Posztmodern advent – református kérdések 2018 adventjében

2018. december 16., vasárnap

Napjainkban számos súlyos identitásvita hasít bele posztmodern korunk adventi várakozásába. Vannak azonban az elmúlt 501 esztendőben olyan előzmények a magyar református kegyességben, amelyek iránymutatásul szolgálhatnak a személyes hit ápolása mellett a világban zajló folyamatok által keletkeztetett kérdésekre nyújtott keresztyén megközelítésű válaszok megtusakodására. Hoppál Péter válaszkereséseit olvashatják.

Szívünk szerint ebben a minősített időben, az egyházi esztendő kezdetén, az adventus Domini, azaz az Úr eljövetele iránti odafigyelés kellene, hogy kitöltse lelki és szellemi érdeklődésünk teljes spektrumát. Gyülekezeti kötődéssel, az igére nyitott lélekkel, a napi üzenetek és csendességek kontrollja alatt ilyenkor az előttünk járt régiek is egyfajta böjti visszafogottsággal, bűnbánat tartásával emelték ki a mindenkori munkavégzés kötelezettségeinek terhei alól lelkük megtisztításának szent küzdelmét.

Hiszen az advent négyes teológiai megközelítésének mindegyik aspektusára késszé kell válnunk e négy hét alatt. Egyrészt újra kell élnünk az első adventnek a világmindenség számára szóló Evangéliumát, amikor a választott néphez megérkezett a Megváltó Jézus Krisztus. Másrészt egyéni kegyességünkben, a hitre jutás útján azt a folyamatot kell átéljük, melynek során átadjuk életünket személyes Megváltónknak, és a mi saját szívünkbe is megérkezik, megszületik Jézus Krisztus. A harmadik adventre is késszé kell válnunk, hiszen földi életünk végén elérkezik az a perc, amikor lelkünk elválik mulandó testünktől. Negyedszer pedig hitben és értelemben meggyőződve látnunk kell az Úr eljövetelét az idő legtágabb horizontján, ahogy a végítéletnél ítél eleveneket és holtakat.

Mindezen biblikus-teológiai felkészülés napjainkban is hasonlatos lehet egy zarándoklathoz. Egy olyan útnak tekinthető ez a négy adventi hét, amelyen a bűnbánattal végigjárt kilométerek végére sikerülhet felkészültté válnunk a karácsony titkára. Hogy Isten ennyire szeret bennünket, hogy ilyen nagy ajándékkal, egyszülött Fiával ajándékoz meg bennünket minden gyarlóságunk ellenére.

21. századi adventi zarándokutunk azonban égtelen zajban halad előre. Reklámok, fények, hírözön, városi- és digitális szmog szegélyezik útunkat. S ebben a forgatagban egyre erősebben artikulálódik bennünk egy dilemma. Vajon a hétköznapi életünket meghatározó történelmi-kulturális-politikai realitások tárgyában megfogalmazott kérdéseinkre érkezhetnek-e olyan válaszok, melyek nem fordítanak el bennünket keresztyén küldetésünk teljesítésétől?

Vajon a mai világ kihívásait, az identitás erőszakos megváltoztatásának kérdését, a keresztyénség kultúrájának látványos feladását, egyes országokban annak véres üldözését, a biblikus meghatározású családmodell megtagadását, fellazítását és elhajítását, a teremtettségünk egyik dimenziója, a – valahova születettséggel járó felelősségünk, azaz – nemzeti önazonosságunk elleni háború meghirdetését mind-mind a romlott világ taktikai-stratégiai, ördögi társasjátékaként figyelmen kívül kell hagynunk? Jobb inkább teljesen elhatárolódnunk, hiszen Isten nem vár tőlünk állásfoglalást világi kérdésekben? Mit számít a nem egyéni hit kérdésein kívül általában a keresztyénség helyzete, az identitás, a kulturális-nemzeti önazonosság kérdése? Mindezek csak az egzisztencializmus, az új és még újabb humanizmus filozófiai zsákutcái volnának? Összeegyeztethető a világnak ez a zajos, viharos kérdés-özöne az advent nagy és szent kérdéseivel? Létezhetnek egyáltalán mindezekre biblikus, református válaszok...? Megannyi súlyos dilemma.

Vannak azonban az elmúlt 501 esztendőben olyan előzmények a magyar református kegyességben, amelyek iránymutatásul szolgálhatnak a személyes hit ápolása mellett a világban zajló folyamatok által keletkeztetett kérdésekre nyújtott keresztyén megközelítésű válaszok megtusakodására. Ha Sztárai Mihály, Kálmáncsehi Sánta Márton, Méliusz Juhász Péter, Szegedi Kis István, Skaricza Máté, Károli Gáspár, Szenci Molnár Albert, Bocskai István, Bethlen Gábor, Geleji Katona István, a Rákócziak, Kocsi Csergő Bálint és a gályarab prédikátorok, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Bod Péter, Kölcsey Ferenc, Arany János, Jókai Mór, Ady Endre, Tisza István, Kákicsi Kiss Géza, Ravasz László, Horthy Miklós, Bethlen István, Németh László, Wass Albert, Sütő András, Hegedűs Loránt, Tőkéczki László, Csoóri Sándor, Kallós Zoltán, Kányádi Sándor nem küzdötték volna ki életük nagy részében a református kegyességben gyökerező válaszaikat koruk identitás-kérdéseire, akkor ma nem lenne Magyar Református Egyház. Nem lenne élő magyar nyelv, s talán nemzet sem. Az ő adventjeik is feszítő dilemmák leküzdésével telt. Ezt a lelki-szellemi harcot mi, magyar reformátusok nem spórolhatjuk meg most sem, a posztmodern kor adventjében. A kérdésekre a gyermek is válaszokat vár. Nekünk Isten gyermekeiként Tőle kell válaszokat kérnünk nemcsak személyes hitünk feszítő kérdéseire, hanem a körülöttünk levő világ dilemmáira is.

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17,15)

„Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő." (Mt 25,13)

Áldott adventi, karácsonyi válasz-kereséseket kívánok!

Hoppál Péter

A szerző presbiter, egyházzenész, volt kultúráért felelős államtitkár.

Istent keresem

5Móz 30

„Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink