"Veled vagyok egész”

2011. február 01., kedd

altEz a mottója az idei Házasság Hetének, amelyenek célja, hogy minél több ember figyelmét felhívják a házasságban rejlő értékekre, szépségre.

„Annak okáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testé.” 1Móz 2; 24

A házasság mint szeretet szövetség alapértéke emberi világunknak, túl lép a kultúrákon is hisz minden társadalomban megtalálhatóak azok a rítusok, amik a házasságról, életre szóló elköteleződésről szólnak, még ha sokban különböznek is. Isten különösen megerősíti ezt az értéket „Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtlen házas ágy” Zsid.13;4a

Az emberi közösségek mindig fontosnak tartották a házasságot, ezért igyekeztek védeni is hol kevesebb, hol több törvényi szabályozással. Viszont ez már mutatja azt is, hogy gond is van egyszerre a házassággal, hisz miért kell védeni, azt ami jó. Talán azért, mert elrontható, sebezhető. Manapság szabadon választhatunk társat, mégis a házasságoknak majd a fele válással végződik Magyarországon. Ezen a szomorú tényen sajnálkozhatunk, szomorkodhatunk, kétségbe eshetünk, de tehetünk is ellenne Isten kegyelmében bízva.

A Házasság Hete keretet biztosít azoknak, akik szeretnének tenni saját és mások házaspárkapcsolatáért, gyermekeiért, hisz nem mindegy milyen kép alakul ki a felnövő nemzedékben a házasságról. Február 11-20 között legalább 30 helyszínen több mint 40 rendezvény hívja fel a figyelmet a házasság és a család fontosságára. Az alkalmak lehetőséget kínálnak arra, hogy nyíltan beszéljünk a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről egyaránt.

dr. Szabó Endre és Szabóné Nemesy Krisztina, a Házasság Hete 2011 "házaspá-arca"

Hazánkban és egyházunkban negyedik éve kerül megrendezésre a „Házasság Hete” nemzetközi kezdeményezés, mely keresztyén és civil összefogáson alapszik. Mint egy magzat az anyaméhben, úgy fogant meg és indult növekedésnek a Házasság Hete Európában, országunkban és egyházunkban egyaránt. Ez mindenképen üzenet értékű, hisz életről, dinamikáról, erőről és fejlődésről beszél. Ez a „gyermek” meg szeretne születni, meg szeretne erősödni, mint minden élő magzat, aki életet kapott. E sorok is arról szólnak „itt vagyok, gondolkozzatok el rólam”, küldi üzenetét a külvilágnak. Természetesen mindenki másként reagál az érkezésének valaki örömmel fogadja, valaki szorongással, félelemmel, valaki kétkedően, valaki ellenségesen, mindenesetre jó néhányan egyházunkban szeretettel fordultunk efelé a kezdeményezés felé, mert valahol megéreztünk benne valami egyetemest és valami egyedit egyszerre a Házasság hetében.

Bőséges információt kaphatunk a programokról a www.hazassaghete.hu web. oldalon, továbbá a bekapcsolódási lehetőségekről is. Egyházunkon belül kapcsolattartó: Dányi Zoltán ref.lelkipásztor, pásztorál pszichológus, parcsalad@gmail.com

A Házasság Hete bevezető eseménye az előző évekhez hasonlóan egy sajtótájékoztató, ahol a sajtó képviselői megismerhetik a Házasság Hete fő üzenetét és kiemelt rendezvényeit. 2011-ben a Parlament ad helyet a sajtó tájékoztatónak, jelen lesznek ezen a rendezvényen világi részről Soltész Mikós Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, család és ifjúságügyért felelős államtitkár, Rónaszékiné Keresztes Mónika országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Népesedéspolitikai Albizottságának elnöke, az egyház részéről Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke, és református egyházunkat Steinbach József Dunántúli Egyházkerület püspöke fogja képviselni. Továbbá jelen lesz Dr. Szabó Endre és Szabóné Dr. Nemesy Krisztina a Nagycsaládosk Országos Egyesületének korábbi elnöke és felesége, a Házasság Hete – Magyarország 2011 házaspárja.

A  rendezvény sorozat nyitó istentiszteletén Dr. Szabó István Dunamelléki Egyházkerület püspöke fog igét hirdetni a gödöllői református templomban, melyet a Duna Tv február 20-án közvetít.
Hívunk és várunk minden érdeklődőt, tenni vágyót azok közösségéhez, akik szeretnének erősíteni ezt a kezdeményezést. Bekapcsolódhatunk imádsággal, igehirdetéssel, gyülekezeti programokkal, kulturális rendezvényekkel egyaránt.

Dányi Zoltán ref.lelkipásztor, pásztorál pszichológus

 

{youtube}YYo0RtMMEpk{/youtube}

Program:

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezik a házasság hetét, hogy minél több ember figyelmét felhívják
a házasságban rejlő értékekre, szépségre. Országszerte számos helyen szerveznek előadásokat, programokat,
filmesteket, bálokat ez alkalomból.


Február 12., szombat

• Pécs, 14 órától éjfélig: rendezvények a házasság világnapja alkalmából a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos
Egyesület szervezésében

• Szeged: gyertyás felvonulás (szervező: Szeged-Csanádi Egyházmegye)

• Budapest, pasaréti református gyülekezet, illetve Debrecen, nagyerdei református gyülekezet: a Bibliai Házassággondozó Szolgálat csendesnapja házaspároknak

Február 13., vasárnap

• Gödöllői Református templom (Szabadság tér 8.), 10 óra: Házasság Hete 2011 Nyitó Istentisztelete. Igét
hirdet: Dr. Szabó István püspök

• tematikus nap a házasságról országszerte a templomokban és a Duna Tv-ben

Február 14., hétfő

• Deák téri evangélikus templom, 18 óra: komolyzenei koncert (fellép Mekis Péter orgonista, valamint a
Boyzless Voice) és a jelen lévő házaspárok személyes megáldása

• Károli Gáspár Református Egyetem Teológiai Kar (IX., Ráday utca 28.), 18 óra: „Hogyan találok társra?” –
Pálhegyi Ferenc előadása

Február 15., kedd

• Gödöllő, Városháza, 18 óra: Kulturális rendezvény:
– „Veled megelégszem” – A házasság folyamatos kompromisszumkötés is. dr. Komlósi Piroska előadása.
– Benyus Hedvig és gyermekei kamara zenei előadása
– dr. Szabó Endrével és feleségével, a házasság hete idei arcaival Dányi Zoltán beszélget.

Február 16., szerda

• Pestszentimrei baptista imaház (XVIII., Nemes u. 28.), 18 óra: „Család, hit, közélet”
– dr. Szabó Endre előadása és a Jákim Stúdió kamaraszínházi produkciója

• Érd-parkvárosi református gyülekezet, 18 óra: Pálhegyi Ferenc előadása
Február 17., csütörtök

• Gödöllői Református gyülekezeti terem, 18 óra: Házasság Hete vacsora – „Lépések a meghitt kapcsolat felé”
– Dányi Zoltán előadása

Február 18., péntek

• Debreceni Református Kollégium: házasságra felkészítő tanfolyam (1. nap). Előadó: Pálhegyi Ferenc
Február 19., szombat

• Debreceni Református Kollégium: házasságra felkészítő tanfolyam (2. nap). Előadó: Pálhegyi Ferenc

• Újbuda, Terasz étterem: Házaskurzus (Alpha) felkészítő konferencia (14 órától) és ünnepi vacsora 18 óra,
(előzetes regisztrációhoz között: info@alphakurzus.hu)

• Biblia Szól Gyülekezet (VIII., Golgota utca 3.), 18 óra: házasest

Február 20., vasárnap

• Érd, Szepes Gyula Művelődési Központ, 16 óra: kulturális rendezvény

• Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia (V., Március 15. tér 2.), 18 óra: a Magyar Házas Hétvége
Mozgalom ünnepi szentmiséje. A misét bemutatja: Bíró László püspök.

További részletek, programok, érdekességek:

www.hazassaghete.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.