"Az Úr a mi Istenünk az egyetlen"- ökumenikus istentisztelet Debrecenben

2010. január 21., csütörtök

alt"Krisztusban hívő embereknek együtt lenni azt jelenti, hogy megbecsüljük azt az örökséget, amely összetart minket" – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök szerda délután Debrecenben, a Szent Anna Római Katolikus Székesegyházban. Az Ökumenikus Imahét alkalmából tartott isteniszteleten a köszöntőt Bosák Nándortól a Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye püspökétől hallhatta a gyülekezet.

A megyéspüspök hangsúlyozta: "Minél inkább megismerjük és befogadjuk Krisztust, annál teljesebb lesz az életünk." Bölcskei Gusztáv igehirdetésében arról is szólt, hogy hajlamosak vagyunk a mögöttünk lévő útról elfeledkezni, pedig a közös örökség erőt ad.
A nemzetközi imahetet a keresztények egységéért január 17-e és 24-e között tartják. Lukács evangéliumának "Ti tanúi vagytok ezeknek" (Lk 24,48) mondata ihlette az idei imanyolcad témáját, melyet a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa, valamint az Egyházak Ökumenikus Tanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága határozott meg. A bizottságok által megfogalmazott dokumentum arra buzdít, hogy emelkedjünk felül az evangélium hirdetése és az ökumenikus párbeszéd között fennálló múltbeli ellentéten.
Debrecenben az Ökumenikus Imahét záró alkalma január 24-én, vasárnap délután öt órakor kezdődik a Nagytemplomban.


Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió