Presbiteri tanulmányi csoport az amerikai reformátusoknál

2010. szeptember 12., vasárnap

altAz USA Evangéliumi-Presbiteriánus Egyháza 30. nagygyűlése a moderátor javaslatára a presbiterek képzésére tanulmányi csoportot hozott létre.
               

Rob Liddon moderátor személyi  javaslatot is tett a tanulmányi csoport összetételére, ami Floridától Észak-Amerikáig lefedi az egész országot. A tanulmányi csoport első találkozójára Atlantában kerül sor november 5-6-án. 2012-ben országos konferenciát tartanak majd, melyen minden gyülekezet presbitériuma képviselteti magát. Az Evangéliumi Presbiteriánus Egyháznak az USA-ban tíz nagy, több gyülekezetből választott presbitériuma van. Ez az egyház kezdetét Kálvinig és a skót reformátorig, John Knoxig vezeti vissza. A lelki atyák először az 1600-as évek közepén érkeztek Észak-Amerika földjére, köztük Francis Makemie, Jonathan Dickinson és William Tennent.

altSzáz évvel később Jonathan Edwards adott nagy lökést az egyház  fejlődésének. Formális megalakulásuk a múlt század 80-as éveire tehető. Jelmondatuk: „A lényeges dolgokban egység, a nem lényeges dolgokban szabadság. Mindenekben kedvesség, igazság szeretetben.” Az igen jól szervezett egyháznak ma 80 ezer aktív tagja van, akik 260 gyülekezetben gyakorolják hitüket, 90 misszionáriusuk pedig 20 különböző országban működik. (EPC.news.usa – 2010-09-13 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.