Kató Béla üzenete a 2018-as imaéjjelre

2018. október 12., péntek

Október 26-án, pénteken a református fiatalok átimádkozzák az éjszakát szerte a Kárpát-medencében. Csatlakozz az imaéjjelhez Te is!

Kedves ifjú Testvéreim!

Valószínűleg gyakran hallhatjátok a hozzátok ragaszkodó, benneteket szerető és oltalmazni kívánó idősebbektől, hogyimádkoznak érettetek. Sokszor gondolhattátok, hogy ez csak amolyan megüresedett frázis, kegyeskedő szófordulat, amellyel azok, akiknek zsenge korotokból fakadóan a gondjaira bízattatok, a konkrét és általatok elvárt azonnali segítségnyújtás alól keresik a mentséget, kibúvót.

Tudom, hogy ez benneteket az esetek nagy többségében elkeseredéssel, sőt dühvel tölthetett el. Azonban már nem gyermekek vagytok, hanem gyarapodó élettapasztalattal folyamatosan gazdagodó ifjak, akik előtt már nem titok, hogy a felnőtteknek sem olyan korlátlanok a lehetőségeik,avagy képességeik, mint ahogy valamikor képzeltétek. Az életben, munkában, párkapcsolatban, gyermeknevelésben gyakran vallanak kudarcot ők is. Idősnek, fiatalnak egyaránt fel kell ismernie tehát, hogy vigasztalásra, megújuló életerőre csak az lelhet, aki már ráébredt arra, hogy Isten kegyelme nélkül nincs áldás.

Mint sokat tapasztalt, sok mindent megért és átélt idősebb testvér én is értetek imádkozom. Ugyanakkor arra kérlek, hogy soha ne becsüljétek alá az érettetek elhangzott, vagy az általatok mondott ima erejét. Azt az erőt, amely nem belőlünk fakad, amely nem annak függvénye, hogy miként fogalmazunk, milyen testtartást veszünk fel, vagy milyen gyakran imádkozunk. Az ima erejének forrása maga Isten, akihez könyörgünk, s aki megválaszolhatja és meg is válaszolja kéréseinket, kérdéseinket tökéletes akarata és időzítése szerint.

Valaki egykor azt mondta, hogy az ima a szívnek Istennel folytatott csendes párbeszéde, amely által csiszolódnak azok az élő kövek, amelyekből Isten országa épül. Adja Urunk, hogy október 26-án, a Kárpát-medencei ifjúsági közös imádságnak éjjelén lélekben az eddiginél is nagyobb számban borulhassatok térdre Őelőtte élő kövekként csiszolódva, egymást erősítve, kiegészítve és támogatva, hogy lelki házzá épülhessetek Istenünk földi országának dicsőségére.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke

Istent keresem

4Móz 32

„Gád és Rúben fiai így válaszoltak: Úgy cselekszünk, ahogyan az Úr szolgáidnak megmondta.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →