Program a gyermekekért

2016. november 19., szombat

A Magyarországi Református Egyház Zsinata is csatlakozott a „Reformáció gyermekei” elnevezésű programhoz.

Kárpátaljáról indult a „Reformáció gyermekei” kezdeményezés, melyet a Kárpátaljai Református Egyház Zsinata már elfogadott. A reformáció emlékévére készülve ezzel a programmal szeretnék segíteni, támogatni és gyermekvállalásra buzdítani a családokat, hogy ezzel tehessenek a jövő reformátusságáért is.

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök a Generális Konvent elnökségének novemberi ülésén beszámolt a program eddigi alakulásáról: több gyülekezetben már imacsoportok alakultak a kezdeményezés támogatására, emellett kárpátaljai orvosok is jelezték, hogy a program keretein belül ingyenesen kísérik majd a kismamákat a várandósságuk ideje alatt. A tervek szerint azok az édesanyák, akik csatlakozni szeretnének a programhoz, gyülekezeteikben regisztrálhatnak. A „Reformáció gyermekei” nem csupán a jövő évre szól majd, 2017 után is szeretnék folytatni.

A Generális Konvent Elnöksége célul tűzte ki, hogy a Reformáció gyermekei az egész Kárpát-medencei reformátusságot érintő programmá váljon.

Az MRE Zsinata november 16. és 17. között tartotta a őszi ülésszakát, melynek második napján Fekete Károly tiszántúli püspök terjesztette elő a csatlakozási javaslatot. A Zsinat lelkészi elnökhelyettese azt is hangsúlyozta, hogy a programhoz való csatlakozás mellett fontos a Kárpátalján élő családok támogatása is.

Jakab Bálint Mihály dunántúli egyházmegyei tanácsos hozzászólásában felvetette, hogy a kárpátaljai helyzet ismeretében jó lenne, ha az ottani többgyermekes családokat – a csángó keresztszülő programhoz hasonlóan – támogatnák a magyar családok.

„Szép lenne, ha a magyarországi reformátusok így is közösséget vállalnának a kárpátaljai református családokkal, hiszen ez nem csak anyagi segítséget jelenthet, hanem lelki támogatást is – fogalmazott a dunántúli lelkész. - Így olyan emberi kapcsolatok alakulhatnak ki, melyek falakat dönthetnek le, évtizedekre meghatározhatják a határok átjárhatóságát és a Kárpát-medencei reformátusok egységét.” Mint mondta, négy gyermek édesapjaként saját életében is tapasztalja, mekkora áldás a nagy család és a családi összetartás.

Az MRE Zsinata egyhangúlag megszavazta a csatlakozást, mellyel támogatni kívánja a kárpátaljai kezdeményezést, egyúttal azt is kifejezi, hogy az egyház jövője szempontjából kiemelkedően fontos a családok buzdítása, mely nem csupán érdek, hanem hitbeli kötelezettség is.

A továbbiakban a magyarországi egyházkerületek elnökségei kidolgozzák saját gyermekvállalást támogató programjukat, melynek végrehajtásához a gyülekezetek minden segítséget megkapnak majd.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András, Vargosz

forrás: reformacio.ma

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.