"Ima a nemzetekért" a kanadai téli olimpiára (I.)

2010. február 06., szombat


 

altAz Észak-Amerikai Református Egyház szervezete, a Református Világmisszió nagyszerű kezdeményezéssel állt elő. „Ima a nemzetekért” címmel világ-imaláncot hirdetetett az olimpia idejére, a február 12–28. közötti időszakra, s ehhez imaprogramot is készített. A világ-imaláncot úgy szerkesztették meg, hogy a kezdő és záró olimpiai ünnepségre, valamint 16 napon át 16 nemzetért szóljon a világméretű imádkozás, egy-egy bibliai igevers kíséretében. Közép-Európából egyedül hazánk szerepel az imatémák között. Amerikai református testvéreink kiváló érzékkel és ötletességgel kapcsolták össze a sportot és az imát, a nemes küzdelmet és a lelkiséget. Hívjuk Kedves Olvasóinkat, hogy kapcsolódjanak be az olimpiai versenyekbe a tv-közvetítések mellett lelkileg is. Legyünk részesei ennek a nagyszerű téli lelki olimpiának is!

       alt FEBRUÁR 12 – PÉNTEK, NYITÓ ÜNNEPSÉG

Olvassuk el: „Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, amelyet megszámlálni senki sem tudott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből; a trónus előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, és hatalmas hangon kiáltottak: Az üdvösség a mi Istenünké, aki a trónuson ül, és a Bárányé!” (Jelenések 7,9–10)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, köszönjük az egész világot átölelő szeretetedet és kitartó fáradozásodat azért, hogy minden nemzet eljusson Krisztushoz. Add nekünk a Te erődet, hogy bizonyságot tegyünk Rólad szóban és cselekedetekben, a magunk környezetében és az egész lakott Földön.

FEBRUÁR 13 – SZOMBAT – BANGLADESH

Olvassuk el: „Imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (Filippi 1,9–11)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, hadd lehessünk hatékonyak abban, hogy felismerjük és érvényesítsük a Biblia vezetőkre vonatkozó elveit. Használd fel a keresztyén vezetőket arra, hogy tudják erősíteni azokat a közösségeket, ahol szolgálnak.

FEBRUÁR 14 – VASÁRNAP – KÍNA

Olvassuk el: „Ellenben az Urat, a Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Péter 3,15a)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, köszönjük Neked, hogy annyi észak-amerikai szakember taníthat kínai egyetemeken. Kérjük, Te nyiss meg olyan kreatív lehetőségeket, melyek még hatékonyabbá teszik a tanítók munkáját főként azáltal, hogy együtt élnek tanítványaikkal.

FEBRUÁR 15 – HÉTFŐ – COSTA RICA

Olvassuk el: „Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt!” (Ézsaiás 5,6).

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, kérünk, áldd meg azokat a fáradozásokat, melyeknek célja a magasabb szintű keresztyén nevelés biztosítása egész Közép-Amerikában, rátermett, alkalmas vezetők szolgálatával.

FEBRUÁR 16 – KEDD – DOMINIKA

Olvassuk el: „Az ÚR Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lukács 4,18–19)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, védelmezd haiti testvéreinket, akik diszkriminációt szenvednek Dominikában, s akiket súlyosan megpróbált a földrengés. Te hozz létre igazságos és emberséges kapcsolatot a különböző etnikai csoportok között, melyek ebben a szigetországban élnek.

FEBRUÁR 17 – SZERDA – GUINEA

Olvassuk el: „Kiáltott a nyomorult; az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.” (Zsoltárok 34,7–8)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, engedd meg, hogy az igazságosság és a béke foglalja el ebben az afrikai országban a politikai bizonytalanság helyét. Te alakíts ki személyes és partneri kapcsolatokat észak-amerikai református egyházunk és guineai partnereink között.

FEBRUÁR 18 – CSÜTÖRTÖK – HONDURAS

Olvassuk el: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az ÚR! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben!” (Mikeás 6,8)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, Te vigyél ebbe az országba is, melyet megoszt a politikai széthúzás, igazságosságot és békét. Adj erőt az ott élőknek, hogy hűségesen és igazságosan cselekedjenek mindennapi életükben.

FEBRUÁR 19 – PÉNTEK – MAGYARORSZÁG

Olvassuk el: „Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. Csak légy igen bátor és erős, őrizd meg, és tartsd meg azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el tőle se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1,6–9)

Imádkozzunk: Nemzetek Istene, légy azokkal a lányokkal és fiúkkal, akik Magyarország különböző iskoláiban és szemináriumaiban tanulnak. Segítsd őket, hogy erős, határozott vezetők legyenek, akik szenvedélyesen dolgoznak Isten királyi uralmáért.

 

(Folytatjuk)

Dr. Békefy Lajos

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió