"Húsvét diadalát a keresztények éneklik szerte a világon!" – Bölcskei Gusztáv húsvéti istentisztelete

2010. április 04., vasárnap

altHúsvét ünnepén az Isten olyan életjelet adott magáról, amely gyökeresen változtatta meg azok életét, akik felismerték őt, akik felismerték, hogy nem vagyunk magunkra hagyatottak – mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét vasárnapi igehirdetésében, a debreceni Református Nagytemplomban.

A tiszántúli református püspök a zsúfolásig megtelt Nagytemplomban mondott beszédét az idei húsvét naptári egybeeséseire fűzte fel. A rendszerváltás előtti éveket idézve emlékeztetett, hogy már nem énekeltetnek velünk "erőltetett éneket" április 4-e alkalmából. Az ember saját akaratából csak azt dicsőíti, "aki egyedül hozza el a szabadulást". Láthatjuk, hogy húsvét diadalát a keresztények éneklik szerte a világon – hangoztatta.
Fontos egybeesésnek nevezte, hogy az idén ugyanakkor ünneplik a keresztények a húsvétot, mint a zsidók a pászka ünnepét, majd kiemelte: mindkettő a szabadításról szól.
"Néhány héttel ezelőtt egy újság címlapján megjelent egy olyan fotó, amelyik Gellért püspök kezébe, a kereszt helyére hét ágú gyertyatartót rakott" – utalt a Barikád című hetilapra, és hozzáfűzte: a szabadítás a Bibliából ered, még ha egyesek gúnyolódnak is ezen. Szükségünk van a szabadítás élményére, amelyet csak akkor ad az ünnep, ha tudjuk, ki a szabadító. "Vigyázzunk, mert aki elkezdi kiszórni a Bibliából a prófétákat, Mózest, az Ószövetséget, az sületlenségekkel akar traktálni bennünket az Isten nevében" – fogalmazott.    
Az idei húsvét a felelősségünkre is figyelmeztet, hiszen "nem mindegy, hogy mi történik egy hét múlva, április 11-én" – utalt a püspök a közelgő parlamenti választásokra, hozzáfűzve, hogy bárhogy is alakuljon a sorsunk, Krisztus jön velünk.
Ha Krisztus nélkül visz az élet útja, sokszor érezhetjük csalódottnak, reményvesztettnek magunkat, de feltámadó Urunk ebbe a közösségbe belépve reményt ad azoknak, akik felismerik őt – üzente Bölcskei Gusztáv, majd az úrvacsoraosztás előtt megáldotta az egybegyűlteket.

Forrás: MTI

Ide kattintva megnézheti a Debreceni Református Nagytemplomban tartott húsvéti istentiszteletet, amelyen Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet igét.

Forrás: www.ttre.hu (A Tiszántúli Református Egyházkerület honlapja)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.