"Több a hasonlóság mint a gondoltam" - atlantai teológusok Debrecenben

2010. január 15., péntek

Több mint húsz éve látogatnak Magyarországra az Atlantai Columbiai Szeminárium teológusai. A program célja, hogy tanulmányozzák a különböző országok egyházi munkáját, hogy összehasonlíthassák a hazájukéval. Péntek délután a Tiszántúli Református Egyházkerület működéséről érdeklődtek Bölcskei Gusztáv püspöknél.

alt„Azt hittem sokkal több különbséget tapasztalok majd, ha Magyarországra utazom, de itt is hasonló a probléma, mint Atlantában; a 18 és 35 éves korosztály elvallástalanodik. Ezt a tendenciát kell megfordítani és ehhez az első lépés az, ha a tapasztalatokat kicseréljük” – mondta az Atlantai Columbiai Szeminárium teológusa Debrecenben.

„Szegények, betegek és elhagyatottak közé mennek, hogy a valóságot lássák” – mondta Bóna Zoltán a program hazai koordinátora. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára kiemelte: fontos, hogy más politikai, gazdasági szituációban vizsgálják az egyház szolgálatát, hogy a sajátjukat jobban értsék.

Istent keresem

Bír 1,16–2,5

„Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink