Rákóczi, Mikes és a bujdosók: valóság, legendák és kultusz

2011. május 05., csütörtök

A Rákóczi- szabadságharcot lezáró szatmári béke 300. évfordulójára emlékezve tart csütörtökön egésznapos konferenciát a Károli Gáspár Református Egyetem a Református Kultúrtörténeti Kutató Csoporttal közösen.

Az előadássorozaton felszólaló szakértők és történészek szerint a II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen kényszerű bujdosásához kötődő kultusz mindmáig érvényes politikai viszonyokra és összefüggésekre mutat rá.

Dr. Sepsi Enikő, az egyetem dékánja a konferencia megnyitóján kifejtette: a hazai belpolitika, az európai diplomáciai környezet, és az emigráció kérdése is vizsgálható Rákóczi száműzetésének tükrében. A történeti áttekintésen kívül az előadók erre is kísérletet tesznek majd.

A vele készített interjúban Sepsi Enikő kifejtette, a tudományos tanácskozásr az adott alkalmat, hogy idén van a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békekötés háromszázadik évfordulója, így a téma köré számos neves hazai és külföldi kutatót lehetett egybegyűjteni. A dékán elmondta, céljuk, hogy több szempontból járják körül a magyar történelmi tudatnak ezt a meghatározó korszakát. "Nagyon szimbolikus, és nem is egyedülálló ez a mozzanat a magyar történelemben" - vezette fel a konferenciát Sepsi Enikő.

A programok nemzetünk eszmei kincseinek megőrzése jegyében este 18.00 óráig tartanak a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarának dísztermében.

Református.hu

Kapcsolódó írás: interjú Sepsi Enikővel, a KRE BTK dékánjával

Istent keresem

2Krón 32

„Talán a ti istenetek meg tud majd benneteket menteni a kezemből?!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →