló ülését.

12:44 Megválasztják a zsinati szakbizottságok tagjait. A zsinati tagok már az előző ülésen megismerhették a névsort. Az eredményhirdetésig ismét szünetel a tanácskozás.

11:39 Az ülés eredményhirdetéssel és a megválasztott zsinati bírósági tagok eskütételével folytatódik.

Az egyházkerületek javaslatai alapján megválasztott zsinati bírósági tagok: Molnár Sándor, Máténé Antal Éva, Varga László, dr. Törös Klára, dr. Török István (Dunamellék), Molnár Csaba Bertalan, Bikádi László Károly, dr. Sárközy Eszter, Kuzsnerné dr. Bereczi Éva (Dunántúl), Szűcs Endre, dr. Rácsok Gabriella, dr. Csizmár János, dr. Pocsai Tamás (Tiszáninnen), dr. Kustár Zoltán, Bartha Gyula, Püski Lajos, dr. Virágh Pál, dr. Varga Péter, Körmendiné dr. Szabó Katalin (Tiszántúl). A jelenlévők az eredményhirdetés után ünnepélyes fogadalmat tettek. Az egyik dunamelléki jelöltn még nem kapta kézhez a tisztség betöltéséhez szükséges munkáltatói jóváhagyást, őt a következő zsinati ülésen választhatják meg. A Zsinat lelkészi elnöke hangot adott reményének, hogy úgy folyhatnak egyházunk ügyei, hogy nem lesz szükség a zsinati bírák munkájára.

12:05 A Zsinati Bíróság tagjainak választása. A szavazatszámlálás idejére szünetet rendeltek el.

11:59 A Zsinat 85 érvényes szavazattal jogtanácsossá választotta dr. Veres Lajost, 92 érvényes szavazattal pedig dr. Gáborjáni Szabó Botondot választották az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökévé.

11:29 Titkos szavazás a zsinati jogtanácsos és az Országos Református Gyűjteményi Tanács elnökének személyéről. A zsinati tanácsost nem választanak.

Egyházunk alkotmánya rendelkezik arról, hogy a Zsinatnak a megalakulását követő ülésszakon kell megválasztania a zsinati tanácsost, a zsinati jogtanácsost és az Országos Református Gyűjteményi Tanács (ORGYT) elnökét. Ők hárman a száztagú testület szavazati joggal rendelkező tagjai lesznek.

A Zsinat elnöksége – az Elnökségi Tanáccsal egyeztetve – a zsinati jogtanácsos tisztségére dr. Veres Lajos ügyvédet, piliscsabai presbitert javasolja, az ORGYT élére pedig – a gyűjtemények igazgatóinak javaslatára – dr. Gáborjáni Szabó Botondot, a Tiszántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek igazgatóját jelölte. 

Az elnökség a zsinati tanácsos tekintetében nem élt javaslattal. Szabó István elmondta, az elnökség jelezte a korábbi zsinati tanácsosnak, milyen átalakításokat tervez a zsinati munkában, Tarr Zoltán pedig jelezte, hogy mandátuma lejártával nem kíván részt venni ebben a folyamatban. A Zsinat Elnöksége még nem talált megfelelő személyt a tanácsosi tisztség betöltésére, így átmeneti időre helyettest kíván megbízni ezzel a feladattal.

11:20 Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszámol az Elnökség intézkedéseiről. 

A Zsinat elfogadta az intézkedéseket.

11:20 Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke beszámol az Elnökség intézkedéseiről.

11:15 Huszár Pál felszólalásában méltatta elnöktársa székfoglaló beszédét.

Felhívta a zsinati tagok figyelmét: a bizalomból elnyert tisztséggel felelősség jár. „Valóban sok negatívumot lehet egyházunk jelenlegi állapotával kapcsolatban megállapítani, de most az ígéretre figyeljünk" – mondta. 

11:12 Megemlékezés a 100 évvel ezelőtti örmény genocídium áldozatairól

A Magyarországi Református Egyház Zsinata néma felállással emlékezett meg a száz évvel ezelőtti örmény népirtás áldozatairól, s nyilatkozatot fogadott el az üldözött keresztények védelme érdekében. 

10:47 Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnökének székfoglaló beszéde következik. 

A Zsinat lelkészi elnöke mindenekelőtt köszönetet mondott a megválasztását eredményező bizalomért. A Zsinatra három feladat hárul: tanítás, törvényhozás, képviselet. A püspök reméli, hogy mindenki ezeken a feladatokon munkálkodik, és végigvette a különböző területeket. A tanítás fő kérdése: akarjuk-e, hogy üdvözültekkel legyen tele az egyház? A törvényhozás tekintetében óriásit munkát végzett a Zsinat. Mégis, még most is rengeteg munka vár ránk – hangzott el. A képviseletet illetően fontos a megnyilatkozás, de – Kálvin szavaival – az egyháznak tudnia kell hallgatni is. Szabó István az örmény genocídium elismeréséről, a világon most zajló keresztyénüldözések elleni állásfoglalásról is beszélt. Kiemelte a fiatalok misszióját is. Sokan szeretnék a zsinati munka egyszerűsítését is, ez tervbe van véve – mondta. Olvassa el Szabó István beszédéről készült tudósításunkat.

10:40 Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke formálisan is megnyitotta az ülést.

Megválasztották az ülés jegyzőit: Mészáros Ildikó és P. Tóth Zoltán személyében. Az ülés jegyzőkönyveit Karsai Eszter és Szűcs Endre hitelesítik majd. A jelen lévő tagok számbavétele után megállapították a testület határozatképességét. A Zsinat elfogadta a tárgysorozatot.

10:32 „Az Úr keze"

„Akár egy korabeli újsághír is lehetne ez a részlet" – mondta Szűcs Endre, hozzátéve, hogy egyfelől hír, másfelől bizonyságtétel lehetne a szöveg. A szemnek és szívnek szánt szöveg egyszerre vált evangéliummá. A mennynek és földnek szánt szöveg egyszerre való megértése. Ezután „az Úr keze" képet elemezte, mely segítség, legyőzhetetlen erő. Mely azonban később szögekkel kivert kéz is – a mi szabadításunk. „És ezért tud minket az Úr használni, mert formált minket, alakított" – mondta. „Testvéreim, ne áltassuk magunkat, ne gondoljuk, hogy mi hordozzuk az egyház terhét. Aki ezt gondolja, az nem járt még fent a hegyen, nem látta a szögeket a kezeken. Az Úr hordoz minket. Minden ezen múlik: hogy elfogadjuk-e a kezet. Ezen múlik a munkánk, a tetteink" – zárta szavait Szűcs Endre. Az áhítat végén a résztvevők a 275. dicséretet énekelték.

10:02 Megnyitó áhítat

Mindenki bevonult az ülésterembe, Szűcs Endre áhítatával kezdődik a XIV. zsinati ciklus második ülése. A zsinati tagok a 95. zsoltárt éneklik, majd Szűcs Endre az Apostolok cselekedeteiből olvas fel.

„Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz" (11:19-22)

9:48 Perceken belül kezdődik a XIV. zsinati ciklus második ülése.

A zsinati tagok és a vendégek lassan megtöltik az üléstermet.

9:23 „A testületi kormányzás híve vagyok"

– Zsinatunknak impulzusokat kell adnia, hogy ki-ki mélyebben és alaposabban ismerkedjen meg a református hitelvekkel – olvassa el Szabó Istvánnal, az MRE Zsinatának lelkészi elnökével készült interjúnkat a magyar reformátusság és a Zsinat előtt álló feladatokról.

8:52 Előzmények

2014-ben általános tisztújítás zajlott a Magyarországi Református Egyházban, melynek során megválasztották az egyházmegyék, egyházerületek tisztségviselőit, valamint a Zsinat alkotó tagjait. 2015. február 25-én tartották a XIV. zsinati ciklus alakuló ülését. Az első tanácskozáson megválasztották a testület vezetőit: a következő hat éves ciklusban Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök a Zsinat lelkészi, Huszár Pál dunántúli főgondnok pedig a Zsinat világi elnöke.

Szöveg: Feke György, Sindelyes Dóra
Fotó: Dimény András, Vargosz
Élőképes közvetítés: Enyedi J. Gábor és munkatársai 

Istent keresem

2Krón 1,1–17

„Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink